KultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataVideó/TVImpresszumMarketing
2011. február 28. [10:38]

Vadászás Hitélet-kiborgokra

Nem akarom túlbonyolítani a dolgokat, de mai világunkban a beavatottak számára már nagyjából világos, hogy mit is értünk a kiborg/cyborg kifejezés alatt. Ha röviden – és lehetőleg érthetően – akarnánk fogalmazni, akkor úgy mondanám, hogy olyan „lényekről” van szó, amelyeknél biológiai és gépi elemek működnek együtt. Hogy ez egy honlapolvasó esetében mennyire találó jellemzés, azt ítélje meg más. Én úgy vagyok vele, hogy valamelyest alkalmazható, hiszen az onlájnosított (online) folyóirat esetében tulajdonképpen három dolgot kell szem előtt tartanunk: a biológiai és egész emberi valóságában élő embert, a gépet és a tartalmat, ami a gépen keresztül jut el az emberhez. A kiborg viszonyában egy szempontot mégsem akarunk megvalósítani: senkinek sem akarunk számítógépet beépíteni a szervezetébe, hogy mindenkor olvasni tudja a Hitélet online kiadását.
Online-osítottuk folyóiratunkat abban a reményben, hogy így könnyebben hozzáférhetővé váljon korunk számítógép használó embere számára. Léteznek már magyar vallási – keresztény, illetve keresztyén – folyóiratok, amelyek interneten is olvashatók. Az online Hitélet jellegzetessége, hogy az elekronikus kiadás megegyezik a nyomtatott kiadás alakjával és kinézetével. A különbség az, hogy az oldalak forgatásához nem kell megnyálazni az ujjat – elég csak megnyomni az egeret, és máris előugrik a következő oldal. (Ja, és azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy ez a fajta egér nem rágja meg az oldalakat. Nagy tisztességgel bánik velük: nem piszkítja be őket, és másfajta nyomokat sem hagy maga után, mint ahogyan azt tenni szokta a figyelmetlen háziasszonyok éléskamráját dézsmálva, miközben az esetleges rajtakapás rémületében testnedveket bocsát ki.)
A honlap előkészítése során újra megerősítést nyert az a megállapítás, hogy nem könnyű honlapot működtetni. Persze, nem a dolog műszaki oldalára gondolok, hanem magára a koncepcióra és a tartalomra. Az első és alapvető kérdésünk az, hogy a honlap – lévén vallási és katolikus – közelebb hozza-e az embereket Istenhez. Vajon honlapunk felvillanyozza-e a látogatókat, a kíváncsiság arra készteti-e őket, hogy vissza-visszatérjenek? Célunk ugyanis az, hogy folyamatosan jelen legyünk az olvasók életében, hogy megmozgassuk az embereket.
Az Egyház állandóan hangoztatja az interneten való jelenlét elengedhetetlenségét. Mégis úgy vagyunk vele, mint az élő igehirdetéssel. Vajon az érdeklődőket Krisztushoz vezetjük, vagy dilettáns prédikációinkkal, krónikus imahiányban és istenkapcsolat-hiányban szenvedő „vallásadminisztrátori” mentalitásunkkal inkább elriasztjuk őket Krisztustól? A munka hozzáértést, fejlődést, képzést, profi módon való viszonyulást követel. Annál is inkább, mert jól láthatjuk, hogy a rossz és a sátán milyen jól és ügyesen reklámozza magát, Isten népe pedig az évszázados kátyúk sarában vergődik a reménytelenség és kilátástalanság keserű érzelmeivel küzdve vagy megbékélve. Tapasztalatból tudom, hogy nincs tökéletes igehirdetés, és hogy soha nem is lesz. Személyesen akkor tartom megfelelőnek, ha az igehirdetők képesek minduntalan rákérdezni arra, hogy igehirdetői és lelkipásztori tevékenységemben megtestesítem-e naponta magam és az emberek számára Krisztust? „Élvezhetővé” tudom-e tenni a világ számára?
Természetesen, a nagy kérdések közé tartozik az is, hogy a Jézusba vetett hitünket mennyire tartjuk nyerő dolognak. Az a felfogás, miszerint a hithirdetés csak meghatározott egyházi rétegek feladata, a többiek pedig kezes bárányok módjára nyugodtan kérődzhetnek, nem vall keresztény meggyőződésre. A lelkes (Lélekkel áthatott!) hívő átérzi és támogatja a missziós munkát. Sőt maga is misszionáriussá válik.
Az igehirdetés módszerei és segédeszközei pedig változékonyak. Az onlájnosítással mi is egy modern segédeszközt vettünk igénybe. Hogy mennyire sikeresen, azt ítélje meg az olvasó. Egy biztos: keresztény életünk minőségének az előmozdítása vezet bennünket.
Harmath Károly
(Hitélet, 2011. február)




Hozzászólások (Beta*)

1500 / 1500


CAPTCHA Image

* teszt / fejlesztési fázisban

2012. május 10. [13:39]

Biztosan tudom, hogy rólam is, mint bárki másról mindenféle vélemények és pletykák keringenek. A legjobb esetben megjegyzések hangzanak el, hogy a megmaradt három... >>

2012. április 3. [20:06]

Vannak, akik azt mondják, hogy az Emmauszba tartó két tanítvány esete Jézus Krisztussal a Biblia legidillikusabb beszámolója. Több művészi alkotás is megpróbálta elénk... >>

2012. március 5. [12:44]

A nagyböjtöt a haszonelvűség elleni hívői lázadásnak is tekintem. S erre szerintem korunkban nagy szükség van, mert szinte minden arról szól, hogy hogyan lehet a lehető... >>

2012. február 7. [23:04]
A rabságból a szabadságra
2011. november 30. [23:19]
A mostoha vérezzen el?
2011. november 26. [19:50]
Zagyvalék ünnepek
2011. október 5. [14:22]
Assisi szelleme kísértsen e tájon
2011. szeptember 12. [12:49]
Egyházi kisegér
2011. június 10. [12:32]
Lelki istentisztelet


Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Háló Vajdasági Fejlesztési Alap bannerje
Heti kérdés
Ön szerint volt-e szavazatlopás a választásokon?
Igen
Nem
Passz

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Szökik?

- Te kergeted azt a kutyát?
- Tekergeti a fene. Meg akarom fogni!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása