Stop brutalnosti (Állítsuk meg a brutalitást!) néven internetes felületet indított az IT blokád (IT Blokada) és az Akadémiai Plénum, amelyen a polgárok bejelenthetik a munkahelyükön elszenvedett megfélemlítést, megtorlást és más visszaéléseket. A bejelentéseket névtelenül is meg lehet tenni, az érintettek pedig dokumentumokat és egyéb bizonyítékokat is csatolhatnak beszámolójukhoz.
A kezdeményezők közleménye szerint a platform célja, hogy feltárják a munkahelyi megtorlások eseteit, és megállapítsák azok felelősségét, akik a visszaéléseket elkövették vagy elrendelték.
A bejelentők egy űrlapon ismertethetik, mi történt velük, mikor és hol érte őket hátrányos megkülönböztetés vagy fenyegetés. A történteket üzenetekkel, határozatokkal, felvételekkel és más dokumentumokkal is alátámaszthatják. Arról, hogy beszámolójuk nyilvánosságra kerülhet-e, maguk dönthetnek.
A szervezők szerint a korábbi hatalom éveken át a munkahely elvesztésétől és a családok megélhetésének veszélyeztetésétől való félelmet használta fel az emberek engedelmességének biztosítására.
Emlékeztettek arra, hogy 2025 novemberében közzétett összesítésükben 188 bejelentés összesen 1248 érintett személyre vonatkozott.
Hangsúlyozták, hogy a hatalomváltás önmagában még nem szolgáltat igazságot azoknak, akik politikai nézeteik miatt elveszítették munkájukat, vagy fizikai bántalmazás áldozatai lettek.
Az ügyészségtől és az illetékes hatóságoktól azt várják, hogy tisztázzák, kik fenyegették meg az érintetteket, kik alkalmaztak erőszakot, kik írták alá az elbocsátásokról szóló határozatokat, és kinek az utasítására történtek a visszaélések.
A kezdeményezők arra biztatják azokat is, akik eddig félelemből hallgattak, hogy bizalmasan osszák meg tapasztalataikat. Mint hangsúlyozták, a több évvel ezelőtti esetekről szóló tanúvallomások is fontosak lehetnek.
A bejelentéseket a Stop brutalnosti internetes felületen fogadják. A kezdeményezéshez a Za dan posle (A másnapért) elnevezésű platform is kapcsolódik – írja a 021.rs.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

