Válasz
Fontos feltölteni a vértartalékokat az őszi műtétsorozatok előtt! 
Betűméret:             

Nagy véradási akcióval kezdődött Magyarkanizsán a nyár és hasonlóan nagy véradási akcióval is zárult ma hivatalosan a nyári időszak. A folytatódó kánikula ellenére a Vöröskereszt községi szervezetében már nagyban készülnek az őszi aktivitásokra. Cseszkó Mónikával, a Vöröskereszt magyarkanizsai titkárával beszélgettünk.

Hogyan sikerült a mai véradási akció?

- A mai nap folyamán egy nagyon sikeres akciót tudtunk szervezni, 40-en megjelentek a véradáson, és ilyenkor ez nagyon fontos, hiszen a nyár végére a vértartalékok elég jól leapadnak. Egyébként készülünk az őszre, szeptember folyamán elkészítünk 100 tanszercsomagot rászoruló családok részére. Várjuk az iskolák és a szociális központok ajánlatait, hogy kik legyenek azok a diákok, akiknek ez segíteni fog az iskolakezdésben. Emellett az óvodáktól is várjuk a neveket, végzős nagycsoportosoknak rajzcsomagokat szánunk, 20 családnak tudunk segíteni, hogy kicsit könnyebb legyen az évkezdés.

Szeptember második hétvégéje az elsősegélynyújtás világnapja, és hogyha minden igaz, akkor tudunk egy akciót szervezni Kispiacon, ahol a diákoknak az elsősegélynyújtás jelentőségére hívjuk fel a figyelmét, hogy valójában mi is az elsősegélynyújtás, miként lehet ezt megtanulni, és hogy nem ördöngös dolog.

Szeptember közepén indul meg a Szolidaritás tettekben hónap programja. Meg fogjuk keresni az intézményeket, cégeket, magánembereket, hogy tettekben is legyenek szolidárisak, itt pedig a népkonyha fölhasználóinak fogunk gyűjteni, a népkonyha ételeinek a gazdagítására. Minden évben szeptember első napjaiban indul a népkonyha, mi 70 fölhasználóval kezdünk, ennyien kapják a meleg ételt.

- Említette, hogy a nyár végére megcsappannak a vértartalékok. Miért van ez így? Nyáron kevesebben adnak vért, vagy pedig többet utaznak az emberek, több a baleset is, s több vérre van szükség?

- Elmennek az emberek nyaralni, nyári szabadságok vannak, egyszerűen nincs annyi véradás, a városok is jobban kiürülnek, inkább pihennek az emberek. Viszont hamarosan kezdődnek a műtétek, a tervezettek is, meg hát azok a váratlanok, amelyek életmentőek, sürgősek. Fontos, hogy legyen elég vér, hogy vér várja a sérülteket bent a kórházakban.

- A figyelmesség egyik jele az is a véradók irányába, hogy ismét szendviccsel vendégelik meg a véradókat Magyarkanizsán.

- Igen, a hálareggeli valójában az egészségügy és a transzfúziós szolgálat ajándéka a véradóknak a véradás után, és ezt már egy ideje nálunk nem tudták biztosítani egyszerűen technikai okokból. A Magyarkanizsai Vöröskereszt egy évig ezt próbálta pótolni, merthogy ember kellett, hogy szendvicsek készüljenek. Az idén ősztől a Magyarkanizsai Önkormányzat jóvoltából megoldódik a probléma. Újvári Zsombor, a képviselő-testület elnöke volt az, aki közbenjárt, tárgyalt, hogy újból legyen hálareggeli. Köszönhetően az összefogásnak az általános iskolák és az óvoda részéről, lesznek emberek, akik tudnak ebben segíteni, hogy szendvicsek készüljenek. A hálareggelit a véradók szívesen fogadják, nem maguk a szendvicsek miatt, hanem mert az emberek leülhetnek, beszélgethetnek még a véradás után, tehát tényleg egy közösségteremtő ereje van a hálareggelinek.

- Említette, hogy szolidaritási akciót terveznek. Egyébként a Vöröskereszt kap-e segítséget és honnan?

- A Vöröskereszt alaptevékenységének a költségeit alapvetően az önkormányzat biztosítja, hogy Magyarkanizsa községben a szervezet működni tudjon. Emellett a szerbiai Vöröskereszttől is kapunk egy bizonyos összeget. Természetesen mindig vannak támogatóink, keressük őket, kutatjuk őket, és az emberek, a civilek is támogatnak bennünket. Például a tanszercsomagok, amiket most összeállítottunk, ezek a május folyamán összegyűjtött önkéntes adományokból származnak. A pénzt az általános iskolák gyűjtötték össze, valamint a tagsági díjak bevétele is benne van ebben, amit a polgárok befizettek a Vöröskereszt részére. Elmondhatom, hogy a Vöröskeresztben 100 dinár a tagsági díj egész évre, ebből csöpögtettük össze a szükséges összeget, de tényleg igaz, hogy a sok kicsi sokra megy.

- Ha elmegy az ember vásárolni, azt tapasztalja, hogy hatalmasat drágult az élelmiszer, a zöldségfélék is a piacon horribilis összegbe kerülnek. Ez azt jelenti, hogy esetleg többen jelentkeznének a népkonyhára, vagy van-e egyáltalán lehetőség, hogy több embert fogadjanak?

- 110 személyre van élelmiszerünk, és eddig ez körülbelül elég is volt. Általában szeptemberben kevesebb felhasználóval indulunk, és valójában a téli hónapok azok, amik majd igazán megnövelik a számukat. Ilyenkor még nagyon sok ember el tud menni valamilyen munkákra, napszámba, itt-ott még tud magának valamiféle jövedelmet biztosítani, és ott október után, novembertől, december és január hónapok azok, amelyek a legsúlyosabbak, amikor a legtöbben jelentkeznek a népkonyhára.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A sok évtizedes munka koronája  - illusztráció
2024. AUGUSZTUS 22.
[ 11:20 ]
NÉPkert Projekt Magyarkanizsán  - illusztráció
2024. AUGUSZTUS 20.
[ 12:20 ]
Az elmúlt héten tartották meg Palicson a 3. Nyárhangoló fesztivált, amelyen a zenei koncertek és szórakoztató programok mellett közéleti kérdések is napirendre kerültek. Aktuális uniós kérdések voltak az egyik politikai panelbeszélgetés témái. Vicsek Annamária EP-képviselő mellett Illés Boglárka, a Külgazdasági és...
2024. JÚLIUS 15.
[ 13:51 ]
A béke lesz a magyar uniós elnökség középpontja – erről Orbán Viktor beszélt az M1-nek adott exkluzív interjúban. A miniszterelnök a másik fontos célkitűzésnek a versenyképesség erősítését nevezte. Magyarország július 1-jétől fél éven át látja el az Európai Unió soros elnöki feladatait. A kormányfő ma...
2024. JÚLIUS 1.
[ 20:42 ]
Új elnöke van tegnaptól a magyarkanizsai Potisje labdarúgó klubnak Dalibor Crkvenjakov ismert helybeli focista személyében. A pontos terveiről talán még korai kérdezni, de az biztos, hogy a klubban továbbra is nagy figyelmet szentelnek majd az utánpótlás nevelésnek. Tagtoborzót hirdettek azon gyerekek számára, akik komolyabban...
2024. JÚNIUS 19.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban