Ustorka, Szalatornya, Hegyek, olyan településnevek, amelyekről nagyon kevesen hallottak. A Kispiac környéki tanyavilág némelyikén egykor néhány ezer ember is élt, ma már néhol csak egy-két család található.

Egyik másiknak több száz éves története van, s a feledéstől mentik meg őket Kovács Mária könyvei, aki az eltűnő településeik krónikásaként feladatának érzi, hogy megörökítsen mindent, amit Ustorkáról és sorstársairól még tudni lehet.

- Mikor döntötte el, hogy helytörténeti kutatással kezd foglalkozni?

- 1997-ben dr. Papp György tanár úr mártott bele engem a nagy vízbe, amikor az Örökség című könyvem megjelent. Azt a feladatot adta, hogy mivel Ustorka kiveszendő félben van, morzsánként gyűjtsem össze mindazt, ami eleink nyomán megmaradt, s őrizzek meg mindent az utánunk következő generációknak. Ettől a jegyzeteléseim talán még korábbiak, mert feljegyeztem azt, hogy kik hová mentek férjhez, hányan mentek el innen. Van egy hatalmas adatbázisom, ami azokat is felöleli, akik a környező településekre, vagy máshová költöztek.

- Pontosan hol is van Ustorka, Szalatornya?

- Kispiac Martonoshoz tartozott 1948-ig. Martonos tanyavilága volt Szalatornya, azelőtt viszont Horgoshoz tartozott. Voltak tehát ilyen különböző területi felosztások. Ustorka, vagy mondjam így, a Körös patakon túli rész, ami a dűlőutak felé visz, az Ustorka tája volt termőföldekkel. Ahol én lakom, a Körösön innen, az inkább homokos rész, szőlőtermő terület volt, nagy legelővel. 1948-ban Martonostól elcsatolták ezeket a részeket, Horgostól pedig Szalatornyát. Ustorka egy részét ugyanakkor Oromnak ajándékozták. Kispiac Horgostól megkapta Körösoldalt, ez az, ahol jövünk be Kispiacra. Tehát most Kispiac résztelepülései Ustorka és Szalatornya is. Szalatornya picit északra esik Kispiactól, Ustorka pedig nyugatra, de már eltűnőben van, igaz él még ott néhány személy.

- Valamikor iskolák is voltak ezeken a kis településeken, úgy tudom.

- Igen. 1902-ben épült fel az iskola Ustorka tanyavilágában. Itt a Körös parton is volt iskola Szalatornyán, utána Kishomokon, és a Fodor dűlőn is volt egy iskola, ami Horgos területén van, viszont a kispiaci igazgatósághoz tartozott egykoron.

- És hány diák volt egy-egy ilyen iskolában?

- Ha a régebbi időkre is visszamegyek, akkor találkoztam olyan naplókkal, amelybe 50-60-70-100 gyerek is be van írva, láttam olyan csoportképeket, amelyeken több mint 100 gyerek van. Összevont tagozatok voltak ezek, négyosztályosak, nagyon sok gyermek volt, megdöbbentően sok! Sokan mezítláb jártak iskolába. Számos olyan fotó van, ami erről tanúskodik, hogy mezítlábas gyerkőcök is mentek az iskolába.

- Ön egy könyvet is kiadott a kispiaci iskolák történetéről.

- Ez egy adalék az iskolák történetéhez, mert nyilván azt nálam sokkal okosabbak jóval előbb megírták. Én viszont hozzáadtam azt, hogy hogyan változott meg az iskolarendszer. A kispiaci iskolát a 60-as években a horgosihoz csatolták. Leírtam azt a hosszú harcot, hogy visszakerüljenek a faluba a diákok. Hol meddig volt tanítás, mikor szűnt meg a tanítás… Erről szól az én kiegészítésem abban a könyvben.

- Viszont az Ustorka történetét bemutató kiadvány az teljes egészében egy önálló publikáció, saját munka.

- Olyan adatbázisokat kellet, hogy találjak, amik nem azt mondom, hogy a kezdetektől, 1308-tól foglalkoznak a településsel, de nagyon régiek. Kikutattam azt, hogy Ustorka hányszor néptelenedett el, mikor telepítették újra és miért telepítették be. Nyilván itt az adórendszer kapcsán maradtak fenn adatok. Volt, amikor Ustorkán több mint 3 ezer ember élt. Hatalmas munka volt az adatok összegyűjtése, de az emberben van egy olyan hajtóerő, hogy nem lehet megállítani. Amikor valamit felfedezek, utána mindig van még valami, ami hiányzik. Ilyen módon sikerült összeállítani ezt a könyvet.

- Most is dolgozik valamin, régi fényképeket gyűjt Ustorkáról. Mi készül?

- Háromszerzős lesz majd ez a munkánk. Ketten vagyunk kispiaciak és egy partiumi szerző is dolgozik rajta. Igyekszünk felhasználni régi fotókat, azokat, amiket meg tudtunk menteni. A régi fényképek a szívem csücske. Hatalmas a gyűjteményem, de azt szoktam mondani, hogy nem az én érdemem ez a gyűjtemény, hanem azoké, akik azt mondták nekem, hogy ezt visszakérjük, ez pedig marad nálad, őrizd meg! Úgy gondoltam, hogy mindenképpen meg kell őriznem azt, ami rám van bízva. Én nyitott szívvel fogadok el mindenkitől mindent és szoktam azt is mondani, hogy nem szabad régi iratot eldobni, mielőtt én azt látnám. Ha valami fontos, akkor azt elkérem, esetleg azt is felajánlom, hogy megveszem. Nagyon remélem, hogy lesz, aki utánam megőrzi, és egy szép napon esetleg elkerül a Zentai Levéltárba.

Ustorkának, Szalatornyának és a többi kis településnek nem szabad eltűnnie a köztudatból, vallja Kovács Mária. Talán jönnek még majd szebb idők, amikor újra gazdára talál egy-egy tanya, új hétvégi házak épülnek, újra benépesül a jól termő bácskai föld. A pusztákból újra falvak lesznek, s tovább írják majd Ustorka 1308-ban megkezdett történelemkönyvének a lapjait is.