A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Húsz év után
Betűméret:
Aránylag simán elmúlt a húsz év utáni szembesülés a volt Jugoszlávia felbomlásának formai kezdetével: Horvátország és Szlovénia húsz évvel ezelőtt, június 25-én kiáltotta ki függetlenségét, meg is ünnepelte hétvégi rendezvényekkel, diplomáciai találkozókkal. Feltételezésem szerint más körülmények között, bizonyára családi körben, megemlékeztek arról a 49 emberről, többségében sorkatonáról is, akik a függetlenség kikiáltása után két nappal estek el a szlovéniai harcokban. Meg arról a 12, többségében gyereknek mondható fiatal horvát rendőrről, akiket szerb fegyveresek öltek meg mindezt megelőzően Borovo Selo-ban május 2-án, meg mindazokról, akik a délszláv háborúban estek el, váltak nyomorékká vagy nyomorodott meg az életük. ..Ej, ezek a júniusi dátumok! Függetlenséget, államiságot hoztak olyanoknak, akiknek sohasem volt, a részbeni autonómia eltörlését azok esetében, akiknek ez megvolt, és kesergést örök időkre sok-sok családban. Amikor – szintén egy júniusi napon – 1989. június 28-án Slobodan Milošević, az akkor még jugoszláv tagköztársaságnak tekintett Szerbia kollektív elnökségének elnöke a rigómezei csata 600. évfordulóján a koszovói Gazimesztánon mondott beszédében gyakorlatilag meghirdette a háborút („ismét csatákban és csaták előtt vagyunk, ezek még nem fegyveresek, ámbár azok sincsenek kizárva”), csak a balsejtelem ülte meg az életünket, két évvel utána pedig már a halál terhe is.
De most Szlovéniában és Horvátországban örömünnep volt, a kiharcolt függetlenség húsz évének ünnepe, nem illik hát ünneprontónak lenni. Különben is, törődjünk a magunk dolgával, sirassuk el a halottainkat, vegyük számba a veszteségeinket és éljünk a mának és a jövőnek, mert ez az élet rendje. Gondoljunk arra, hogy időközben a szlovéniai és a horvátországi magyarok is rendezték az életüket, utóbbiak a háborús veszteségekkel szembesülve újrakezdték, új körülmények között.
Mi meg itt vajdasági szűkebb pátriánkban is tanuljuk meg, hogy mit kezdhetünk és mit kezdünk ma a délszláv államok szétválásának húszéves terhe alatt. Nem mintha ennyi év távlatából siratni kéne a hat köztársaságból és két tartományból álló egykori Jugoszlávia széthullását. A széthullás körülményeinek következményeit gazdaságra és emberi sorsokra nézve azonban nehéz kiheverni, s ez hatványozottan érvényes a vajdasági magyar közösségre. Megfogyatkozva, elszegényedve, fogódzókba kapaszkodva élünk. S bár a kettős állampolgárság lehetőségét túlmenően egyre több ilyen kapaszkodó van a civil életben, az iskolákban, a kultúrában és van a gazdaságban is, a közösségi és politikai életben nem sikerült olyan kapcsolatrendszert kialakítani, amely gyakorlati szinten a másként vagy egymástól eltérően gondolkodók, és az érvényesülést különböző utakon megtaláló emberek együtt gondolkodását és összehangolt cselekvését eredményezné közösségi kérdésekben. Pedig erre megvolt az igény: amikor 1990-ben a többpártrendszerben találtuk magunkat, a vajdasági magyarok 80 százaléka az akkor alakult, a közösségben gondolkodást felkínáló történelminek mondott VMDK-ra szavazott, ami 132 726 szavazatot, „simán” öt, koalíciós támogatással meg összesen hét képviselői helyet jelentett a szerbiai parlamentben. Protest-szavazás volt ez javában az akkori 340 ezernyi vajdasági magyar körében, ám csaknem húsz év után, 2008-ban már egészen másként volt. A háborúban és a kivándorlással megfogyatkozott, 290 ezernyi népességnek 75 ezernyi szavazatával az időközben osztódással megszaporodott magyar pártok tekintetében csak három párt koalíciójával sikerült négy szerbiai parlamenti képviselői helyet összehozni, amely helyek betöltése végül egypártira sikeredett. Múlt év június 6-án pedig – megint egy júniusi dátum – az sem hatott mozgosító erővel, hogy magyar kisebbségi parlamentet választunk. A Magyar Nemzeti Tanács mindössze 78900 szavazattal jött létre, a többséget meg meg már csak 58900-as támogatottsággal gyakorolja a Magyar Összefogás név alatt futó, egypárti hatalmat gyakorló VMSZ – miközben két magyar párt kívül maradt az egész választási folyamaton.
Húsz év alatt a jóval százezer fölötti, nemzeti közösséget reprezentáló vajdasági magyar szavazótábor lényegesen megfogyatkozott, de nem a közösség népességfogyásának arányában. Az okokra és azok hátterére a jövő évi parlamenti választások előtt a pártoknak már bizonyára van vagy lesz válasza, ezekkel a számokkal szembesülve azonban ráérezhetünk arra is, hogy a parlamenti képviselet és a kisebbségi hatalomgyakorlás a jelenben nem a közösséget jeleníti meg. Húsz év alatt úgy-ahogy kiépültek az utódállamok, esetünkben meg nem tudatosodott, hogy a közösségépítés során a meglévő alapokon úgy is lehet építkezni, hogy sokszínűek legyenek a téglák, de az épület erősen álljon. A mestereken múlik?
Friedrich Anna
A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.
Vannak emberek, akik nem éreznek testi fájdalmat. Meghorzsolják a kezüket, odanyúlnak a forró kályha lapjához, az ujjukkal játszanak a gyertya lángjával – és az idegrendszerük nem riasztja őket, hogy baj van. A jelenségről esettanulmányok alapján már több évtizeddel ezelőtt tanultunk a belgrádi pszichológia tanszéken,...
2026. MÁJUS 4.
[ 13:23 ]
Miközben a magyar Országházban a javában tartanak az új összetételű Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyezkedések a győztes Tisza Párt, az ellenzékbe került Fidesz-KDNP, és a harmadikként bejutó, korábban is ellenzékből politizáló Mi Hazánk Mozgalom politikusai között, úgy tűnik, a szavazók körében...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 21:50 ]
Azon felül, hogy az április 12-ei választások után a Tisza párt és hívei a kétharmados választási győzelmüket ünneplik Magyarországon és a világban, jónéhány magyar közvéleménykutató a prognózisaira hivatkozva saját szakmaiságával dicsekedhet, lévén, hogy az általuk jósolt választási eredmények be is...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 11:57 ]
