A nagykorú szerbiai állampolgárok a rendkívüli állapot hatályon kívül helyezését követő hetekben kapják meg a megígért 100 eurós támogatást, közölte Siniša Mali pénzügyminiszter.
Elmondása szerint, az intézkedés az szolgálja, hogy beinduljon a fogyasztás és a kereslet, ez pedig ösztönözni fogja a gyárakat is a termelés megindítására. Hozzátette, ez egy adag optimizmus a polgárok számára, emellett pedig a közgazdasági logika azt diktálja, hogy ez a pénz a boltokban fogja végezni.
A tárcavezető a Prva TV-nek arról is beszélt, hogy a szerb kormány újabb, a magánszektort segítő intézkedésekkel áll elő, ha a koronavírus-járvány okozta válság három hónapnál tovább tartana az országban.
Az állam 5,1 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a héten, ami az éves költségvetés mintegy fele, s a tárcavezető közlése szerint azóta több ezren kapták vissza munkájukat, írja a Tanjug.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




