A Bajmok–Bácsalmás határátkelő péntektől vasárnapig éjfélig tart nyitva
Betűméret:
A belügyminisztérium mai közleménye szerint július 4. és szeptember 8. között a Bajmok–Bácsalmás közúti határátkelő pénteken, szombaton és vasárnap reggel 7 órától éjfélig tart nyitva.
„A Bajmok–Bácsalmás határátkelőt a személyforgalom számára nyitották meg, a busz- és teherforgalom továbbra sem engedélyezett” – áll a minisztérium közleményében.
Korábban ezen a három napon is az átkelő csak 19 óráig volt nyitva. A hét többi napján a megszokott rend szerint – 7 és 19 óra között – üzemel.
Az átkelőhelyet továbbra is az EU-EGT, valamint a szerb állampolgárok vehetik igénybe.


A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) délelőtt jelentette be a heves zivatarok fokozott kockázatát.
Újvidéket 13 óra körül érte el az erős vihar, esővel és széllel, amely fákat döntött ki. A külvárosi Veternik és Futak településeken jégeső is hullott, egyes utcák áram nélkül maradtak, a szél még a...
2025. JÚLIUS 8.
[ 15:27 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki az ország több részére, a várható időjárási vészhelyzet miatt.
Vajdaságban, valamint Szerbia nyugati és középső részein zivatarokra, jégesőre és viharos, akár orkánerejű széllökésekre kell számítani. Az RHMZ közölte, hogy a nap folyamán...
2025. JÚLIUS 8.
[ 12:04 ]
Rendőségi források szerint szándékos gyújtogatás volt a muzslyai (Nagybecskerek) tűzeset.
A nagybecskereki rendőrség őrizetbe vette L. M.-et (27) a városból, súlyos, közbiztonság elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.
A gyanú szerint hétfőre virradó éjszaka, körülbelül 1:30-kor tüzet okozott egy muzslyai...
2025. JÚLIUS 8.
[ 7:52 ]
