Vajdaság
Kiosztották a VIII. Vajdasági Tehetség Gála díjait Szabadkán

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Vajdasági Tehetség Gálát, amelyen a legtehetségesebb diákok legjobbjait díjazták, illetve azokat a pedagógusokat, akik a tehetségfejlesztés feladatát felvállalták. Az alkalmi ünnepséget kedd délután rendezték meg a szabadkai városháza dísztermében.

A megjelenteket dr. Gábrić Molnár Irén, a Vajdasági Tehetség Gála bizottságának elnöke köszöntötte, elmondta, hogy a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács 10 évvel ezelőtt alakult meg azzal a céllal, hogy akkreditált tehetségpontokon keresztül, intézményesítve támogassa a tehetséges diákokat.

- Általában a lakosság kétharmada átlagos, egyhatoda átlagon aluli, egyhatoda pedig átlagon felüli. Két-három százalék tehetséges, s ott van közöttük az átütő tehetséges 1-3 ezrelék. Ők ülnek most itt ebben a teremben - mondta dr. Gabrić Molnár Irén.

Elmondta azt is, hogy idén a bizottság 95 jelölt közül választotta ki a legjobbakat. Ebben az évben főleg természettudománnyal foglalkozókat díjaztak, de művész és sportoló is van közöttük.

A tehetségápolás néhány fontos társadalmi tényező összefüggéséből alakul ki. Sajnos azonban van gyenge láncszem. Még többet kellene foglalkozni a tehetséges fiatalokkal, mégpedig szisztematikusan.

- A tehetséges diákok pozitív önképpel rendelkeznek. Ünnepeljük és díjazzuk őket, de nekik hinni kell a munkájukban. Nagyon fontosak az interperszonális elemek a szülők, a pedagógusok és a társadalom között. A fiatalnak esélyt kell adni, hogy versenyezzen, de úgy, hogy ne különüljön el a generációjától. A megoldás a differenciált tantervekben lenne, amiket ki kellene dolgozni iskolák, tanszékek szintjén. Nem lenne szabad csak szezonálisan, nyári akadémiák alkalmával, szombati különórákon foglalkozni a tehetségekkel, hisz az a gyerek minden nap tehetséges. Ugyanakkor a mentorkodást is tanulni kellene. Sajnos a mentorok ösztönzése és díjazása gyakran elmarad. A lelkes pedagógusok saját magukat adják át diákjaiknak, s ez hatalmas kincs, amikor tudatás hivatalból foglakoznak a fiatalokkal. A leggyengébb láncszem viszont a társadalmi feltételek, az iskolarendszer. A tehetségekkel való foglalkozásnak is mindennaposnak kellene lenni ugyanúgy, mint ahogyan a felzárkóztatás is az. Jó, hogy nemzetközi akcióba is bekapcsolódhatnak a tehetséges fiatalok, az anyaországnak nagyon sokat köszönhetünk – fogalmazott dr. Gabrić Molnár Irén.

A fiatalokat az idén is több kategóriában díjazták. Az elismeréseket De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke adta át.

A Kistehetségek kategória díjazottai:

Szabó Rebeka (Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya)

Rekecki Dávid (Arany János Általános Iskola, Oromhegyes)

Dobó Ármin (Jovan Mikić Általános Iskola, Szabadka)

Szeles Veronika (Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta)

Szabó Dorina (Arany János Általános Iskola K. T., Tóthfalu)

Tóth Katarina (Kókai Imre Általános Iskola, Temerin)

Pék Zalán (Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta)

Vetstein Emma (Majsai úti Általános Iskola, Szabadka)

Dudás Zsófia (Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka)

Szalai Violetta (Petőfi Sándor Általános Iskola, Hajdújárás)

Horváth Nóra (Dózsa György Általános Iskola, Gunaras)

Koncz Antónió (Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse)

Az Ígéretes tehetségek kategória díjazottai:

Szabó Réka Dorottya (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka)

Mendrei Anna (Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, Topolya)

Kratok Gyula (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta)

Paróczi Orsolya (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta)

Ivánovics Viktor (Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged)

Farkas Balázs (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka)

Varkulya Viktor (Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka)

Remete Karolina (Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka)

Végső Vivienn (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Szabadka)

Molnár Aliz (Szabadkai Zeneiskola, Szabadka)

A Tehetséges fiatal kategória díjazottjai:

Bencsik Richárd (Szabadkai Műszaki Szakfőiskola)

B. Varga Emese (Újvidéki Egyetem, Műszaki Tudományok Kara)

A Tehetségek szolgálatáért elnevezésű éves díjat kapták:

Hatala Horvát Szuzanna óvodapedagógus

Hajbel Katalin osztálytanító

Nemes Ildikó magyartanár

Máriás Ildikó kémiatanár

Koleszár Nándor klarinét-szaxofon szakos tanár

A Tehetségek szolgálatáért életműdíjat Szabó Magdolna matematikatanár vehette át.

Az alkalmi műsort maguk a díjazottak adták, akik népdalokkal, énekszámokkal, zeneművekkel lepték meg a közönséget.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A vámosok a horgosi határátkelő belépő oldalán mintegy 400 ezer eurót találtak két párnába rejtve. A szabálysértésre akkor derült fény, amikor egy német rendszámú Land Rover típusú autó érkezett ellenőrzésre. A járműben egy török házaspár ült, Berlinből tartottak Izmirbe. A pár azt mondta, nincs semmi...
2020. JÚLIUS 12.
[ 10:48 ]
Az újvidékiek szombaton este is összegyűltek az újvidéki Szabadság téren, hogy tiltakozzanak a hatalom, illetve azon intézkedések ellen, amelyet a koronavírus elleni harc nevében hoznak. A tiltakozók először is köszönetet mondtak a tegnap estéért, a kitartásért és a visszafogottságért, racionalitásért. “Amit eddig...
2020. JÚLIUS 11.
[ 20:28 ]
A hétvégén tartották volna a zentai Tiszavirág Kajak és Rekreációs Klub szervezésében a IX. Tiszavirág Nemzetközi Regattát. A sporteseményt a koronavírus terjedésének veszélye miatt és az országban kialakult járványhelyzet miatt mondták le a szervezők. A vezetőség a verseny új időpontjáról később tájékoztatja a...
2020. JÚLIUS 11.
[ 12:21 ]
Beolvasás folyamatban