Szerbia
Mától összesen 199 közjegyző van Szerbiában
Betűméret:             

Harmincegy újonnan kinevezett közjegyző tette le ma az esküt Nela Kuburović igazságügy-miniszter előtt, hivatalba lépésükkel pedig összesen 199 közjegyző lesz egész Szerbia területén, tájékoztatott az igazságügy-minisztérium.

Nela Kuburović gratulált a jelölteknek, akiket megválasztottak az egyes bíróságok területére, ahol eddig nem volt közjegyző, s várakozását fejezte ki, hogy az év végéig kiírásra kerülő pályázat által az alapfokú bíróságok valamennyi területén lesz végre közjegyző Szerbiában.

A miniszter ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az újonnan kinevezett közjegyzők az év végéig megalakítják irodáikat, s elkezdenek dolgozni, megjegyezve, hogy a minisztérium mindenben a rendelkezésükre áll.

Az igazságügy-miniszter idén szeptember 26-án, nyílt pályázat lefolytatását követően, 31 közjegyzőt nevezett ki 26 alapfokú bíróság területére. Ezek közül Vajdaság területén Palánka (Palánka község területe), Verbász (Verbász és Kúla község területe), Versec (Fehértemplom község területe), Nagybecskerek (Nagybecskerek város területe), Nagykikinda (Nagykikinda község területe), Újvidék (Újvidék város és Titel község területe), Ópázova (Ópázova község területe) és Szabadka (Szabadka város területe) kap új közjegyzőt.

Szerbiában jelenleg 168 közjegyző dolgozik, de miután az újonnan kinevezettek elkezdenek dolgozni, összesen 199 közjegyző áll majd a polgárok rendelkezésére, írja a Tanjug.

Büntetőfeljelentést tett Miodrag Marković ügyész ellen Savo Manojlović, a Kreni–Promeni mozgalom vezetője a 2025. március 15-i belgrádi tüntetésen állítólag bevetett hangágyú ügyében. Manojlović szerint a tavalyi események során terrorcselekmény történt, amelyben állami szervek bűnözői tevékenységben érintett...
2026. NOVEMBER 4.
[ 11:00 ]
Stop brutalnosti (Állítsuk meg a brutalitást!) néven internetes felületet indított az IT blokád (IT Blokada) és az Akadémiai Plénum, amelyen a polgárok bejelenthetik a munkahelyükön elszenvedett megfélemlítést, megtorlást és más visszaéléseket. A bejelentéseket névtelenül is meg lehet tenni, az érintettek pedig...
2026. NOVEMBER 4.
[ 10:41 ]
Az Egyetemista Lista képviselőjelöltjei készen állnak arra, hogy megkezdjék a munkát és részt vegyenek az új szerbiai kormány megalakításában, amint összehívják a parlament alakuló ülését – jelentette ki Radomir Saičić akadémikus. Hangsúlyozta, hogy a parlament összehívása egyelőre nem rajtuk múlik, az új kormány...
2026. NOVEMBER 4.
[ 10:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó