Vajdaság
Tartományi kormány: A vajdasági mezőgazdasági költségvetés 219 százalékkal nagyobb, mint tíz évvel ezelőtt
Betűméret:             

A Tartományi Mezőgazdasági‚ Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárságnak az idei évi költségvetése 13,19 milliárd dinár, ami 219,4 százalékkal nagyobb a 2015-ös költségvetésnél, amikor a tartományi kormány élén Bojan Pajtić állt – közölte ma a tartományi kormány, reagálva a tiltakozó gazdák mai összejövetelére, akik Újvidéken traktoraikkal lezárták a forgalmat a tartományi kormány épülete előtt.

A közlemény szerint a titkárság mindig nyitott a párbeszédre, tanácsokra és javaslatokra, de nem az ultimátumokra.

„Külön felhívjuk a tiltakozó gazdák figyelmét, hogy a vajdasági gazda előnyös helyzetben van a szerbiai mezőgazdaságban, mert a Szerb Köztársaság költségvetéséből származó támogatások mellett Vajdaság költségvetéséből is vissza nem térítendő forrásokat használhat. Minden vajdasági gazdának joga van pályázni a mezőgazdasági termelésre fordítható vissza nem térítendő forrásokra az illetékes tartományi titkárság pályázatain, ahol a támogatás mértéke 60 és 90 százalék között mozog” – áll a közleményben.

Vajdaságban ma változóan felhős időre lehet számítani, a délelőtti órákban hosszabb napos időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 26 fokot. A következő napokban is folytatódik a meleg időjárás. A hétvégén többnyire napos idő várható, a hőmérséklet pedig 13 és 27 fok között alakul. Hétfőn...
2026. MÁJUS 22.
[ 7:55 ]
Patkányok jelentek meg az újvidéki Fertőző Betegségek Klinikáján, emiatt pedig lezárták az intézmény két épülete közül az egyiket az Újvidéki Klinikai Központ keretében. Az alkalmazottak szerint azután döntöttek az épület lezárásáról, hogy egy konyhai dolgozót megharapott egy patkány – írja a Danas. A...
2026. MÁJUS 21.
[ 20:04 ]
A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki a Szerbiai Korridorok kérelmére a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út építését megelőző előkészítő munkálatok elvégzésére – közölte a CEOP portál. A gyorsforgalmi út a...
2026. MÁJUS 21.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó