Vajdaság
Megalakult a vajdasági parlament, elnökévé ismét Pásztor Istvánt választották
Betűméret:             

Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét választotta meg 33. elnökévé a tartományi képviselőház. A mai alakuló ülésen hitelesítették mind a 120 képviselő mandátumát, valamint kinevezték az alelnököket és a főtitkárt is.

Pásztor Istvánnak ez már a harmadik mandátuma, korábban nem volt példa arra, hogy többpártrendszerű választást követően ugyanazt a személyt több alkalommal újraválasztották volna. Az elnökre 100 képviselő szavazott a 120-ból, öten tartózkodtak. Újságíróknak elmondta, a jövőben is azt a munkajellegű légkört szeretné biztosítani a parlamentben, ami korábban is jellemezte a testületet. "Az előttünk álló időszak semmivel sem lesz egyszerűbb, mint amilyen a korábbi volt, de meggyőződésem, hogy most is meg tudjuk teremteni azt a hangulatot, aminek eredményeként a legjobb döntések születnek meg", mondta.

"A tartományi parlamentben legtöbb mandátummal rendelkező Szerb Haladó Párt az előttünk álló megbízatási időszakban a választási kampány során kitűzött célok megvalósítása érdekében dolgozik, de folytatni szeretné az elmúlt négyben megkezdett politikát", nyilatkozta Dmitar Stanišić, a képviselőcsoport vezetője. "Nagyon sok új képviselőnk került be a parlamentbe, közel kétharmaduk fiatal, az átlagéletkor negyven év alatt van", tette hozzá Stanišić, aki azt is elmondta, hogy egyöntetűen támogatják Pásztor István kinevezését, és bíznak a további jó együttműködésben.

A Szerb Radikális Párt noha ellenzékként van jelen a parlamentben, Pásztor Istvánra adta le voksát, de négy évvel korábban is bizalmat szavaztak neki. Đurađ Jaksić frakcióvezető szerint a legnagyobb vajdasági kisebbségi párt elnöke megfelel erre a posztra. "A magyar nemzet iránti tisztelet jele, az hogy támogatjuk a régi-új elnököt", fogalmazott Jakšić. Hozzátette, az ügyrendi szabályzat módosítását kérik, ugyanis négy képviselőjük került be a vajdasági parlamentbe, ám frakciót nem tudnak létrehozni, ugyanis ennek megalakításához legalább öt képviselőre van szükséges. A politikus elmondta, ha felkérik, hajlandóak a tárgyalásokra.

Miloš Tubić, a Seprű 2020 képviselőcsoport tagja kifejtette, egyetlen ellenzékiként vesznek részt a parlamentben. Kifogásolták, hogy alelnöki helyet nem ajánlottak fel nekik, annak ellenére sem, hogy pártjuk közel 37 ezer szavazatot szerzett a júniusi választásokon.

A tartományi parlamentben a Szerb Haladó Párt kapott legtöbb mandátumot, kétharmados többséget szerzett, ez 76 képviselői helyet jelent számukra. A Szerbiai Szocialista Párt körüli koalíció 13, a Vajdasági Magyar Szövetség 11 mandátumot, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga köré szerveződő Vajdasági Front 6 helyet, a Seprű 2020, továbbá a Szerb Királyságért – Szerb Vajdaságért lista 5-5 mandátumot szerzett. A Szerb Radikális Párt négy képviselője jutott be a tartományi képviselőházba. Az ülés folytatásában megválasztották az alelnököket és a főtitkárt. A tartományi képviselőház alakuló ülését a koronavírus-járvány miatt az újvidéki vásárcsarnok nagytermében tartották.

Ádám Csilla
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Njegoš Petrović civil aktivistát előállították a kevevári (kovini) rendőrkapitányságra, a vád ellene: pánikkeltés és zavarkeltés, valamint állami tisztségviselők biztonságának veszélyeztetése. A kovinskeinfo portál szerint Petrovićot kedden, 14 óra körül vették őrizetbe Belgrádban, abban a lakásban, ahol él....
2025. MÁJUS 8.
[ 11:40 ]
Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó