Vajdaság
Magyarkanizsa önkormányzata 70 millió dináros támogatást kap köztársasági tartalékokból
Betűméret:             

Magyarkanizsa önkormányzata az elmúl négy éveben több mint 150 projektet valósított meg, amelynek nagy része infrastruktúrális jelleggelű volt. Ezeknek a projekteknek a megvalósításához az önkormányzatnak minden esetben önrészt kellett biztosítani, ami költségvetésből valósult meg. A további sikeres projektek érdekében ezért Magyarkanizsa önkormányzata 70 millió dináros támogatást kap a köztársasági tartalékokból.

A ma megtartott sajtótájékoztatón Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere kiemelte, mivel a szerb kormány is felismerte az épülő Birkózó Akadémia fontosságát, ezért ennek az összegnek a nagy részét az akadémia infrastruktúrájának, tehát az utak, parkolók, járdák kiépítésére fogja költeni az önkormányzat, de jó alap lehet ez a Wellness-központ megindításához és az adorjáni labdarúgó pálya fejlesztésére is. Pásztor Bálint, VMSZ-es parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón elmondta, fontosnak tartják az önkormányzatok megfelelő támogatását a projektek megvalósításában.

- Azt gondolom, hogy ez jelentős pénzügyi injekció így az év végén. Biztos vagyok abban, hogy ez hozzá fogja segíteni az önkormányzatot ahhoz, hogy ezeket a befektetéseket minél gördülékenyebben és gyorsabban meg tudja valósítani. A Vajdasági Magyar Szövetség számára nagyon fontos az, hogy az országos parlamenti jelenlét ne csak a jogalkotásban mutatkozzon meg, ne csak abban látsszon, hogy a módosító indítványainkra nyitott a kormány, hanem az általunk vezetett önkormányzatok konkrét pénzügyi segítséget is tudjanak az elképzelésik megvalósításához kapni – hangsúlyozta a képviselő.

A támogatást Magyarkanizsa önkormányzat többek között a 2020-as évben kívánja felhasználni.

Bartok Zsófia
Fokozatosan felszakadozik a felhőzet Vajdaságban, a következő napokban egyre több napsütésre számíthatunk, ugyanakkor jelentősen lehűlnek a hajnalok. Péntektől helyenként gyenge fagy is előfordulhat, a hétvégén pedig már mínusz 2–3 fokig süllyedhet a hőmérséklet. Napközben 8–12 fok várható, számottevő csapadék...
2026. NOVEMBER 5.
[ 7:55 ]
Új, mintegy 1,4 kilométer hosszú vasúti pálya építésére és a gombosi vasútállomás felújítására írt ki pályázatot az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium. A beruházás lehetővé tenné, hogy az Újvidék és Szabadka irányából érkező vonatok Gombos állomásának érintése és irányváltás...
2026. NOVEMBER 4.
[ 19:02 ]
A nemzeti tanácsi választások után, győzelmünk esetén, az első feladat az MNT hatáskörébe tartozó mind a négy területre vonatkozóan egy állapotfölmérés lenne. Borzasztóan fontos, hogy fölmérjük azt, hogy hol tartunk. Hol tart az oktatás, hol tart a kultúra, hogyan állunk a sajtóval, nyelvhasználattal? A fölmérés...
2026. NOVEMBER 4.
[ 13:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó