A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Délvidéki bíboros vödörrel
Betűméret:
Ezidáig már sokszor megállapítottam, hogy mennyire igaza van a közmondásnak, hogy a „jó pap holtig tanul”. Na, de azt is tudom, hogy vannak, akik előszeretettel bővítik ki a mondást azzal, hogy „mégis bután hal meg.” Bizonyára ez is az igazsághoz tartozik. Engem inkább az első része izgat. A mondás nem az internet és a modern kommunikációs eszközök korában keletkezett, hanem egy olyan korban, amikor még nagyobb becsülete volt a dolgok elmélyítésének, mint a felületes ide-oda ugrabugrálásnak. Igaz, hogy a mai generációk sokkal több információval rendelkeznek, de valahogy hiányolom a mélységet. Az elmélyülést az olvasásban különösképpen üdvös dolognak tartom a pap számára, hiszen üres vödörből nem lehet vizet önteni. Az evangéliumot is csak akkor tudjuk hitelesen hirdetni, ha az elmélyülés által ott él bennünk. Ha feltöltődünk vele. (Vajon a képernyőn gyorsan váltakozó képek az elmélyülés pillérei?)A holtig való tanulást egyéni tapasztalatomból kiindulva is fontosnak tartom. Ennek köszönhetem, hogy nemrégiben egy teljesen új ismeretre tettem szert. Ha ez nem történik meg, akkor biztosan butá(bba)n halok meg.
Szerzetesi és papi „pályafutásom” alatt eddig úgy tudtam, hogy a Katolikus Egyházban a bíborosokat a pápa kreálja. Legalábbis a jelenlegi egyházi törvények szerint. Annak elemzésébe pedig nem akarok belegabalyodni, hogy a történelem folyamán valóban minden bíboros a pápától kapta-e rangját. Biztos, hogy sok minden újat meg lehetne tanulni a történelem ilyen megközelítéséből is, de nem hiszem, hogy éppen a mi folyóiratunk oldalain kellene azokkal bíbelődni. Szóval bíboroskreálási ügyben új ismerettel gazdagodtam, aminek a lényege úgy fogalmazható meg, hogy a bíborosokat az újságírók kreálják. Most ezt ne tessék viccnek venni, mert valójában megtörtént. Napilapunkban olvastam. Fekete-fehéren (vagy színes-fehéren – nem emlékszem). Így most már mi vajdaságiak is büszkélkedhetünk azzal, hogy van bíborosunk. Ez pedig nem kis dolog. Azt már régóta tudom, hogy a bíborosi kalapra (s)óhajtozó személyekkel, ahogy mondani szoktuk, Dunát lehetne rekeszteni, de azt még nem tudtam, hogy egy újságíró is kreálhat bíborost. Még csak arról nem tájékoztatta a tollforgató a „közéletiek”-et, hogy hol kapta a nagy köztisztelet(em)nek örvendező teológiai tanárunk a bíborosi kalapot, és melyik templomot jelölték ki bíborosi templomává. De nem is az a célom, hogy pálcát törjek egy újságíró felett, hiszen tévedni mindenki tévedhet. Az eset inkább egy fájó jelenséget elevenített fel lelki világomban: az igénytelenség és a butaság térhódítását.
Amikor már éppen kikristályosodott bennem, hogy cikkem fő üzenetévé teszem a felhívást a – vallási és más téren megmutatkozó – felületesség és a butaság elleni küzdelemre, rászaladtam egy holland író gondolataira, aki esszéiben a butaságot dicséri. A butaságból él, arról tart előadásokat Brazíliától kezdve Kínáig, s könyvét is már lefordították legalább tizennyolc nyelvre. Eminens hülyék rekordjairól oktatja hallgatóit (akik még eminensebbek, hiszen busásan megfizetik az előadásra szóló belépőket).
Matthijs van Boxsel úr – mert így hívják a szerzőt – tulajdonképpen szinte minden emberi tevékenységben, a társadalom működésének minden területén megleli a butaságot mint ihletet, mozgató erőt. Attól sem riad vissza, hogy kimondja, a butaság végső soron a kultúra, az emberi civilizáció egyik legfontosabb ismertetőjegyeként, gondolkodásunk lényegi és elidegeníthetetlen tulajdonságaként jelenik meg.
Ezek után már tényleg nem tudom, mit kezdjek a butasággal, mert ha kikelek ellene, akkor megsemmisítek egy fontos inspirációforrást. Csak az a sanda gyanúm, hogy ez a forrás mérgező, és agyalágyulttá teszi az embert. És sorsszerű, mert a hollandi szerint „A butaság nem érhető el, de nem is kerülhető el, és senki sem elég intelligens ahhoz, hogy képes legyen megérteni a saját butaságát”.
Nem marad más hátra, minthogy még sok inspirációt kívánjak a bíboroskreálásokhoz.
Harmath Károly OFM
(Hitélet 2011. január)
A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]
