Szerbia
A zágrábi szerb nagykövet elutasította a horvát tiltakozó jegyzék átvételét
Belgrádi vélemény szerint a szondi verekedés nem minősíthető etnikai incidensnek
Betűméret:             

Mira Nikolić, Szerbia horvátországi nagykövete megtagadta a horvát külügyminisztérium tiltakozó jegyzékének az átvételét, közölte a Tanjug.

A nagykövet a szondi eset kapcsán elmondta: minden ellenőrzés, illetve a lehetséges szemtanúk többségével folytatott beszélgetések alapján - akiktől az illetékes szervek felvették a vallomásokat is - megállapítható, hogy a Szondon nemrég történt verekedés nem nemzeti indíttatású volt.

„Nem világos, hogy az említett eset hogyan kaphatott ilyen besorolást, hiszen a verekedésben résztvevők mindannyian ugyanahhoz a nemzethez tartoznak”, jelentette ki Nikolić.

A nagykövet arra figyelmeztetett, hogy Horvátország ilyen jellegű lépései más körülmények között destabilizálhatnák az egyébként nyugodt helyzetet a többnemzetiségű közösségekben Szerbiában, írja a Tanjug.

Az említetteket figyelembe véve Mira Nikolić megtagadta a horvát Külügyminisztérium tiltakozó levelének átvételét.

December 24-én, vasárnap valamivel éjfél után több személy vett részt egy előbb verbális összetűzésben, amely verekedésbe torkollott. A zombori rendőrség azonosította azt a három fiatal férfit, akik a verekedés kezdeményezői voltak. A rendőrség később közölte, hogy a verekedés nem nemzeti indíttatású volt.

Andrej Plenković horvát kormányfő elítélte a három horvát nemzetiségű fiatal elleni támadást és bejelentette, hogy tiltakozó jegyzéket küldenek Szerbiának.

Őrizetbe vették szerdán Igor Žmirićet, a szerbiai rendőrség különleges terrorelhárító egységének (SAJ) parancsnokát, valamint helyettesét, Goran Filipovićot. A Danas értesülései szerint az intézkedés a 2025 nyarán történt rendőri túlkapásokkal függ össze, amikor egyetemistákat állítólag bántalmaztak a szerb...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:37 ]
Szerbia az októberi parlamenti választások után új esélyt kapott arra, hogy előrelépjen az Európai Unióhoz vezető úton – jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerdán Brüsszelben. Az Európai Bizottság idei jelentése ugyanakkor megállapítja, hogy Szerbia az elmúlt évben több fontos területen visszalépett,...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:15 ]
Büntetőfeljelentést tett Miodrag Marković ügyész ellen Savo Manojlović, a Kreni–Promeni mozgalom vezetője a 2025. március 15-i belgrádi tüntetésen állítólag bevetett hangágyú ügyében. Manojlović szerint a tavalyi események során terrorcselekmény történt, amelyben állami szervek bűnözői tevékenységben érintett...
2026. NOVEMBER 4.
[ 11:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó