Vajdaság
Újabb gazdatiltakozás Újvidéken: Tíz napos határidőt adtak a kormánynak követeléseik teljesítésére (Frissítve)
Betűméret:             

A Vajdaság minden részéről érkező tiltakozó gazdák valamivel dél előtt Újvidékre érkeztek, és járműveikkel elzárták a Báni palota melletti Mihajlo Pupin sugárútat, egészen a Péterváradi hídig. Tiltakozásuk oka, hogy az idén semmilyen támogatást nem kaptak, miközben a kukoricatermelőknek a száraz évszak miatt rendkívül rossz évük volt.
A bejelentések szerint a gazdák egész nap a tartományi kormánynak és a képviselőháznak otthont adó Báni palota előtt maradnak, a következő időszakban pedig tiltakozásukat más városokra is kiterjesztik.

A gazdákat a blokádot fenntartó diákok is támogatják, írja a 021.

Hat gazdaszervezet tiltakozik, mert az állam nem teljesítette a követeléseiket az üzemanyag, a hitelek, a terménytőzsde vonatkozásában, valamint a nyugdíjalap felé fennálló tartozások ügyében.
A mezőgazdasági minisztériummal kötött korábbi megállapodások eddig teljesítetlen követeléseihez egy új feltételt is hozzátettek: hektáronként 300 eurós támogatást kérnek a bejegyzett szántóföldi és gyümölcsös ültetvények számára az e-agrár rendszerben.
Tíznapos határidőt adtak az államnak a követelések teljesítésére.

A gazdák követelései között szerepel, hogy a dízel üzemanyagot a jövőben jövedéki adó nélkül vásárolhassák. A második követelésük a hitelekkel kapcsolatos: azt követelik, hogy minden mezőgazdasági hitelt 1%-os kamattal támogassanak. A harmadik követelésük a hektáronként 300 euró, ami megítélésük szerint a szárazság miatt járna nekik, mert az aszály miatt a gazdák az idén pótolhatatlan veszteségekkel voltak kénytelenek szembenézni.

“Voltak már szárazságok, de ilyen mértékű még soha nem volt” – fogalmazott Vladimir Vešić, ópázovai gazdálkodó.

Hangsúlyozták, a mezőgazdaság helyzete tarthatatlan, a szárazság a kukorica és a szója, valamint más termények és gyümölcsök termésének 50–100 százalékát tönkretette, miközben a mezőgazdasági minisztérium hallgat.

Mezőgazdasági miniszter: Nyitottak vagyunk a tárgyalásra

Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a gazdák újvidéki tiltakozása kapcsán kijelentette, minisztériuma nyitott minden gazdaszervezettel való tárgyalásra. Hozzátette ugyanakkor, hogy az országban lévő több százezer traktor mellett ennek a maroknyinak az utcára vonulása nem sok vizet zavar.

„Figyelembe kell venni, hogy Szerbiában több százezer traktor van. Az, hogy közülük megjelenik 20, 50, 100 vagy 200, nem azt jelenti, hogy rossz a helyzet” – nyilatkozta Glamočić az RTS-nek.

Elmondta továbbá, hogy hivatalba lépése óta „több tucat gazdaszervezetet” fogadott, csupán azt kérve, hogy igazolják magukat. Hozzátette, hogy a Gazdák Megmaradásáért Kezdeményezés, amelynek képviselőivel tavaly tárgyalt, már a kezdetektől kijelentették, hogy nem akarnak a minisztériummal tárgyalni, amíg tartanak a diákblokádok, és hogy követeléseik – hektáronként 300 euró, jövedéki adók eltörlése, kamatok eltörlése – irreálisak.

„Ehhez az egész költségvetés sem lenne elég” – mondta Glamočić, hozzátéve, ha az állam teljesítené ezeket a követeléseket, akkor a tanároktól, orvosoktól és másoktól kellene elvonni a pénzt.

Glamočić szavai szerint a gazdáknak kifizetett támogatások már meghaladták a 80,5 százalékot, és hétfőn túllépik a 90 milliárd dinárt a tervezett 110 milliárdból.

Az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium vezetősége szerint törvényi kötelezettség alapján függesztették fel az iskola több tanárát. Az intézmény közleményében hangsúlyozták: az igazgató nem saját döntése alapján járt el, hanem a tanfelügyeleti ellenőrzést követően kiadott, jogilag kötelező érvényű...
2026. MÁJUS 22.
[ 11:18 ]
Vajdaságban ma változóan felhős időre lehet számítani, a délelőtti órákban hosszabb napos időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 26 fokot. A következő napokban is folytatódik a meleg időjárás. A hétvégén többnyire napos idő várható, a hőmérséklet pedig 13 és 27 fok között alakul. Hétfőn...
2026. MÁJUS 22.
[ 7:55 ]
Patkányok jelentek meg az újvidéki Fertőző Betegségek Klinikáján, emiatt pedig lezárták az intézmény két épülete közül az egyiket az Újvidéki Klinikai Központ keretében. Az alkalmazottak szerint azután döntöttek az épület lezárásáról, hogy egy konyhai dolgozót megharapott egy patkány – írja a Danas. A...
2026. MÁJUS 21.
[ 20:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó