Félútról fordították vissza kedden este az Air Serbia Belgrádból Moszkvába tartó járatát, mert az egyik utassal kapcsolatban utólag biztonsági ellenőrzésre volt szükség. A repülőgépen utazott Aleksandar Vulin, a Szocialisták Mozgalmának elnöke, Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója és Nenad Popović, a Szerb Néppárt vezetője is. Sajtóértesülések szerint Vulin az előírt ellenőrzés nélkül szállhatott fel a gépre. A politikus tagadta, hogy bármi szabálytalanságot követett volna el, és politikai leszámolásnak nevezte a történteket.
Az Air Serbia JU134-es járata november 3-án, kedden 18.48 órakor indult el a belgrádi Nikola Tesla repülőtérről Moszkvába. Az Airbus A320-as már Litvánia fölött járt, amikor utasítást kapott a visszafordulásra.
A légitársaság közleménye szerint az illetékes repülőtéri szolgálatok olyan információt juttattak el hozzájuk, amely miatt az egyik utasnál további biztonsági ellenőrzéseket kellett elvégezni.
A gép ezért visszatért Belgrádba, hogy a hatóságok az előírásoknak megfelelően lefolytathassák a szükséges eljárást. A légitársaság hangsúlyozta, hogy a személyzet a biztonsági szabályoknak megfelelően járt el.
Vulin szerint politikai leszámolás történt
A Nova.rs nem hivatalos értesülései szerint Aleksandar Vulin úgy szállt fel a repülőgépre, hogy előzőleg nem esett át az előírt biztonsági ellenőrzésen. A portál úgy tudja, hogy ebben valaki segítségére lehetett.
Az értesülések szerint a szabálytalanságot Milan Kuč, a belgrádi repülőtér vállalati biztonságért felelős igazgatója észlelte a biztonsági kamerák felvételein, majd elrendelte a gép visszafordítását.
Vulin a visszatérés után élőben jelentkezett be az Informer televízió műsorába, ahol kijelentette, hogy szerinte az egész ügyet politikai okokból rendezték meg.
Azt állította, hogy semmi törvénytelent nem követett el, minden szükséges ellenőrzést elvégeztek rajta, és az új hatalomhoz igazodni próbáló repülőtéri vezetők akarták kellemetlen helyzetbe hozni.
Elmondása szerint a repülőgépen elaludt, és csak akkor ébredt fel, amikor már visszaérkeztek Belgrádba.
A leszállás után rendőröket és különleges egységek tagjait látta a repülőtéren. Beszámolója szerint a többi utassal együtt ismét átesett a biztonsági ellenőrzésen, majd külön is megvizsgálták.
Vulin sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a történtek mintegy 150 utas utazását zavarták meg. Azt azonban továbbra is tagadta, hogy ő okozta volna az incidenst.
A gázellátásról tárgyaltak volna Moszkvában
Vulin és Bajatović egyaránt azt állította, hogy oroszországi útjának célja Szerbia földgázellátásával függött össze.
Vulin az Informernek azt mondta, nem turistaként, hanem hivatalos ügyben utazott Moszkvába, ahol a Szerbia számára fontos gázmegállapodás meghosszabbításáért kívánt közbenjárni.
Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója az N1-nek adott nyilatkozatában részletesebben is beszélt az út céljáról.
Elmondta, hogy a tél közeledtével további földgázmennyiségekről kell megállapodniuk az orosz partnerekkel, és rendezniük kell a szállítások rugalmasságával, valamint a fizetésekkel kapcsolatos kérdéseket.
Bajatović szerint az Alta Bank körüli botrány a szerb–orosz pénzforgalomban is problémákat okozott.
Az igazgató úgy fogalmazott, hogy a pénzintézet összeomlása megszakított bizonyos fizetési csatornákat, elsősorban az Oroszországból Szerbiába irányuló átutalásoknál.
Hozzátette, hogy a Srbijagas általában nyugati közvetítő bankokon keresztül teljesíti az orosz partnereknek szánt kifizetéseket, de az új helyzet miatt több pénzügyi kérdést is tisztázni kell.
Bajatović szerint ezért volt szükség a moszkvai utazásra. A 021.rs korábbi értesülései szerint a Gazprom képviselőivel találkozott volna, és pénteken tért volna vissza Szerbiába.
Az igazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem tudja, Vulin és Nenad Popović pontosan milyen ügyben készült Moszkvába.
A világ legfigyeltebb járata lett
A váratlan fordulat jelentős érdeklődést váltott ki. A 021.rs beszámolója szerint a Belgrádba visszatérő repülőgép egy időre a Flightradar24 járatkövető oldal legfigyeltebb járata lett a világon.
A történtek politikai visszhangját tovább erősítette, hogy Srđan Milivojević, a Demokrata Párt elnöke már a repülőgép indulása előtt közzétett egy bejegyzést az X közösségi oldalon, amelyben azt kérdezte, ki menekül aznap este Moszkvába a 18.30-as járattal.
Egyelőre nem tudni, hogy Vulin valóban elmulasztotta-e a felszállás előtti biztonsági ellenőrzést, és ha igen, hogyan juthatott fel a repülőgépre. Arról sincs hivatalos tájékoztatás, hogy indult-e eljárás a feltételezett szabálytalanság miatt.
Az Air Serbia egyelőre csak azt erősítette meg, hogy egy utassal kapcsolatos további biztonsági ellenőrzés szükségessége miatt kellett visszafordítani a járatot.
A tegnap délután Belgrádból Moszkvába tartó repülőgépó visszafordítása után – amiről utóbb kiderült, hogy az Aleksandar Vulinnal kapcsolatos biztonsági előírások be nem tartása miatt vált szükségessé – ugyanaz a repülőgép ismét elindult Moszkvába, és a reggeli órákban meg is érkezett az orosz fővárosba.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

