Válasz
A fiatalokra leselkedő veszélyek a net közösségi terein
Betűméret:             

Amikor a gyerek otthon internetezik, a legtöbb szülő nyugodt, hogy csemetéje biztonságban van, nem császkál az utcán, nem vesz részt a forgalomban. Pedig a világhálón is számtalan veszély leselkedik a kiskorúakra. Ezekre szerette volna felhívni a fiatalok figyelmét a NETikett projekt, amelyet a magyarkanizsai Generáció Civil Szervezet, a helybeli Ifjúsági Iroda és a Gondolat-Jel társulat valósított meg a Szekeres László Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

Az előadások a járvány miatt jelenléti, illetve online formában is zajlottak, melyen Magyarkanizsa község 8. osztályos tanulói vettek részt, mintegy százan. A foglalkozás kidolgozásában Oláh Tamás, Vígi Sára, valamint Ábrahám Gréta vett részt, akit a projekt lebonyolítójaként a net veszélyeiről és a projektről kérdeztünk.

- Nem biztos, hogy a számítógép előtt biztonságban vannak a gyerekek. Lehet, hogy a szülő nem látja át, hogy milyen közösségi oldalakat látogatnak a gyerekek, sokszor azt sem tudják, hogy a szűrőket hogyan lehetne beállítani, hogy a fiatalkorúak ne tudják elérni a felnőtt tartalmakat. Ha belegondolunk például csak abba, hogy egy álprofilt bárki létrehozhat, onnantól kezdve bármi megtörténhet.

- A napokban látott napvilágot az a hír, hogy egy influencer lány öngyilkos lett itt Szerbiában zaklatás miatt. Ilyen drasztikus következményei is lehetnek annak, ha nem figyelünk oda, hogy mit csinálunk az Interneten?

- Sajnos igen. A XXI. században a gyermekek érzelmi intelligenciájának, illetve a szociális kompetenciájának a fejlesztése sem otthon, sem az iskolában nem valósul meg. A gyermekek bezárkóznak, nem mernek senkivel sem beszélgetni, még a közösségi médiában sem, és látjuk, hogy milyen cyberbullying érheti a gyermeket. Sajnos ez történik akkor, ha nem figyel oda sem a szülő, sem a pedagógus.

- Mennyire vannak tisztában mindezzel a szülők, illetve a pedagógusok?

- Nagyon sok szülővel és pedagógussal beszélgettem ezzel kapcsolatban. Nagyon szórt ez az információ, én úgy érzem. A pedagógusok tisztában vannak ezzel, a szülők pedig sajnos nagyon sokszor úgy vannak vele, hogy megkérdezik a gyereket, hogy van és megelégszenek azzal, hogy jól, az iskolában minden rendben van, pedig nagyon sokszor nem így van.

- Immár harmadszor szervezték meg a NETikett programot, hogy felhívják vele a figyelmet a problémára. Mik voltak még az egyéb célok?

- Az volt a cél, hogy tudatos internethasználatra neveljük a gyerekeket, fiatalokat. Én azt hiszem, hogy ez egy kulcsfontosságú dolog, mivel a XXI. században a mindennapjaik része a közösségi média. Nagyon fontos, hogy rámutassunk azokra a dolgokra, amiket az interneten megtehetnek, illetve mi az, amire vigyázniuk kell.

- Konkrétan mire hívták fel a fiatalok figyelmét?

- Egy fikciós történetet dolgoztunk fel a gyerekekkel. A konfliktushelyzet abból keletkezett, hogy egy videó felkerült a YouTube-ra. Annak a szálát szövögettük, hogy mi történik akkor, ha egy olyan tartalom kerül fel az internetre, amelybe nem egyeztünk bele és a következményei kellemetlenek, s milyen jogai vannak a gyerekeknek és szüleiknek, hogy ezt megakadályozzák. A központi téma tehát a személyes jogsértés volt.

- Voltak már negatív tapasztalataik a résztvevőknek?

- Nagyon érdekes volt, hogy az egyik csoportnál felvetődött, hogy a közösségükben is történt egy ilyenfajta incidens, s hogy milyen atrocitások érték azt az adott személyt, amikor ez megtörtént.

- Hogyan lehet mindezt elkerülni? Hogyan lehetünk tudatos internethasználók?

- Legelőször tudatosítani kell azt, hogy ami felkerül a netre, az ott is marad, hiába próbáljuk leszedni, eltüntetni. Az első lépés ez. A másik pedig az, hogy mindig figyeljünk az intő jelekre, hogy az álprofilokat miként ismerhetjük fel.

- Terveznek-e még hasonló foglalkozásokat, s akkor mi lesz majd a téma?

- Természetesen tervezünk. Ez már a harmadik év, amikor meg tudtuk tartani a NETikettet, amikor nyert a pályázatunk, s folytatni szeretnénk a programot.

Ábrahám Gréta elmondta, hogy a résztvevőktől nagyon jó visszajelzéseket kaptak, és ezáltal olyan beszélgetésekre is sor került, amelyekre nem is számítottak, mivel meglepően kitárulkozóak voltak a fiatalok ebben a témában. Már csak ezért is érdemes lenne továbbvinni a foglalkozásokat.

Németh Ernő
Egy demokratikus társadalomban minden politikai szereplő felelőssége, hogy képviselje az ország minden polgárát, függetlenül attól, milyen nemzetiségű, jelentette ki a Vajdaság Mának adott interjújában Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának alelnöke. Nem véletlen tehát, hogy pártja gyakran reagál az úgymond kisebbségi...
2026. JÚNIUS 3.
[ 18:16 ]
Egy éve alakult, az utóbbi hónapokban kapcsolt fokozottabb üzemmódra a Vajdasági Magyar Plénum. Alulról szerveződő mozgalomként indultak 2025 május elején a szerbiai egyetemista tüntetések által kiváltott társadalmi változások hatására. A nemzeti tanácsi választásokra másokkal együtt koalíció létrehozását...
2026. MÁJUS 30.
[ 8:39 ]
A vajdasági magyar közéletben az elmúlt időszakban látványosan felerősödtek a változást sürgető hangok. Az MNT-választások közeledtével egyre több szó esik az ellenzéki együttműködés lehetőségeiről, a közösségi bizalom helyreállításáról és a politikai megújulás esélyeiről. Rózsa Zsomborral, a Vajdasági...
2026. MÁJUS 21.
[ 14:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó