Az árpa aratása befejeződött és a kenyérnekvaló több mint a felét is már learatták a közép bácskai régió területén. Naponta változnak, de valójában esnek a felvásárlási árak. A búzáért 32-36 dinárt fizetnek, az olajrepce felvásárlási ára 70 dinárra esett vissza.
A napokban hullott csapadék nem hátráltatta az aratást. Az árpa betakarítása befejeződött, a búzát is a területek több mint a feléről már betárolták. A termés jó minőségű, a kenyérgabona hektolitersúlya 75-76 kilogramm száz literenként, a nedvességtartalom 14 százalék alatti. A fehérjetartalom is megfelelő, 12-13 százalék. Kiváló minőségről beszélhetünk. Branko Dudić, a topolyai Bácska Földműves-szövetkezet igazgatója elmondta, hogy felvásárlási árak az utóbbi napokban jelentősen visszaestek. A takarmányárpáért már mindössze 32 dinárt fizetnek, a sörárpáért 38 dinárt, az viszont kevesebbet termett. A búzáért pedig a 36 dináros kezdőár után most már csak 32 dináros előleget kínálnak. Az olajrepce felvásárlási ára is a 100 dinár körüli értékről egészen 70-75 dinárig zuhant vissza. A repcéért állítólag a világpiacon is kevesebbet kínálnak most a korábbinál. Ami a hozamokat illeti, az árpa esetében 5-6 tonnás hektáronkénti átlagról beszélhetünk. A sörárpa esetében ennél gyengébbek a hozamok. Az olajrepce betakarítása is megkezdődött, ennek az olajnövénynek az átlaghozama 2-2,5 tonna között alakul hektáronként. A tavalyi kukoricáért 32 dinár körüli árat fizetnek.
A termelők nem elégedettek a hozammal, a minőséggel viszont nincsenek nagyobb gondok. Elégedetlenek a felvásárlási árakkal is. Egybehangzó vélemények szerint 40-45 dinár lenne a búza reális felvásárlási ára és arra figyelmeztetnek, hogy például a szomszédos országokban 50 dinár körüli áron lehet értékesíteni a kenyérgabonát. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy leggyakrabban azonnal eladják a termést, míg a korábbi években inkább raktározták ilyenkor és várták a megfelelő pillanatot az értékesítéshez.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!