Vajdaság
Magyarcsernye: Szemét szemét hátán
Betűméret:             

A szerbcsernyei KTV mai fényképes tudósítása szerint a felelőtlen polgároknak köszönhetően a község tele van kisebb nagyobb illegális szeméttelepekkel, melyeken építkezési törmeléktől kezdve, az elpusztult állatokon át, a háztartási hulladékig minden megtalálható, amit csak el tudunk képzelni.

Az emberek sajnos ott szabadulnak meg „hulladékaiktól”, ahol épp eszükbe jut, vagy ahol épp látják, hogy valaki már elkezdte, hiába helyeztek el mindenütt figyelmeztető táblákat, hogy ott tilos a szemét lerakása.

Az egyik ilyen telep a szerbcsernyei Bojović városrész közelében található, ahol egy csatorna is elhúzódik, mely már teljesen megtelt szeméttel. A kutatások és a tapasztalatok azt mutatják, hogy mindez bekerül a légmozgásba is, tehát a szeméttel átitatott víz párolgása befolyásolja azt is, hogy milyen eső esik. Hevesebb esőzések alkalmával pedig ezt a városrészt el is önti a szeméttel tarkított víz.

A medence környékén, amely ugyancsak a városrész közelében van, tegnap bűzös füstre lettek figyelmesek, amely visszakövetése után füstölgő műanyagra és háztartási hulladékra bukkantak.

Az Augusztus 8. Kommunális Közvállalat heti rendszerességgel szállítja a község minden településéről a szemetet, ezért is érthetetlen számukra, hogy a polgároknak miért egyszerűbb széthordaniuk a háztartási hulladékukat, mint a megfelelő napokon kitenni a ház elé. Aggasztó számukra az is, hogy a polgárok nem a megfelelő helyen hagyják az építkezési törmeléket. A közvállalat igazgatója, Nino Žuvela kéri, hogy a polgárok fontolják meg tetteiket, mert mindez környezet- és egészségkárosító is.

Vidács Hajnalka
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Újabb szűrővizsgálatokat szerveznek vasárnap Kishegyesen, Topolyán és Pacséron is. Felnőttek és gyerekek megjelenését is várják, nem kell külön bejelentkezni, a vizsgálatok ingyenesek. A topolyai Dr. Hadzsy János Egészségházban 2024. június 16-án, vasárnap reggel 8 órától délután 5 óráig szűrővizsgálatokat...
2024. JÚNIUS 15.
[ 11:42 ]
A maga nemében egyedülálló épületkomplexum építését tervezik Temerinben, ahol egy épületben kap helyet a rendőrállomás, a szabálysértési bíróság és a tűzoltóság. A komplexumot arra a területre tervezik, ahol jelenleg a tűzoltóság van. A tervek szerint az épület több telek összevonásával épül majd fel, írja a...
2024. JÚNIUS 14.
[ 18:24 ]
Az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére június 14-én ünnepeljük a véradók világnapját. Ezen a napon született ugyanis Karl Landsteiner osztrák-magyar tudós, az ABO vércsoportok felfedezője, aki 1930-ban Nobel-díjat kapott. A magyarkanizsai Vöröskereszt is ehhez a naphoz kapcsolódva...
2024. JÚNIUS 14.
[ 12:00 ]
Beolvasás folyamatban