Tudomány
A VMAT Aranybagoly Díjának 2017. évi nyertesei dr. Toldi Éva és dr. Pósa Mihály
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács (VMAT) elnöksége által kinevezett öttagú kuratórium döntése szerint 2017-ben az Aranybagoly Díjat a humántudományok területén elért kiváló kutatási eredményeiért dr. Toldi Éva egyetemi tanár érdemelte ki. A kuratórium a természettudományok területén dr. Pósa Mihály egyetemi tanárnak ítélte oda a 2017-es Aranybagoly Díjat.

A Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács 2017-ben létrehozta a Vajdasági Magyar Tudományosság Aranybagoly Díját PhD tudományos fokozattal rendelkező vajdasági magyar kutatók részére. A díj éremből, oklevélből és pénzjutalomból áll. Minden évben két díj kiosztására kerül sor, az egyik Aranybagoly Díjat a műszaki, az élő és élettelen természettudományok, a másikat a humán- és társadalomtudományok területén tevékenykedő tudós kapja az elmúlt öt évben nyújtott kiemelkedő kutatási tevékenysége alapján.

A VMAT elnöksége által kinevezett öttagú kuratórium tagjai, dr. Hózsa Éva egyetemi tanár, dr. Csányi Erzsébet egyetemi tanár, Kastori Rudolf akadémikus, dr. Lengyel László címzetes egyetemi docens és dr. Lendák Imre egyetemi docens meghozták döntésüket, mely szerint 2017-ben az Aranybagoly Díjat a humántudományok területén elért kiváló kutatási eredményeiért dr. Toldi Éva egyetemi tanár érdemelte ki. A kuratórium a természettudományok területén dr. Pósa Mihály egyetemi tanárnak ítélte oda a 2017-es Aranybagoly Díjat. A hivatalos díjátadásra a Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó - 2018 c. konferencián kerül sor 2018. április 14-én.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Alapvetően változtathatják meg a világ legmagasabb hegyén zajló expedíciókat a drónok, amelyek felszerelést szállítanak a serpáknak. A szakértők szerint ez az innováció a hegymászás természetes evolúciójának része. A Mount Everest jégmezőin idén új technológia jelent meg: drónok szállítanak létrákat, köteleket...
2025. ÁPRILIS 21.
[ 19:11 ]
Földet ért vasárnap Kazahsztánban a Szojuz MS-26 orosz űrhajó utaskabinja két orosz és egy amerikai űrhajóssal, akik hét hónapon át végeztek kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A Roszkoszmosz orosz űrügynökség közölte, hogy kozmonautáit, Alekszej Ovcsinyint és Ivan Vagnert, valamint a NASA amerikai...
2025. ÁPRILIS 20.
[ 18:28 ]
Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon. A „verseny” sokkal inkább technikai bemutató, próbatétel volt, mint tényleges verseny. A robotok...
2025. ÁPRILIS 19.
[ 10:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó