Van egy tréfás szerb népi szólás, akkor szokták mondani, ha valamit sehogy se sikerül elmozdítani a holtpontról: „Ne ide, ne ide, pa stane”. Nem megy, nem megy, aztán megáll.

Így jellemezhetnénk Szerbia uniós felzárkózásának ügyét is a most búcsúztatott óévben. Mást se hallunk a kormány első emberétől, minthogy „az uniós tagság stratégiai célunk”, meg hogy Szerbia „bátran végrehajtja a csatlakozási feltételeket”, csak éppen az eredmények maradnak el. Igazat adhatunk a kormány bírálóinak, akik szerint a Vučić-kabinet legnagyobb kudarca 2014-ben éppen az, hogy a csatlakozási folyamat egyetlen tárgyalási fejezetét sem sikerült megnyitni. Az uniós külügyminiszterek múlt heti találkozóján ugyanis elmaradt ez az ajánlás. Így a felzárkózás elkerülhetetlenül újabb késedelmet szenved, mindannyiunk bánatára. Nagy kérdés, hogy teljesül-e a kormányfőnek az a terve, hogy 2018-ig eleget tesznek a csatlakozási feltételeknek, bízva abban, hogy Brüsszel végleges döntésére sem kell sokáig várni.

Mint ahogy az sem szolgálja ügyünket, ha sikerül Tomislav Nikolić elképzelése, és kierőszakolja a Koszovóról szóló népszavazást. Az elnök a napokban amolyan újévi köszöntőként dobta be legújabb ötletét, jelezve, hogy az új esztendőben sem kell lemondanunk a tőle megszokott destrukciós kísérletekről, már ami az uniós tagságot illeti. Aki valamicskét is ért a politikához, nagyon jól tudja, hogy ravasz kérdésfeltevéssel bármit el lehet fogadtatni a jónéppel, ha kellő rafinériával fogalmazzák meg a kérdést. Márpedig Nikolić, a nemzet iránti feltétlen tiszteletet mímelve, mint aki kvázi mindenben a népre hallgat és soha nem dönt akarata ellenére, azt a kérdést szeretné feltenni, hogy elfogadják-e Koszovó függetlenségét?

Vajon kételkedhetünk-e egyáltalán, hogy a sok éves patrióta propaganda és agymosás után, a „nemzet bölcsőjéről” hangoztatott szólamok, a „soha, de soha” kezdetű fogadkozások után milyen döntés születne egy így megszövegezett referendumon?

Nagyon is átlátszó tehát az az érvelése, hogy „amennyiben a nép úgy dönt, hogy írjam alá Koszovó függetlenségét, akkor lemondanék tisztségemről”. Merthogy ő, mint igaz hazafi, akkor is kitartana Koszovó védelme mellett, ha a többség más véleményre helyezkedik. Nem csak üres patetika ez, sokkal inkább ravasz számítás van mögötte: hogy ezzel, vagyis a népszavazás reményei szerinti végeredményével kordába fogja a kormányt, rákényszeríti, hogy az ő elképzeléseit kövesse, és még véletlenül se tegyen újabb engedményeket Brüsszelnek Koszovó ügyében. Hogy ezzel megtorpedózza a felzárkózási folyamatot (és közben egy jottányit sem viszi közelebb az országot Koszovó „visszaszerzéséhez”), az a legkevésbé sem izgatja. Számtalanszor megbizonyosodhattunk róla, hogy számára az Orosz Föderáció sokkal vonzóbb, mint a közös Európa. Csak negatív fényben említi az uniót, miközben nem szűnik lelkesedni a keleti pravoszláv testvérekért, az oroszokért és vezérükért, Vlagyimir Putyinért. Még azután is, hogy a Déli Áramlat gázvezeték kapcsán csúnyán cserben hagyta.

Ám nem csak a kormánynak gyűlik meg a baja minduntalan Tomislav Nikolićtyal: az Európai Parlament is rossz szemmel nézi a szerb elnök külön utas politikáját. Médiaértesülések szerint a Szerbia uniós felzárkózásának eredményeit összegező, most készülő jelentésbe az is belekerül, hogy a szerb államfő unió iránti politikája eltér a kormányétól, vagyis megengedhetetlen, hogy Belgrád kétféle politikát folytasson Brüsszellel szemben. A beavatottak szerint az EP sokkal keményebb véleményt fogalmaz meg Belgráddal szemben, mint ahogyan az Európai Bizottságban teszik, ahol jóval elnézőbbek.

Nikolićot azonban mindez nem aggasztja: a múlt héten újabb diplomáciai viszályba keveredett az unió legfontosabb államának képviselőjével, a német nagykövettel: tévékamerák előtt azt állította, hogy Heinz Wilhelm „meghazudtolta őt”, és ezzel megsértette. A német diplomatának az a „vétke”, hogy másként hallotta, mit mondott Johannes Hahn uniós csatlakozási biztos Nikolićnak, azaz szerinte nem szabta feltételül Koszovó elismerését Szerbia uniós belépése elé. Nikolić rendületlenül azt akarja bebizonyítani, hogy az új Európai Bizottság megváltoztatta hozzáállását, és most már nyíltan követelik az elismerését, szemben a korábbi brüsszeli adminisztrációval. Ezért is tartja szükségesnek a népszavazást.

Egyre inkább nyilvánvaló, hogy Tomislav Nikolićtyal nehezen képzelhető el az unióba való belépés. Ha Aleksandar Vučić valóban elkötelezte magát a csatlakozás mellett, akkor előbb-utóbb el fognak válni útjaik. A jövő évre vonatkozó politikai jóslatokból is az szűrhető le, hogy Vučićnak hamarosan, képletesen szólva, az asztalra kell csapnia, és elhatárolódni „harcostársa” aknamunkájától, ha azt akarja, hogy legyen valami a felzárkózásból. Ez lesz minden bizonnyal a következő év legizgalmasabb belpolitikai eseménye: a Nikolićtól és az orosz vonaltól való differenciálódás, bármi legyen is ennek a következménye.

Az a legkevésbé sem valószínű, amit Tomislav Nikolić állít, hogy együtt fognak távozni posztjukról, ha netán válaszút elé kerülnének, és a referendumon a többség Koszovó elismerése mellett döntene. Felesleges aggódnunk: ilyen könnyen biztosan nem válnak meg a hatalomtól.

J. Garai Béla