Sport
Világjátékok: Ezüstérmes a búvárúszó Törőcsik Zsófia, bronzérmes a tájfutó Bujdosó Zoltán és a muaythaios Spéth Norbert (Frissítve)
Betűméret:             

Törőcsik Zsófia ezüstérmet nyert szabadtüdős búvárkodásban a kínai Csengtuban zajló Világjátékok vasárnapi versenynapján.

A Nemzeti Versenysport Szövetség közösségi oldala szerint az nOxygen Apnea Club sportolója az uszony nélküli számban végzett a második helyen a nem olimpiai sportágak seregszemléjén, írja az MTI.

A Világjátékok honlapja szerint Törőcsik 212,5 métert teljesített egy levegővétellel. A győztes lengyel Julia Malgorzata Kozerska 222,5 méterrel új világcsúcsot ért el.

"Nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok, mert még egy-két nappal ezelőtt is beteg voltam, sőt egy kicsit talán még most is, de úgy néz ki, hogy jól sikerült, szóval magamat is megleptem ezzel az eredménnyel" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a magyar versenyző.

Hangsúlyozta: kilenc métert javított az eddigi egyéni csúcsán, ami elképesztő és hihetetlen számára.

Törőcsik felidézte, hogy mindössze két és fél évvel ezelőtt ismerkedett meg a sportággal, előtte triatlonozott, ami nagyon jól megalapozta azt, hogy a szabadtüdős búvárkodásban remek eredményeket ért el a közelmúltban.

A 12. Világjátékokon 19 sportágban 72 magyar sportoló szerepel a jövő vasárnapig tartó versenyeken. A programban 34 sportág, 60 szakág és 256 versenyszám kapott helyet több mint ötezer sportoló részvételével, akik több mint 110 országból érkeztek Szecsuán tartomány fővárosába.

A magyar küldöttség jelenlegi mérlege két ezüst- és egy bronzérem.

Bujdosó Zoltán a negyven fős mezőny harmadik helyén ért célba

Bujdosó Zoltán bronzérmet nyert tájékozódási futásban a kínai Csengtuban zajló Világjátékok vasárnapi versenynapján.

A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség beszámolója szerint a sprint versenyszámban a Tabáni Spartacus sportolója végig jó tempóban, hiba nélkül futott, és a negyven fős mezőny harmadik helyén ért célba.

Korábban a Világjátékokon a hatodik hely volt a legjobb eredmény a magyar tájékozódási futók részéről, ezt egyébként ismét sikerült elérni, hiszen a női versenyben Máramarosi Rita hatodikként zárt. Jónás Ferenc a nyolcadik, Gárdonyi Csilla a 14. helyen fejezte be a versenyt.

"Elég nehéz pályát kaptunk. Nem éreztem, hogy nagyon jól menne a futás, illetve a tájékozódás, viszont szerintem a többieknél kevesebbet hibáztam, ezért sikerült ilyen szép eredményt elérnem" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Bujdosó.

Hozzátette, nagyon élvezte a pályát, ezúttal hűvösebb volt, mint két napja a középtáv alatt, ez jobban feküdt neki, annak ellenére, hogy sokkal jobban csúszott a pálya, minden kanyarban figyelnie kellett.

"Kaptunk egy hűsítő esőt, így nem hevült túl a testünk, végig tudtunk gondolkodni" - magyarázta.

Bujdosó leszögezte, hogy a bronzérme a legmagasabb polcra kerül majd, hiszen nagyon sokat jelent neki.

"Egy ideje nem jöttek annyira a sikerek, és jólesik, hogy látom, a rengeteg beletett munka végre megtérült és kifizetődött."

A 12. Világjátékokon 19 sportágban 72 magyar sportoló szerepel a jövő vasárnapig tartó versenyeken. A programban 34 sportág, 60 szakág és 256 versenyszám kapott helyet több mint ötezer sportoló részvételével, akik több mint 110 országból érkeztek Szecsuán tartomány fővárosába.

Spéth Norbert bronzérmes muaythaiban

A muaythaios Spéth Norbert bronzérmes lett a 71 kilogrammos súlycsoportban a kínai Csengtuban zajló Világjátékok vasárnapi versenynapján.

A nem olimpiai sportágak seregszemléjének honlapja szerint a DVTK Európa-bajnoka pénteken legyőzte a kazah Ruszlan Zajakint, szombaton viszont kikapott az orosz Konstantin Sahtarintól. Vasárnap az ukrán Oleksandr Jefimenko elleni sikerrel szerezte meg a bronzérmet.

A Denver csapatában szereplő Nikola Jokićot választották az NBA Nyugati főcsoportjának hónap játékosává – közölte a liga hivatalos honlapja. Az elismerés az októberi és a novemberi teljesítménye alapján illette meg a szerb kosárlabdázót. Jokić a két hónap alatt meccsenként átlagosan 28,9 pontot, 12,4 lepattanót...
2025. DECEMBER 3.
[ 17:26 ]
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt. "Itt az ideje, hogy kimondjuk, Bozsik József a világ egyik legjobb futballistája, a világ egyik legjobb fedezete volt a világ akkori legjobb csapatában, a...
2025. DECEMBER 2.
[ 11:16 ]
Minden idők legjobb szerb teniszezője, Novak Đoković továbbra is a negyedik helyet foglalja el az ATP-ranglistán 4.830 ponttal, míg az első helyen a spanyol Carlos Alcaraz áll 12.050 ponttal. A ma közzétett legfrissebb ATP-ranglista szerint az első 50 játékos között nem történt változás, ami azt jelenti, hogy Đoković az...
2025. DECEMBER 1.
[ 11:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó