Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke és a szerb államfő regionális ügyekért felelős tanácsadója élesen bírálta hét szerb oktatási és egészségügyi intézményvezető koszovói letartóztatását. Szerinte az érintetteket bizonyítékok nélkül vették őrizetbe, kizárólag azért, mert szerbek.
Vučević közösségi oldalán azt írta: a történtek újabb bizonyítékai annak, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök kormánya szerinte politikai, jogi és intézményi nyomást gyakorol a koszovói szerbekre, közölte a Tanjug.
A politikus élesen bírálta Nenad Rašić koszovói közösségi és visszatérési minisztert is, akit azzal vádolt, hogy együttműködik a pristinai vezetéssel. Vučević szerint emiatt a június 7-i rendkívüli parlamenti választáson még nagyobb támogatást kaphat a Szerb Lista.
A szerb politikus szerint a koszovói szerbek elleni nyomásgyakorlás folytatódik, ezért különösen fontosnak nevezte a szerb közösség politikai összefogását.
A koszovói hatóságok kedden Gračanicában állították elő a szerb intézményvezetőket. A pristinai ügyészség közlése szerint azzal gyanúsítják őket, hogy megsértették a választói szabad akaratot a június 7-i választások előtt. A nyomozás Nenad Rašić korábbi állításai nyomán indult, miután a miniszter választók megfélemlítéséről beszélt.
Vučević pénteken Kínában is tárgyalásokat folytatott. Guangdong tartomány vezetőivel gazdasági, ipari, technológiai és mezőgazdasági együttműködésről egyeztetett. A szerb politikus szerint Szerbia és Kína kapcsolatai tovább erősödnek, amit a két ország vezetői közötti szoros partnerség alapoz meg.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




