Vajdaság
Édesanyja talpra állításához kér segítséget egy horgosi fiatalember
Betűméret:             

Elviselhetetlen az, amikor valaki hozzátartozóját a betegágyán magatehetetlenül látja feküdni, még fájóbb az, ha tudja, lenne segítség, de számukra a gyógymód szinte megfizethetetlen. Kétségbeesésében az ember minden lehetőséget számba vesz, megpróbál kapaszkodni bármibe, ha valamilyen reménysugár adódik. Ezt teszi már másfél éve a horgosi Fülöp Árpád is, aki egyedül ápolja édesanyját. Önerőből már nem tudják finanszírozni a kezeléseket, hisz a 67 éves asszonynak gyógytornász és a logopédus segítségére van szüksége.

Fülöp Piroska tavaly májusban kapott agyi infarktust. Néhány hétig kórházban kezelték, majd hazaengedték. Azóta otthonukban a fia ápolja. A gyógytornász heti három alkalommal jár ki hozzájuk, a logopédus pedig hetente egyszer. Piroska néni állapota fokozatosan javul a kezelések hatására. Egyre több szót tud kimondani és a mozgása is fejlődik. A gyógytornásszal ketten leültetik az ágy szélére, majd felállítják. Már állni is tud egy rövid ideig.

Árpád szerint a gyógytorna folytatása lenne a legfontosabb. Egy-egy ilyen foglalkozás azonban 2000 dinárba kerül, amit már nem tud finanszírozni. Korábban átjárt dolgozni Magyarországra, de mivel édesanyja folyamatos felügyeletet igényel, nem tudja magára hagyni. Ugyanakkor nem szeretné, ha abbamaradna a kezelés, mert a gyógytornász azzal biztatja őket, hogy az asszony lába helyre fog jönni, újból járni tud majd.

Árpád és édesanyja a kevés nyugdíjból és az ápolási díjból élnek, viszont csak a gyógytornász és logopédus havi költsége 26-30 ezer dinár. Árpád elkeseredettségében fordult a nyilvánossághoz, a Pannon RTV foglalkozott a problémájukkal. Az emberek jóindulatában bízva kérik a segítségüket. Pénz kellene elsősorban a terápiák fizetésére, de tartós élelmiszereket is elfogadnak. Jó lenne tüzelő is. A Baté családtól kaptak eddig fűteni valót.

Akik segítséget tudnának nyújtani a Fülöp Árpádnak és édesanyjának, azok Horgoson a Jókai Mór utca 36-os szám alatt kereshetik fel őket, de telefonon is hívhatják őket a 063/518-368-as számon. Aki bankszámlára utalna, megteheti a 160-5600101056541-09-es dináralapú számlaszámra.

Németh Ernő
November 5-étől elektronikus rendszerrel tartják nyilván a Tarcal-hegység (Fruška gora) Nemzeti Park területén közlekedő gépjárműveket, és az előírt díjakat is ezen keresztül szedik be. A rendszer a járművek rendszámát rögzíti, a fizetendő összeget pedig automatikusan állapítja meg. A környező 21 község lakosai...
2026. NOVEMBER 5.
[ 8:04 ]
Fokozatosan felszakadozik a felhőzet Vajdaságban, a következő napokban egyre több napsütésre számíthatunk, ugyanakkor jelentősen lehűlnek a hajnalok. Péntektől helyenként gyenge fagy is előfordulhat, a hétvégén pedig már mínusz 2–3 fokig süllyedhet a hőmérséklet. Napközben 8–12 fok várható, számottevő csapadék...
2026. NOVEMBER 5.
[ 7:55 ]
Új, mintegy 1,4 kilométer hosszú vasúti pálya építésére és a gombosi vasútállomás felújítására írt ki pályázatot az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium. A beruházás lehetővé tenné, hogy az Újvidék és Szabadka irányából érkező vonatok Gombos állomásának érintése és irányváltás...
2026. NOVEMBER 4.
[ 19:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó