Szerbia
Vučić az európai integrációról és a migránsokról tárgyalt Szijjártó Péterrel
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök ma Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt Belgrádban, aki átadta neki Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét és üzenetét.

A két politikus megállapította, hogy a két ország kapcsolata a legmagasabb történelmi szinten van, elsősorban az Aleksandar Vučić és Orbán Viktor közötti kölcsönös megértésnek és bizalomnak, a kétoldalú együttműködés iránti elkötelezettségüknek, valamint az egész régió számára fontos kérdésekkel, mint amilyen a migrációs válsággal szembeni fellépés, kapcsolatos együttműködés nyíltságának köszönhetően.

A régióbeli helyzettel kapcsolatban Vučić elnök ismertette Szijjártóval a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd jelenlegi állását, hangsúlyozva, hogy valódi kompromisszum elérésére van szükség, amely garantálná a tartós stabilitást és a gazdasági fellendülést.

Aleksandar Vučić és Szijjártó Péter a Szerbiában tervezett további magyar beruházásokat is megvitatták, valamint a közös infrastrukturális és egyéb projektek megvalósítására irányuló konkrét intézkedéseket is, amelyek hozzájárulnának az emberek közötti jobb összeköttetéshez, az áruforgalomhoz és a minőségesebb gazdasági együttműködéshez.

Vučić megköszönte Magyarországnak a Szerbia európai integrációs folyamatában nyújtott nyílt és erőteljes támogatását.

Szijjártó: Magyarország továbbra is támogatja Szerbia EU-integrációját

Magyarország továbbra is kiemelt külpolitikai céljának tekinti Szerbia EU-integrációs törekvéseinek támogatását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken telefonon az MTI-nek.

A tárcavezető közölte: hivatalos belgrádi látogatása során fogadta Aleksandar Vučić államfő, tárgyalt Aleksandar Antić energetikai és Jadranka Joksimović EU-integrációt felügyelő miniszterrel.

Hangsúlyozta: Magyarország továbbra is kiemelt külpolitikai céljának tekinti Szerbia EU-integrációs törekvéseinek támogatását, hiszen Magyarországnak az a politikai és gazdasági érdeke, hogy Szerbia mielőbb tagja legyen az Európai Uniónak.

Úgy vélte, az Európai Bizottság által előirányzott 2025-ös céldátum nagyon távoli, Szerbiának ennél korábban kellene csatlakoznia az EU-hoz. Ezért Magyarország azt javasolja az EU soros elnökségét betöltő Ausztriának, hogy decemberben, amikor ez a kérdés napirendre kerül, az a döntés szülessen, hogy Szerbiával mind a 21, eddig meg nem nyitott tárgyalási fejezetet nyissák meg, így felgyorsítva a csatlakozási folyamatot - magyarázta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy mind Magyarország, mind pedig Szerbia erőforrásként tekint egymás nemzeti közösségeire. "Szerbia kisebbségi politikája példaként szolgálhatna más, az Európai Unióba igyekvő szomszédos ország számára is" - fogalmazott.

Mint mondta, Magyarország folytatja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot. Eddig 6488 vajdasági magyar kisvállalkozó pályázatát, valamint 23 nagyberuházást támogattak, ezekre összesen 22 milliárd forintot fordított a magyar költségvetés - közölte.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a tárgyalásokon áttekintették a magyar-szerb határon többször kialakult hosszú várakozási idők kérdését. A két belügyminiszter intézkedésének köszönhetően elmondható, hogy a legforgalmasabb magyar-szerb határátkelőhelyeken is jelentősen csökkent a várakozási idő, és nyilván még tovább fog csökkenni, ha újabb átkelőhelyeket nyitnak meg - mutatott rá. Hozzátette: ezek közül a következő a Kübekháza és Rábé közötti határátkelő, az ehhez szükséges beruházásokat a jövő év végéig elvégzik. (RTV/MTI)

A Közlekedésbiztonsági Ügynökség arra figyelmeztet, hogy a közelgő május elsejei ünnepek alatt mindenki fokozott felelősséggel és óvatossággal vegyen részt a forgalomban, mivel a közlekedésbiztonság minden résztvevő magatartásán múlik. A közlemény szerint az ünnepi időszakban megnövekszik a forgalom, gyakoribbak a...
2026. ÁPRILIS 29.
[ 9:26 ]
Szerbiában többnyire közepesen vagy erősen felhős idő várható, helyenként gyenge esővel, a hegyvidéki területeken rövid ideig tartó záporokkal. Az ország déli részén ezzel szemben többnyire napos időre van kilátás. Gyenge, időnként mérsékelt, a nap második felében helyenként élénkebb északi szél fúj majd. A...
2026. ÁPRILIS 29.
[ 7:38 ]
A belügyminisztérium határrendészeti igazgatósága emlékeztette a polgárokat, hogy az Európai Unió illetékes szervei 2026. április 10-én megkezdték a be- és kilépési rendszer, az Entry/Exit System, vagyis az EES teljes körű alkalmazását – közölte a belügyminisztérium. A rendszer a szokásos határellenőrzés mellett...
2026. ÁPRILIS 28.
[ 16:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó