Válasz
Iskolák együtt a közös (fenntartható) jövőért 
Betűméret:             

Együtt a közös jövőért, az volt a szlogenje annak a most zárult kétéves Erasmus+ programnak, amelyben a Kárpát-medence több oktatási intézménye is részt vett, köztük a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont.

A projekt eredményeiről és annak tapasztalatairól Berecz Ágotával, az iskola igazgatójával beszélgettünk.

- Négy partner vett részt programban, iskolánk mellett a Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Technikum, mint főpályázó, illetve a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola. Volt a projektnek két további plusz partnere is, a budapesti Kossuth Klub és a Magyarkanizsai Természetjáró Egyesület. Tudni kell, hogy Szerbiában a civil szervezetek könnyebben tudnak nemzetközi pályázatokon részt venni és pénzt befogadni, ezért ők képezték hivatalosan a tanárokat és végezték a szervezést.

A két év alatt több projektmenedzsment találkozót tartottak, tematikus napokat szerveztek a diákok számára a fenntarthatóság témakörében.

- Minden iskolai félévben volt egy tematikus nap. A program kezdetén a gyerekek szavazással választották ki, hogy a tíz felkínált téma közül mi legyen az a négy, ami a tematikus napok központi kérdésköre lesz. A kiválasztott témák, amelyek minden partneriskolában azonos voltak: az energiaválság, a biodiverzitás csökkenése, a fenntarthatatlan fogyasztói szokásaink és hulladékkezelés kapcsolata, a globális felmelegedés.

A második félévben egy kutatást is megszerveztek, kérdőíveken kérdezték az embereket 50 kilométeres körzetben 10 témakörben. A program kapcsán egy faültetést is szerveztek Magyarkanizsán, a jövendőbeli kerülőút mentén, a kérdőívek feldolgozása után elkészült dokumentumot pedig átadták a polgármesternek.

- A ma diákjai lesznek a jövő döntéshozói - ez volt a szlogenje az akciónak, s ezzel arra szerettünk volna utalni, hogy az ilyen kérdésekkel nagyon fontos megismertetni a fiatalokat, ráirányítani a problémákra a figyelmüket, mert egy-két évtized múlva valóban ők kerülnek olyan pozíciókba, amelyekben felelős döntéseket kell hozni környezetvédelmi kérdésekben is.

Az első év végén egyhetes öko-tábort szerveztek. Erdélyben, Szováta környékét térképezték fel a gyerekek öt témakörben. 10-10 gyerek vett részt ebben a táborban minden iskolából, s 4 fős csapatokat alakítottak ki. Vizsgálták a többi közt a vizes élőhelyeket, a hulladékkezelést, az energiahatékonyságot. Az egyhetes tábor végére minden csapat elkészített egy dolgozatot, de megismerkedtek Erdély természeti és építészeti értékeivel is.

A program keretében idén, július elején Sárospatakon ötnapos Nemzetközi Innovációs Versenyen vettek részt. Valójában ez volt a 4 for future Erasmus+ projekt záró rendezvénye, amelyet a magyarkanizsaiak Byte&Fox csapata nyert meg: Kenyeres Imre, Kenyeres Máté és Krizsán Ádám. Felkészítő tanáruk Szalma Éva volt. Ők a fóliasátras termelés automatizációjával foglalkoztak egy makett segítségével. Ősztől egyébként mindezt a tangazdaságban is megvalósítják, immár nagyban és élesben.

A magyarkanizsai OrganicHome csapat ugyanakkor a "leginnovatívabb csapat" címet nyerte el Sárospatakon. Molnár Rózsa, Fejős Szabolcs és Papdi István, valamint felkészítőjük, Kőrösi Sóti Beáta azzal foglalkozott, hogy a megtermelt zöldség hogyan jusson el direkt a fogyasztóhoz, illetve, hogy annyi zöldségmag kerüljön a földbe, amennyire majd lesz vevő is.

Berecz Ágota a projekt tapasztalatairól elmondta, hogy nagy sikere volt az iskolában a tematikus napoknak, ezért úgy döntöttek, hogy a jövőben is szerveznek ilyeneket futó pályázatok nélkül is.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A sok évtizedes munka koronája  - illusztráció
2024. AUGUSZTUS 22.
[ 11:20 ]
NÉPkert Projekt Magyarkanizsán  - illusztráció
2024. AUGUSZTUS 20.
[ 12:20 ]
Az elmúlt héten tartották meg Palicson a 3. Nyárhangoló fesztivált, amelyen a zenei koncertek és szórakoztató programok mellett közéleti kérdések is napirendre kerültek. Aktuális uniós kérdések voltak az egyik politikai panelbeszélgetés témái. Vicsek Annamária EP-képviselő mellett Illés Boglárka, a Külgazdasági és...
2024. JÚLIUS 15.
[ 13:51 ]
A béke lesz a magyar uniós elnökség középpontja – erről Orbán Viktor beszélt az M1-nek adott exkluzív interjúban. A miniszterelnök a másik fontos célkitűzésnek a versenyképesség erősítését nevezte. Magyarország július 1-jétől fél éven át látja el az Európai Unió soros elnöki feladatait. A kormányfő ma...
2024. JÚLIUS 1.
[ 20:42 ]
Új elnöke van tegnaptól a magyarkanizsai Potisje labdarúgó klubnak Dalibor Crkvenjakov ismert helybeli focista személyében. A pontos terveiről talán még korai kérdezni, de az biztos, hogy a klubban továbbra is nagy figyelmet szentelnek majd az utánpótlás nevelésnek. Tagtoborzót hirdettek azon gyerekek számára, akik komolyabban...
2024. JÚNIUS 19.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban