Nem késik a vajdasági magyar közvita a vagyon-visszaszármaztatásról
Varga László cáfolja Bozóki Antal állításait
Betűméret:
Varga László parlamenti képviselő reagálása Bozóki Antal: Restitúció: egy közvita tanulságai című írására- Tények, észrevételek, vádak... Joggal, illetve jogtalanul?
Ami a VMSZ-t illeti, úgy gondolom, hogy teljesen alaptalanok az írásban fölhozott vádak. Amennyiben Bozóki Antal minimális korrektséggel viseltetne a VMSZ iránt, nem fogalmazott volna meg ilyen gondolatokat. A közvitára rendelkezésre álló határidőn belül eljuttattuk az elnökség álláspontját a kormányalelnöknek és a miniszterelnöknek. Ha valaki veszi a fáradságot, és ellátogat a pénzügyminisztérium honlapjára, az könnyen ellenőrizheti állításom igazát. Az Európai Unió észrevételei után másodikként a VMSZ észrevételei állnak. Az viszont sokkal inkább sajnálatos, hogy a vajdasági magyar közélet – akár a civil, akár a politikai élet más szereplői számára – ez a lehetőség nem volt olyan fontos, hogy ily módon éljenek vele.
- Utólagos vitát szerveznek?
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a VMSZ által meghirdetett vajdasági magyar közvita szeptember 10-én lesz. Ekkor nem a törvénytervezet általános elemeivel, hanem a vajdasági magyarság szempontjából kiemelkedő jelentőségű részekkel foglalkozunk.
- A közvita szeptember másodikán zárult...
Sajnos az elmúlt években a belgrádi törvényhozás úgy alakult, hogy a korábbi tervekkel ellentétben elkészült még egy törvénytervezet javaslata, ez pedig a rehabilitálásról szóló új törvény. Enélkül az utóbbi törvény nélkül a vagyon-visszaszármaztatásra vonatkozó rendeletek egy része nehezen értelmezhető. A rehabilitálásról szóló törvény javaslatát néhány napja hozta nyilvánosságra a kormány. Ezért a vajdasági magyar közvita megtartásának csak akkor lett értelme, amikor nyílvánvalóvá vált, miként módosul a rehabilitálásról szóló törvény. E két törvény csak egymással összefüggésben vizsgálható. Szeptember 10-én éppen az lesz a célunk, hogy mindkét esetben olyan módon kerüljenek az észrevételeink megfogalmazásra, hogy azok maradéktalanul figyelembe vegyék a vajdasági magyar érdekeket.
- Mi értelme van az utólagos tanácskozásnak?
A vagyon-visszaszármaztatási törvény vitája szeptember 22-én, a rehabilitálásról szóló törvény vitája pedig szeptember 12-én kezdődik a parlamentben. Indítványaink megfogalmazása szempontjából tehát teljes mértékben mindenféle határidőn belül vagyunk. Ez azt jelenti, hogy mindkét törvény esetében lehetőségünk lesz arra, hogy a vajdasági magyar közvita során megfogalmazott álláspontjainkat módositási inditvány formájában benyújtsuk.
Jergić Julianna
(Kapcsolódó link: Restitúció: Egy közvita tanulságai - Bozóki Antal írása)
Jelentős változás előtt állhat az Európai Unió bővítési politikája. Az Európai Bizottság egy olyan új modellt készít elő, amelynek értelmében a tagjelölt országok már a teljes jogú tagság elnyerése előtt részesülhetnének az uniós integráció egyes gazdasági előnyeiből. A cél kettős: felgyorsítani a bővítési...
2026. JÚNIUS 26.
[ 18:09 ]
Tizenöt hónappal a 2025. március 15-i belgrádi tüntetés után ismét a „hangágyú” ügye került a szerbiai politikai viták középpontjába. A Belgrádi Felső Ügyészség ezúttal azt vizsgálja, volt-e olyan terv, amelynek célja a „hangágyú” használatának szimulálása lett volna a tüntetésen.
Az ügyészség szerint...
2026. JÚNIUS 22.
[ 13:18 ]
A szerbiai polgárok több mint fele támogatná az ország európai uniós csatlakozását, ugyanakkor jelentős a bizalmatlanság és a pesszimizmus az integrációs folyamat jövőjét illetően – derül ki a Európai Politikai Központ (CEP) legfrissebb kutatásából.
A felmérés szerint egy esetleges népszavazáson a megkérdezettek...
2026. JÚNIUS 18.
[ 16:14 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

