Szerbia
Saičić: Készen állunk a munkára, amint összehívják a parlament alakuló ülését
Betűméret:             

Az Egyetemista Lista képviselőjelöltjei készen állnak arra, hogy megkezdjék a munkát és részt vegyenek az új szerbiai kormány megalakításában, amint összehívják a parlament alakuló ülését – jelentette ki Radomir Saičić akadémikus. Hangsúlyozta, hogy a parlament összehívása egyelőre nem rajtuk múlik, az új kormány összetételéről pedig még folynak az egyeztetések.

Radomir Saičić, az Egyetemista Lista képviselőjelöltje a Danas napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a szerbiai parlament alakuló ülését akár nagyon rövid időn belül is össze lehetne hívni, a döntés azonban Ana Brnabić, a parlament jelenlegi elnökének kezében van.

„A parlament alakuló ülését nagyon hamar össze lehet hívni, de ez nem rajtunk múlik. Ana Brnabić hívja össze a parlamentet. Mi természetesen bármikor készen állunk arra, hogy elvégezzük a feladatunkat, teljesítsük kötelezettségünket, és eleget tegyünk annak, amivel a ránk szavazó választóknak tartozunk” – fogalmazott Saičić.

Az akadémikus szerint az új kormány összetételéről egyelőre korai lenne konkrét neveket említeni, mivel az egyeztetések még nem zárultak le. Mint mondta, a döntéseket az egyetemista mozgalom és az Egyetemista Lista képviselőjelöltjei közösen hozzák meg.

Saičić hangsúlyozta, hogy a kormányalakítás előkészületei már zajlanak, és nem várják tétlenül a parlament összehívását.

„Természetesen már dolgozunk ezen, nem ülünk ölbe tett kézzel. Arról azonban, hogy pontosan milyen döntések születnek, még folynak az egyeztetések” – mondta.

Hozzátette, hogy alaposan mérlegelik a lehetőségeket, hiszen rendkívüli politikai helyzet alakult ki Szerbiában.

A következő lépés a parlament alakuló ülésének megtartása, a képviselői mandátumok igazolása és az új parlamenti vezetés megválasztása lesz. Ezt követően kerülhet sor az új kormány megalakítására.

Parlamenti vizsgálatot kezdeményez a montenegrói kormány legnagyobb pártja a korábbi szerb vezetés feltételezett politikai és gazdasági befolyásának feltárására - írta a Vijesti című podgoricai napilap az internetes oldalán kedden. A kezdeményezés egy héttel azután született, hogy az október 25-i szerbiai parlamenti...
2026. NOVEMBER 3.
[ 17:32 ]
Megérkezett a hó a Kopaonikra: Szerbia egyik legismertebb hegyvidéki üdülőhelyén kedden reggel havazni kezdett, a hőmérséklet pedig mínusz két Celsius-fokra süllyedt. A hőérzet ennél is jóval alacsonyabb, mínusz kilenc fok körül alakul. Vajdaságban egyelőre nem kell havazásra számítani, de borús, hideg idő várható,...
2026. NOVEMBER 3.
[ 13:14 ]
Szerbiában terror uralkodik, bűnözői csoportok fenyegetik és zsarolják a sikeres vállalkozókat – állítja Aleksandar Vučić. A volt államfő kedden közzétett videóüzenetében azt mondta, hogy a bűnözők akár egymillió eurót is követelnek áldozataiktól, és halálosan megfenyegetik őket. Vučić szerint mindez az...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó