Szerbia
Megkezdődött az ősz: Felhős, hűvös idő várható
Betűméret:             

Szerbiában tegnap véget ért a nyár, ma hajnali 2 óra 5 perckor pedig hivatalosan is megkezdődött az ősz. Ezzel egy időben a déli féltekén kezdetét vette a tavasz.

Ma van az őszi napéjegyenlőség is, amikor a nappal és az éjszaka hossza megközelítőleg azonos. Az őszi napéjegyenlőség nem minden évben ugyanarra a napra esik, a naptártól és az időzónától függően szeptember 22-én vagy 23-án következhet be. Mostantól a nappalok fokozatosan rövidülnek, az éjszakák pedig egyre hosszabbak lesznek.

A csillagászati ősz december 21-én 9 óra 50 percig tart, ekkor kezdődik a tél. Fontos különbséget tenni az évszakok csillagászati és meteorológiai meghatározása között: a meteorológiai ősz szeptembert, októbert és novembert foglalja magában, míg a csillagászati ősz az őszi napéjegyenlőséggel kezdődik, és a téli napfordulóval ér véget, írja az RTV.

A magas hőmérsékletekkel és a Duna alacsony vízállásával jellemzett nyári hónapok után rövidebb nappalok, hűvösebb reggelek és fokozatos lehűlés következik. Az ősz folyamán ugyanakkor rövidebb melegebb időszakok is előfordulhatnak.

Az ősz első napján hűvös lesz a reggel, helyenként mindössze 6 fokot mérhetnek. Napközben mérsékelten vagy erősen felhős, többnyire száraz idő várható, Szerbia nyugati, keleti és déli részén helyenként gyenge, rövid ideig tartó eső is előfordulhat.

A szél gyenge és mérsékelt, az ország keleti részén időnként erős, nyugati és északnyugati irányú lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 18 és 22 fok között alakul.

A következő napokban is hasonló idő várható, a hőmérséklet enyhe emelkedésével. Szombaton akár 25 fok is lehet.

A várható biometeorológiai helyzet miatt a szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi megbetegedésekben szenvedőknél jelentkezhetnek panaszok. Az időjárásra érzékenyeknél izomfájdalom, fejfájás és csökkent munkaképesség fordulhat elő, figyelmeztet az RTS.

A közlekedés résztvevőinek fokozott óvatosság ajánlott.

Kedden megkezdődött a 6000 dináros egyszeri pénzbeli támogatás kifizetése Szerbiában. Elsőként azok kapják meg az összeget, akik a korábbi ingyenrészvények alapján már szerepelnek a jogosultak nyilvántartásában, míg a külön jelentkezők számára szeptember 23. és 25. között utalják a pénzt. A jelentkezési...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 8:25 ]
Három hét alatt 25.585 közlekedési szabálysértést tártak fel az iskolák környékén Szerbiában a fokozott ellenőrzési akció során. A legtöbben gyorshajtás miatt kaptak büntetést, de több mint százhetven ittas sofőrt is kiszűrtek az oktatási intézmények közelében – közölte a szerb belügyminisztérium. A három...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 8:16 ]
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) eddig tíz választási listát hirdetett ki az október 25-ére kiírt előrehozott parlamenti választásokra. A jelöltlistákat október 4-én éjfélig lehet benyújtani, a végleges összesített választási listát pedig legkésőbb október 9-éig kell közzétenni. Az első helyen az...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó