Tükör
J. Garai Béla: Az újságírásban találtam meg igazi, életre szóló hivatásomat
Betűméret:             
Tíz évvel ezelőtt alapították a Napleány-díjat, amelyet azon magyar újságíróknak ítélnek oda, akik itt, Szerbiában élnek, s akik magyar nyelvű írásaikkal kiemelkedő színvonalon járultak hozzá a délvidéki magyarság minőségi tájékoztatásához, illetve foglalkoztak az itt élő magyarsággal. Az idei kitüntetett J. Garai Béla, akit a díj beharangozása kapcsán mindenki előszeretettel titulált "nyugalmazott" újságírónak, ami - ugyebár - eleve fából vaskarika, hiszen a vérbeli újságíró minden lehet, csak nyugalmazott nem, és különben is, J. Garai Béláról van szó, aki itt, a Vajdaság Mán, Tűlevél rovatában hetente szúr egyet közéletünk, mindennapjaink visszásságain.

Zavar a "nyugalmazott újságíró" kifejezés, amit most a díj kapcsán emlegetnek. Mintha a gondolkodást, a gondolkodó embert el lehetne küldeni nyugdíjba. Szerinted egy újságírót ilyen formában lehet "nyugdíjazni"?

- Én is pontosan így vagyok vele: egyáltalán nem érzem magamat "nyugállományúnak", noha elsején tényleg csönget nálam a postás. A mostani állapotomat inkább úgy jellemezném, hogy szabadúszó vagyok, nem tartozom egy szerkesztőséghez sem, és reggel nem a deszkbe megyek, hanem a dolgozószobámba. A világháló egy áldás, mindent a helyembe hoz, újságokat, információkat, mindent felkutat nekem, ami a munkámhoz kell, és eltűri a rigolyáimat. Kávét ugyan még nem tud főzni, de talán ezt a hibáját is kiküszöbölik. Különben ha a "leütéseket" számítom, semmivel se dolgozom kevesebbet, mint "aktív" koromban.

Azt is kifüleltem a díj alkalmából adott interjúkból, hogy mindig is írni szerettél volna, postai műszerész korod óta. A Magyar Szóban kezdted a pályafutásod és a szerkesztőség cigarettafüstjét és az ólom illatát emlegetted, meg a híres Forum klubot, Gál Lászlót és a többieket. Nosztalgia?

- Bizony, nosztalgia a javából! Azt az intézményt, azt a Magyar Szót, azt a Forumot egyre kevesebben tudják felidézni, az újabb nemzedék talán el se hiszi nekünk, amikor beszélünk róla. Egy különös letűnt világ volt, megszállott emberekkel, akik meg voltak győződve, hogy borzasztó fontos dolog az újságkészítés. Szívüket, lelküket belevitték. Mindig is vonzott ez a világ, ezért is váltottam szakmát, vágtam neki az egyetemi tanulmányoknak, és vállaltam az újdondászkodást. Ebben találtam meg életre szóló, igazi hivatásomat.

Amikor te tanultad az újságírást, még nem lehetett ugrálni, meg kellett járni a szamárlétrát. Tanítómestereid Kossa János, Bodrits Istán, Kolin István és az "ántivilág" más eminens újságírói voltak. Akkoriban tanítottak, neveltek újságírót. Ma ez "lazább", de nem okvetlenül jobb. Mi erről a véleményed?

- Nehéz összehasonlítani a kettőt, mert egészen más világban élünk. Először is a média sokkal szerteágazóbb tevékenységgé vált, az emberek az elektronika, a tévé, a rádió rabjai, és egyre kevesebbet olvasnak. Csak azt az információt veszik be, amit harsányan a fülükbe ordítanak, vagy szemük elé tárnak. Nincs idejük, pontosabban, sajnálják az időt a cizellált kommentárok olvasására. Az elektronika leszoktatja őket a fáradságos olvasásról. Az pedig külön téma lehetne, hogy az újságvásárlás ma egyre inkább fényűzés számba megy, annyira elszegényedtünk.

A világ sok jelentős eseményét követted végig, olykor a helyszínről. Tömören, lényegre törően fogalmaztál mindig. Carduccinak tulajdonítják a mondást, miszerint: Aki húsz szóval mond el olyasmit, amire tíz is elég, az egyéb hitványságokra is képes. Ennek némileg módosított változata ki volt függesztve a deszkben is, Vukovics Géza, Cagi bácsi az ifjú titánok bő lére eresztett beszámolóit olvasva sűrűn felmutatott erre a kiragasztott cetlire. Egy szóval sem lehet több, mint ami a mondandó tálalásához kell, valahogy így fogalmaztál a minap. Hogyan lehet megtalálni, mennyi ez?

- Az én módszerem az, hogy folyton húzok a már leírt anyagból, és ilyenkor kiderül, hogy a kihúzott rész nélkül is elégséges. Különben sokat segített ebben a tévés munka is, amikor másodpercekben kellett gondolkodni, vagy amikor tudósítást kérnek tőlem, és megadják, hogy hány karakternyi helyük van. Ez annyira belém ivódott, hogy szinte nem tudok hosszan írni, még a kötetlen beszélgetésekben sem vagyok szószátyár. Rövidre nyírom a mondandóm, mint a pulimat szoktam volt tavasszal...

Külpolitikai újságíróként nyilván a műfaji követelményekből adódóan, írásaidban nem alkalmazhattad szabadon a humor, az irónia eszköztárát. No de később a Grimaszban, Magyarzó Pistikeként és az utóbbi években itt nálunk, a Vajdaság Mánál sokszor szúrós és odaszúrós "tűleveleidben" alkalmad van ezt az oldaladat is megmutatni. Ugye, te a humorban nem ismersz tréfát?

- Sajnos, nem vagyok az a felszabadult, jó svádájú, viccelődős ember, akiket mindig irigyeltem. Százegy formában kipróbálom a poénokat, mielőtt papírra vetném. Egy "banális" humoros íráshoz néha órákig keresem a legmegfelelőbb fordulatot. És végül olyan fáradtan kelek fel a gép mellől, mintha egész nap ástam volna a kertet. Aztán másnap azon mérgelődöm, hogy miért is nem fogalmaztam másképpen?

Mi a véleményed a mai vajdasági magyar újságírásról? Hol van azokhoz az elvekhez, útmutatókhoz képest, amit Keck Zsigmond, Bodrits István, Vukovics Géza, de akár később Szavics György és a többiek, nem utolsó sorban, te is vallottál/vallasz?

- Ebben a világban nem is lehet elvárni az újságírótól, hogy annyit pöszmötöljön egy-egy cikkel, annyit keresgélje a legmegfelelőbb címet vagy jelzőt, mint azelőtt. Nem hiszem, hogy ezért a mai újságírókat kellene kárhoztatni, ha néha lezserebben fogalmaznak, mert megváltozott a világ. Nem tudom, hogy ma hogyan működnek a lapszerkesztőségek, van-e másnap elemzés, bírálat, letolás, mint a mi időnkben. Viszont örülök, ha látom, hogy húsba vágó témát írnak meg. És annak különösen örülök, ha nincsenek tekintettel a politikai tekintélyekre, ha saját fejükkel gondolkodnak, és azt írják meg, amit látnak, amit maguk tapasztalnak, és nem azt, amit az alapító vagy a lapot gyámolító párt, tanács vagy politikus hallani szeretne. Mert az a halála az újságírásnak.
Náray Éva
Hetven év múltán: 1956 üzenete - illusztráció
2026. OKTÓBER 23.
[ 0:26 ]
Évek óta nyílt titokként beszélnek arról, hogy közszférában dolgozókat politikai lojalitásra, „biztos szavazók” gyűjtésére és pártrendezvényeken való részvételre kényszerítenek, bizonyítani azonban mindezt ritkán lehetett. A BIRN most mintegy 180 személyes vallomással dokumentálta azt a gyakorlatot, amelyről sokan...
2026. OKTÓBER 20.
[ 14:12 ]
Szerbiában az október 25-i parlamenti választás előtt egyre több külföldi elemzés foglalkozik azzal, hogy az Egyetemista Lista képes lehet-e megtörni Aleksandar Vučić politikai rendszerének fölényét. A Die Presse a magyarországi példával veti össze a szerbiai helyzetet, a WDR pedig azt vizsgálja, hogy egy vezető nélküli,...
2026. OKTÓBER 19.
[ 12:39 ]
Egy héttel a szerbiai parlamenti választások előtt a közvélemény-kutatások nemcsak különböző eredményeket mutatnak, hanem olykor egymásnak ellentmondó képet rajzolnak az ország politikai erőviszonyairól. Vajon a kutatásokkal van baj, vagy a választói magatartás vált annyira kiszámíthatatlanná, hogy a hagyományos...
2026. OKTÓBER 18.
[ 23:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó