Egyáltalán nem vitás, hogy a kormányzó Szerb Haladó Pártnak és vezetőjének, Aleksandar Vučićnak csakis saját jól felfogott érdekében van szüksége a parlamenti választások két évvel való előrehozására, mint ahogy az sem vitás, hogy az országnak és nekünk, választópolgároknak semmi szükségünk nem lett volna erre a tetemes kiadásokat igénylő performanszra. A gazdaságról nem is beszélve.

De mit lehet tenni egy olyan társadalomban, ahol a pártpolitikai érdekek és az egyéni politikai ambíciók határozzák meg az egész ország életét? És ahol ezek a ravasz fondorlatok a mi zsebünkre történnek?

Abban nagyjából minden elemző egyetért, hogy a SNS-vezérkar ki akarja használni a tartományi és a helyi választások nyújtotta alkalmat, hogy a számára pillanatnyilag legkedvezőbb időpontban (és annak ürügyén, hogy így, egy kalap alatt tartva meg a három szavazást, „olcsón” megússza az ország) a parlamenti összetételt is megújítsa, és kibokszoljon magának egy újabb négy éves mandátumot. Ezért arra hivatkozni, hogy „megromlott a közhangulat”, meg hogy „állandósultak a nyomások” és emiatt van szükség az előre hozott választásokra, amit a kormányfőtől hallottunk, annyira átlátszó érvelés, hogy az – mint mondani szokták – legfeljebb a kóbor apácák megtévesztésére szolgálhat.

Vagy ahogyan Đorđe Vukadinović ismert politikai elemző vélekedik: „a rendkívüli választások kiírásának hivatalos indoklása logikátlan, komolytalan és nagymértékben sérti a polgárok józan eszét”, amint a Deutsche Welle hírügynökségnek nyilatkozta. Majd így folytatta: egyenesen nevetséges drámai légkört emlegetni olyan helyzetben, amikor a kormánypártoknak abszolút többségük van a parlamentben, és bármit megszavazhatnak, ami eszükbe jut („azt is, hogy nappal van éjszaka és fordítva”). És amikor nincsenek sem utcai tömegmegmozdulások, sem az országot megbénító sztrájkok, az ellenzék pedig szétmorzsolódott.

Viszont azt, hogy Vučićék jól kalkulálnak - mármint a biztos győzelemre és hatalmi bázisuk kibővítésére, elsősorban a tartományi kormánypozíció megszerzésével –, nemcsak a közvélemény kutatások jelzik, hanem például a fogadóirodák napokban közzétett kvóta listája is. A fogadók ebből tájékozódnak, hogy milyen nyerési esélyekkel fektethetik be pénzüket egy-egy pártra vagy politikusra. Eszerint A. V. győzelmi esélye százszázalékos, erre fogadni nem érdemes, mert ezer dinárra legfeljebb 1.010 dinár lehet a nyeremény. A fogadóirodák szerint a SNS 47,3 százalékot fog szerezni, itt legfeljebb arra lehet fogadni, hogy hány tized százalékkal kapnak többet vagy kevesebbet.

Az olyan kombinációk, mint például az ellenzéki pártok győzelme, vagy az, hogy Bojan Pajtić, a Demokrata Párt vezetője lesz az új kormányfő, számításba se jöhet, ezért az esetleges nyeremény a befektetett összegnek akár a negyvenszerese is lehet. Aki pedig Vuk Drašković miniszterelnökségére kalkulál, ezer dinár után egymilliót kaphat! Hogy milyen eséllyel, ezt nem érdemes feszegetni.

A tartomány kormányelnöki poszt tekintetében a fogadóirodák Igor Mirovićnak, a SNS vajdasági vezetőjének adnak legnagyobb esélyt, ezért esetében a nyerési kvóta mindössze 1,80, viszont aki Pásztor Istvánra fogad, és el is találja az eredményt, az három és félszeresét kapná a befektetett összegnek. (Jó alkalom a meggazdagodásra a VMSZ-vezető rajongóinak…) Arra pedig, hogy Bojan Pajtic marad a tartományi kormányfő, csak azoknak érdemes fogadni, akiknek kidobni való pénzük van, vélik a belgrádi fogadóirodák bukmékerei, viszont a nyeremény tizenötszörös lehet.

A demokraták természetesen másként látják a dolgokat, maga Pajtić úgy véli, ha tömeges lesz a részvétel, és meghaladja a 65 százalékot, akkor Vucic bukik. A tartományi kormányfő szerint a polgároknak elegük van a haladópárti vezetőnek a megfélemlítésre alapozott politikájából, az összeesküvés elméletekből, a fenyegetésekből.

Érdekes módon a fogadóirodák nem foglalkoznak a szerb politikai élet fenegyerekének, a szélsőséges nézeteiről és botrányairól elhíresült Vojislav Šešeljnek és pártjának, a Szerb Radikális Pártnak az esélyeivel. Talán azért, mert a csetnikvajda viselkedése eleve kiszámíthatatlan, és nincs kizárva, hogy ezúttal is afférok kísérik majd fellépését. Ezek előidézője a Hágába való meghívó is lehet.

Mint tudjuk, a Hágai Nemzetközi Törvényszék a múlt héten értesítette a belgrádi kormányt, hogy Šešelj ügyében március elején esedékes az ítélethirdetés, amikor természetesen számítanak a vádlott megjelenésére. Egyszersmind emlékeztettek arra is, hogy ideiglenes hazatérését gyógykezelés céljából csak azzal a feltétellel engedélyezték, hogy a tribunál idézésére köteles bármikor visszatérni. Ha így történne, akkor a vajdának éppen a választási kampány kellős közepén kellene összecsomagolnia és visszatérnie hágai cellájába.

Ám csak a hágai bírák lehetnek olyan naivak, hogy feltételezzék: Šešelj engedelmeskedni fog követelésüknek. Vagy hogy a belgrádi kormány végrehajtja az utasítást és ha kell, hatósági kényszert alkalmazva felülteti őt a hágai járatra. Mert azt már hallottuk tőle, hogy esze ágában sincs önként visszamenni! „Arra mérget vehetnek, hogy nem fogok önként elutazni. Ha jönnek értem, hogy letartóztassanak, cipelhetnek a repülőtérre… Egyáltalán nem érdekel az ítélethirdetés!”, jelentette ki a múlt héten. Pártjának szóvivője még hozzáfűzte: Šešelj legyőzte a hágai bíróságot és most a választásokra készül. Az ügy részükről be van fejezve.

Képzeljük csak el, mekkora cirkusz lenne abból, ha tényleg letartóztatnák a vajdát, és megpróbálnák betuszkolni a repülőbe! Volt már néhány alkalom, amikor részesei lehettünk hasonló jeleneteknek vele kapcsolatban. Ráadásul most még a választási kampány is forrósítja a hangulatot, a radikálisok pedig utcai demonstrációba kezdenének. Erre holtbiztosan nem vállalkoznak Vučićék, hanem megpróbálják agyonhallgatni a hágai követelést, úgy se tehet már a tribunál semmit ellenük.

Egy ilyen hacacáré különben is csak a radikálisoknak kedvezne. Igaz, a legutóbbi felmérések csak öt százalék körüli eredményt jósolnak a SRS-nek, vagyis éppen csak annyit, hogy átlépjék a parlamenti küszöböt, maga Seselj azonban ennél sokkal többre számít: legalább 20, vagy akár 22 százalékra! A vajda arról ábrándozik, hogy ők lesznek a második legerősebb párt a haladók után, maguk mögé utasítva a szocialistákat és a többieket. Szerinte a választás Szerbia sorskérdéséről fog szólni, vagyis arról, hogy EU vagy Oroszország? Ők természetesen az utóbbihoz való csatlakozást képviselik, ennek megfelelően Šešelj plakátjain ez a jelmondat olvasható: „Nem akarunk belépni az EU-ba!”. Általános meglepetésre a vajda kijelentette: hajlandó lenne támogatni Vucicot – ha lemond az uniós csatlakozásról.

Arra nem mernék fogadni, hogy Vucic elfogadja volt mentora ajánlatát, bármekkora lenne is a nyeremény. Mint ahogy azt sem képzelhető el, hogy a vajda megszelídül és egykori eszmetársaihoz hasonlóan átvedlik európaivá. Az viszont eléggé valószínű, hogy bejut a szkupstinába.

Szórakoztató produkciókra számíthatunk.

J. Garai Béla