Szerbia
Az éjszaka újabb szerbiai polgárok tértek haza a Közel-Keletről
Betűméret:             

Az Air Serbia evakuációs járata 67 utassal a fedélzetén – amely Sarm es-Sejkből indult – éjfél után, fél kettő körül landolt a belgrádi repülőtéren. A háború sújtotta közel-keleti térségből a szerbiai polgárok hazaszállítását a szerb kormány és a külügyminisztérium szervezte meg. A járaton Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Horvátország és Montenegró állampolgárai is utaztak.

A különjárat tegnap délután 17 óra körül indult Belgrádból, és helyi idő szerint 21 óra körül érkezett meg Sarm es-Sejkbe (szerb idő szerint 20 órakor). Innen 67, Izraelből evakuált szerbiai polgárt szállított vissza Belgrádba, köztük kisgyermekeket is.

Damjan Jović, a külügyminisztérium államtitkára elmondta, hogy a művelet egyrészt humanitárius kérdés, másrészt üzenet is a balkáni térség államai felé.

„Ez annak az üzenete is, hogy Szerbia a lehető legjobb és legszorosabb kapcsolatokat szeretné fenntartani a velünk szomszédos államokkal – Montenegróval, Észak-Macedóniával és Bosznia-Hercegovinával –, a szolidaritás jegyében” – mondta Jović.

Hozzátette: minden állami szerv, az államfőtől és a kormánytól kezdve a külügyminisztériumon át a diplomáciai-konzuli képviseletekig, éjjel-nappal azon dolgozik, hogy minél több szerbiai polgár életét megmentsék, és csökkentsék a háborús helyzetből adódó káros hatásokat Szerbia érdekeire nézve.

Az egyik utas, Siniša Nikolić elmondta, hogy a szerb kormány rendkívül gyorsan reagált, és 24 órán belül megszervezte az evakuálást Izraelből, így mindenki biztonságban eljuthatott Belgrádba.

Dušan Stepanović utas arról beszélt, hogy Asdódból indultak el, és a helyzet valóban kritikus volt.

„Nem mondhatom, hogy nem volt kritikus, az volt. Ilyenkor minden átfut az ember fején. Mivel 1991-ben születtem, a helyzet a ’99-es évre emlékeztetett. Csak megköszönni tudom a nagykövetségnek és az elnöknek, hogy lehetővé tették, hogy a lehető leggyorsabban visszatérjünk Szerbiába” – mondta.

Tegnap reggel egy másik repülőgép is landolt Belgrádban Dubajból szerb állampolgárokkal a fedélzetén. A Flydubai légitársaság gépének útját mintegy 40 ezer ember követte élőben azon az internetes oldalon, amely valós időben mutatja a repülőgépek mozgását világszerte.

Ivica Dačić szerb belügyminiszter ma közölte, hogy javult a helyzet a Delibláti-homokpusztán, ahol 64-ről 3-ra csökkent a tűzfészkek száma. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb: a tűznek nincsenek áldozatai, és egyetlen lakóház sem égett le. Dačić a Delibláti-homokpuszta melletti Čardakon újságíróknak elmondta, hogy a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 11:45 ]
A koszovói biztonsági helyzetről és a KFOR erőinek átcsoportosításáról tárgyalt Özkan Ulutaş vezérőrnagy, a KFOR parancsnoka Zlatan Elekkel, a Szerb Lista elnökével. A parancsnok közölte, hogy az átszervezést a biztonsági helyzet javulása tette lehetővé, a folyamat azonban szükség esetén visszafordítható. A...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 8:29 ]
Szerbiában ma túlnyomóan napos idő várható, a legtöbb térségben csökken a hőmérséklet, de továbbra is meleg marad. Délután keleten, délen és délnyugaton helyenként rövid ideig tartó eső, zápor és zivatar is előfordulhat. A reggeli hőmérséklet 14 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 7:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó