Nyolcvan éve, 1941. augusztus 20-án született Požarevacon a délszláv háborúk legfőbb felelősének tartott Slobodan Milošević volt szerb és jugoszláv államfő, aki háborús bűnökkel vádolva, hollandiai börtöncellájában halt meg. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

Szülei kiskorában elváltak, ortodox teológiatanár apja 1962-ben főbe lőtte magát (Milošević sohasem kereste fel a sírját), hithű kommunista tanárnő anyja 1974-ben ugyancsak öngyilkos lett. Milošević 18 évesen lépett be a Jugoszláv Kommunisták Szövetségébe, jogi diplomáját Belgrádban szerezte meg. Ezután volt a belgrádi egyetem ideológiai titkára, dolgozott a fővárosi tanácsnál, a bankegyesületnél, 1973-tól a Technogas vállalat vezérigazgatója volt. 1983-ban került a párt apparátusába, ettől kezdve csak politikával foglalkozott.

Villámgyorsan emelkedett a hatalom csúcsaira: 1984-ben a belgrádi pártbizottság elnöke, két év múlva már a Szerbiai Kommunista Szövetség Elnökségének elnöke, 1989. május 8-tól a szerbiai köztársasági elnökség elnöke lett. Jugoszlávia szétesése után, 1990 nyarán megalapította a Szerbiai Szocialista Pártot, amelynek még bukása után is elnöke maradt. 1990 szeptemberében hatalmas többséggel választották meg a Szerb Köztársaság első elnökének, majd 1997. július 15-én a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnökének.

Milošević kommunista és nacionalista meggyőződése féktelen hatalomvággyal párosult, pályafutása során végig azon munkálkodott, hogy befolyása alatt tartsa pártját és megszabaduljon ellenfeleitől. Gátlástalan populista demagógiával emelkedett egyre feljebb, az általa is gerjesztett nacionalizmust a kisebbségek ellen fordította. Az 1989. július 28-án a rigómezei csata 600. évfordulóján rendezett milliós nagygyűlésen kilátásba helyezte, hogy erőszakkal is érvényesíteni fogja a szerb érdekeket Jugoszlávián belül. 1990 júniusában megszüntette az albán többségű Koszovó és a magyarok által is lakott Vajdaság autonómiáját, s meghirdette "Nagy-Szerbia" eszméjét, azaz minden szerbnek egy államban történő egyesítését bármi áron - ami három nagy fegyveres konfliktust jelentett.

1991 tavaszán a hadsereggel verette le az ellenzéki tüntetéseket Belgrádban, Szlovénia és Horvátország függetlenségének kinyilvánítása után Szlovéniával tíznapos, Horvátországgal hat hónapos fegyveres konfliktusba bonyolódott, melyben tizenhétezer ember vesztette életét. Milošević harcos fellépése, a horvátországi és a boszniai szerbek tevőleges támogatása a délszláv háborúk alatt 1992-ben kiváltotta a Belgrád elleni első nemzetközi gazdasági szankciókat, amelyeket 1995-ben, a véres boszniai háborúnak véget vető daytoni megállapodások nyomán időlegesen enyhítettek. Akkoriban Milošević a Nyugat egyedüli szerb partnere volt, hazájában a legnépszerűbb politikusnak számított. Jugoszlávia azonban 1999-ben ismét elszigetelődött a koszovói népirtás, az albánok tömeges elüldözése miatt, amelyért a nyugati államok a jugoszláv elnököt tették felelőssé. Miloševićet csak a NATO 1999 márciusában megindított légi csapásai késztették meghátrálásra, és június 3-án kénytelen volt elfogadni a nemzetközi közösség elvein alapuló koszovói béketervet.

Néhány nappal korábban, 1999. május 27-én emelt vádat ellene a délszláv térségben elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék a koszovói válság idején elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnökért. A 2000 szeptemberében tartott jugoszláv elnökválasztáson az ellenzék jelöltje, Vojislav Koštunica már az első fordulóban győzött, amit Milošević nem ismert el és második fordulót íratott ki. Ezt már elsöpörte az általános elégedetlenség, ellene fordult minden addigi támasza, a rendőrség, a hadsereg és az állami irányítás alatt álló televízió is. A 2000. október 5-én kirobbant hatalmas belgrádi tüntetés nyomán Milošević kénytelen volt beismerni vereségét, államfőként megbukott, de novemberben még újra megválasztották a Szerbiai Szocialista Párt elnökének.

A fokozódó nyugati nyomás hatására 2001 februárjában rendőri megfigyelés alá került, április 1-jén pedig hivatali hatalommal való visszaélés miatt előzetes letartóztatásba helyezték. 2001. június 28-án kiadták Hágának, pere 2002. február 12-én kezdődött meg. A Nemzetközi Törvényszék - melynek illetékességét a saját ügyvédjeként eljáró Milošević vitatta - 66 pontban emelt vádat ellene háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények és népirtás miatt, a horvátországi és boszniai (1991-1995), valamint a koszovói etnikai tisztogatásban és háborúban (1998-1999) játszott szerepéért. A háborúkban 200 ezer ember vesztette életét, a menekültek száma megközelítette a négymilliót, a véres konfliktusokat a nemzetközi közösségnek kellett megállítania.

A vádlott egészségi állapota miatt több mint négy évre elnyúlt eljárásból már csak hetek voltak hátra, amikor a gyakori fejfájással, szívpanaszokkal és magas vérnyomással küszködő Miloševićet 2006. március 11-én holtan találták cellájában, a pert ezután ítélet nélkül zárták le. A vizsgálat megállapítása szerint halála természetes okokból következett be. Belgrádban felravatalozott koporsója előtt több tízezer ember rótta le kegyeletét, és szülővárosában, Pozarevácon helyezték örök nyugalomra. Felesége, sokak szerint rossz szelleme, Milošević bukása után Oroszországba menekült, ahol menedékjogot kapott, ott halt meg 2019-ben.

Pártjának kulcsfigurái ellen azonban nem indítottak pereket, fontos politikai szereplők maradtak. A 2001-ben győztes ellenzék az évek során szétaprózódott és felmorzsolódott, a gazdasági helyzet nem sokat javult, Szerbia elvesztette a függetlenné vált Koszovót, felbomlott a Montenegróval alkotott államszövetsége. Milošević örökségével sokak szerint máig nem sikerült leszámolni, megítélése máig megosztja Szerbiát.