Vajdaság
Szabadka fokozott óvatossággal figyel az afrikai sertéspestis miatt
Betűméret:             

Miután a hét elején az afrikai sertéspestis megjelent egy gombosi gazdaságban, a mezőgazdasági minisztérium állategészségügyi igazgatósága fertőzött területté nyilvánította a térséget. Noha Szabadkán eddig nem regisztráltak egyetlen esetet sem, a tenyésztőknek fokozott elővigyázatosságot és az előírt intézkedések szigorú betartását javasolják az illetékesek.

Ez a fertőző betegség korábban több körzetekben is megjelent, de több gócpont található a szomszédos országokban, különösen Horvátországban.

„Szabadkán egyelőre nincs megerősített eset, de Hódság területén már kimutatták az afrikai sertéspestist a házisertéseknél. Az ellenőrzés már folyamatban van. A legutóbbi esetet Apatinban észlelték, ahol egy vaddisznónál mutatták ki a betegség tüneteit” – nyilatkozta Bognár Pásztor Hajnalka, a városi tanács mezőgazdaságért felelős tagja, közölte a TV Subotica.

Az afrikai sertéspestis az emberekre nem veszélyes, viszont a sertések között rendkívül fertőző. A fertőzött állatoknál bőrpír és belső vérzés is jelentkezhet, a betegség gyógyíthatatlan és minden esetben halálos kimenetelű. Emiatt szigorú intézkedéseket írnak elő: amennyiben a fertőzés megjelenik egy háztartásban, az összes sertést kötelezően el kell pusztítani.

„Ezt követi a biztonságos eltávolítás, leggyakrabban elásással, valamint a helyszín kötelező fertőtlenítése. A három kilométeres körzetet fertőzött területté, a tíz kilométeres körzetet pedig magas kockázatú területté nyilvánítják. Ezekre a zónákra külön intézkedések vonatkoznak. Az állategészségügyi felügyelők készenlétben állnak, mivel a betegség már megjelent Szerbiában, és ez az első megerősített eset Vajdaságban az aktuális hullámban”, magyarázta Bognár Pásztor.

Az illetékesek arra kérik a gazdákat, hogy vegyék komolyan a helyzetet, és tartsák be az összes előírt intézkedést. Amennyiben tüneteket észlelnek az állatokon, haladéktalanul értesítsék az illetékes állatorvost.

A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Csantavéren továbbra is tilos ivásra használni a vezetékes vizet, miután a rendszeres ellenőrzés során mikrobiológiai szennyeződést mutattak ki az egyik mintában. A Szabadkai Közegészségügyi Intézet szerint az új mintavétel eredménye kedden várható. Csantavéren továbbra sem iható a vezetékes víz, miután a rendszeres...
2026. JÚNIUS 29.
[ 19:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó