Szerbia
A Nyilvános Rendezvények Archívuma átláthatóságot követel a blokádok elleni tüntetések létszámáról
Betűméret:             

A Nyilvános Rendezvények Archívuma felszólította a szerb rendőrség igazgatóját, Dragan Vasiljevićet, hogy tegye közzé a szeptember 7-én megtartott, blokádok elleni tüntetések teljes helyszínlistáját, valamint a résztvevőkről készült hivatalos jegyzőkönyveket.

Vasiljević korábban azt közölte, hogy az ország 111 településén összesen 126 399 ember vett részt a megmozdulásokon, ám a pontos helyszínek és az egyes gyűlések részvételi adatai nem nyilvánosak.

A szervezet közleménye szerint a rendezvényeket bejelentő, a Belügyminisztériumnál regisztrált Társadalmi Stabilitás Központ (CZDS) hivatalos oldalán sem találhatók részletes információk az akcióról, és a szervezet közösségi felületein sincs dokumentáció a gyűlésekről, mindössze egy rövid promóciós videó és 40 város előzetes listája érhető el.

A szervezet ezért kéri, hogy a rendőrség hozza nyilvánosságra mind a 111 település nevét, mind pedig a terepen rögzített létszámadatokat, hogy a közvélemény megbizonyosodhasson a belügyi közlemények hitelességéről.

Első alkalommal rendeztek közös többnemzetiségű taktikai hadgyakorlatot a Szerb Hadsereg és a NATO részvételével a bujanovaci Borovac gyakorlótéren – közölte a Védelmi Minisztérium. A gyakorlaton mintegy hatszáz katona vett részt Szerbiából, valamint Olaszországból, Romániából és Törökországból. Emellett több...
2026. MÁJUS 22.
[ 18:34 ]
Aleksandar Vučić szerint Szerbia megérti Donald Trump Amerika az első politikáját, miközben Európa számos vezetője bizalmatlanul tekint az amerikai elnökre. A szerb államfő a Fox News számára írt véleménycikkében úgy fogalmazott: Szerbia és az Egyesült Államok kapcsolata hozzájárulhat Európa stabilitásához és...
2026. MÁJUS 22.
[ 12:56 ]
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke és a szerb államfő regionális ügyekért felelős tanácsadója élesen bírálta hét szerb oktatási és egészségügyi intézményvezető koszovói letartóztatását. Szerinte az érintetteket bizonyítékok nélkül vették őrizetbe, kizárólag azért, mert szerbek. Vučević...
2026. MÁJUS 22.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó