Vajdaság
VM4K: A Kádár-diktatúra mártír papjának élettörténete
Az idén május 1-én boldoggá avatott mártír pap meggyilkolásának körülményeiről tartanak Szabadkán előadást
Betűméret:             

Az 1957-ben mindössze 25 évesen meggyilkolt pap, Brenner János életérő hallhatnak előadást a szabadkai VM4Köz.

Klub csütörtöki rendezvényén 19 órától. Brenner József nyugalmazott püspöki helynök, Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan nagyprépostja, Boldog Brenner János testvére és Horváth Árpád jezsuita szerzetes, a budapesti Jézus Szíve Jezsuita templom igazgatója lesz a VM4K vendége, akik a keresztény hitről, a szeretetről, a példamutatásról, Brenner János életéről, vértanúságáról, a boldoggá avatásról és szellemi hagyatékáról beszélgetnek.

„Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm, 8,28). Ez volt Brenner János jelmondata újmisés papként. Nem sokáig tudta azonban ellátni papi hivatását. 1957 decemberében 32 késszúrással megölték. Az 56-os forradalom leverése utáni időszakban a Kádár-rezsim véres bosszút hajtott végre. Ennek esett áldozatául a fiatal pap is. Kutatók szerint a hivatalos – egyházakat felszámolni akaró – politika jegyében, papi hivatásának eredményes gyakorlása miatt, szervezetten, többen, különös kegyetlenséggel gyilkolták meg. A bűntett felderítésére és megbüntetésére hivatott állami hatóságok pedig tudatosan hamis útra terelték az eljárásokat, hogy ilyen módon kivonják a bűntett elkövetőit, és ezáltal a hatalmat gyakorló Pártot a felelősség súlya alól.

Az elmúlt több mint 60 évben sokáig nem kutathatták a gyilkosság hátterét, még most sem lehet tudni, hogy személyesen kik voltak az elkövetők, de a gyilkosság hátterére már fény derült. Erről lesz szó a szabadkai rendezvényen.

A szervezők kérik, hogy részvételi szándékukat jelezzék a kultura@vm4k.org.rs e-mail címen vagy a 024/670-900-as telefonszámon.

Németh Ernő

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Njegoš Petrović civil aktivistát előállították a kevevári (kovini) rendőrkapitányságra, a vád ellene: pánikkeltés és zavarkeltés, valamint állami tisztségviselők biztonságának veszélyeztetése. A kovinskeinfo portál szerint Petrovićot kedden, 14 óra körül vették őrizetbe Belgrádban, abban a lakásban, ahol él....
2025. MÁJUS 8.
[ 11:40 ]
Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó