Szerbia
Šabić: Az ügyészségnek reagálnia kellene a vasúti közlekedés leállítására, sérül a gyülekezéshez való jog
Betűméret:             

A mai, teljes szerbiai vasúti közlekedés leállításával – közvetlenül a délutánra meghirdetett belgrádi tüntetés előtt – sérül a polgárok alkotmányban garantált békés gyülekezéshez való joga – jelentette ki Rodoljub Šabić ügyvéd és jogi elemző.

Írásos nyilatkozatában közölte, hogy emiatt az ügyészségnek is reagálnia kellene.

Rámutatott, hogy „több mint beszédes”, hogy erre minden alkalommal nyilvánvalóan közvetlen összefüggésben került sor az egyetemisták és más polgárok nagyobb tiltakozó megmozdulásaival.

Hozzátette, hogy „mindegyik esetben ugyanazt a rendkívül problémás indokot hozták fel: névtelen bejelentést arról, hogy bombákat helyeztek el a vonatokon”.

„Egy névtelen, semmivel alá nem támasztott bejelentés önmagában sem indokolhatja a teljes közlekedés leállítását, különösen annak fényében nem, hogy egyszer sem, soha nem igazolták bombák meglétét, és soha nem azonosították sem a lehetséges elkövetőket, sem a névtelen bejelentés küldőjét” – mondta Šabić.

Arra is figyelmeztetett, hogy ez megakadályozhat egyes polgárokat abban, hogy részt vegyenek a mai belgrádi tüntetésen és éljenek békés gyülekezéshez való jogukkal. Véleménye szerint ez ugyan szolgálhatja a hatalom érdekeit, de ez az érdek nem legitim, mivel sérti a polgárok alkotmányos jogait, írja a 021.rs.

„Ezért a közlekedés leállításáról szóló döntésnek az ügyészség figyelmét is fel kellene keltenie, mert többek között megalapozott gyanút vet fel hivatali visszaélés és hatáskörrel való visszaélés bűncselekményének elkövetésére” – fogalmazott Šabić.

Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke és a szerb államfő regionális ügyekért felelős tanácsadója élesen bírálta hét szerb oktatási és egészségügyi intézményvezető koszovói letartóztatását. Szerinte az érintetteket bizonyítékok nélkül vették őrizetbe, kizárólag azért, mert szerbek. Vučević...
2026. MÁJUS 22.
[ 12:31 ]
Ana Brnabić szerint Szerbiának nem az uniós vétójog vagy egy európai biztos megszerzése miatt fontos az Európai Unióhoz való csatlakozás, hanem elsősorban a polgárok és a gazdaság érdekében. A szerb parlament elnöke erről a prágai GLOBSEC2026 fórumon beszélt, ahol a Nyugat-Balkán európai integrációjáról és a...
2026. MÁJUS 22.
[ 10:36 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy az Inđija község területén elásott hordóban talált holttest 99,9 százalékos bizonyossággal Aleksandar Nešovićé, akit a gyanú szerint a belgrádi Senjak városrész egyik éttermében öltek meg. Hozzátette: a végleges megerősítésre még várják a DNS-vizsgálat...
2026. MÁJUS 21.
[ 22:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó