A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Támogatásról és anyaországról
Betűméret:
Azok közé tartozom, akik nem lelkesednek túlságosan az anyaországi támogatások lehetősége miatt. Úgy gondolom, van olyan erős a vajdasági magyar közösség és van olyan súlya a szerb politikában, hogy az anyaország viszonylatában ne a szegény rokon legyen. A 290 ezer főnyi magyarság – remélem az őszi népszámláláskor nem az derül ki, hogy ennél sokkal kevesebben vagyunk – a szerb államnak fizeti az adót, az életkörülmények és a külföldi megítélés tekintetében osztja a sorsát a szerb nemzettel, tehát intézményeinek fenntartása és működtetése is ennek az államnak a feladata. Ezekkel a területekkel kilenc évtizeddel ezelőtt ez az állam, bárhogyan is hívták időközben, termőföldekben, infrastruktúrában, kiépített intézményrendszerben gazdag területet kapott, úgy dukál, hogy a területekkel „együtt járó” emberekről is gondoskodjon. Egyébként is, emlékezzünk csak, amikor az akkor éppen szocialista állam a mélységes eladósodása során elszegényedve képtelen volt rá, hány helyi járulékot fizettek az itt élő emberek új iskolák, kórházi részlegek és új utak építésére... És életekkel is fizettek értelmetlen háborúkban, meg átélték az állam általi kifosztás nehéz időszakait. Az állam az elkobzott vagyon nagy részét még mindig nem szolgáltatta vissza (tehát használja), arról nem is beszélve, hogy a délszláv háborúk pénzelésére és az emberek kifosztásának céljával gerjesztett inflációval elvett értékeket sem kapjuk vissza soha (hozzávetőleges, de megbízható számítások szerint a munkabérből élő egy-egy családtól a hiperinflációval mintegy 100 ezer márkát vett el a szerb állam).
Nos, ennyi minden után hogyan lehet nagylelkűen felmenteni az államot a kisebbségi intézményrendszer működtetésének kötelezettsége alól és az anyaország felé tartani a tenyerünket?
Tudom, a működtetésre szolgáló költségvetési pénzek érkezése nem kényelmes automatizmus, olykor nagyon nehéz helyzetek és váratlan csapások is vannak, amikor jól jön a mentőöv. És olykor igényes vágyak és újraélesztési vergődések is megfogalmazódnak, amikor szintén jó a támogatás. Az anyaország meg valóban itt volt, mentőövvel és támogatással egyaránt. Igaz, mindezt sok ellentmondás is kísérte, az anyaországi pénzek osztása kapcsán sokszor olvashattunk botrányokról, egyik vagy másik erős csoportosulásnak a többiek kizárását célzó törekvéseiről, a támogatásoknak a célba jutás előtti eltévedéséről. Ugyanakkor, nagyon sok magyar intézmény és rendezvény kézzel foghatóan bizonyította, hogy az anyaország támogatása megérkezett és anélkül talán nem is létezhetnénk...
Vizi E. Szilveszter, a Bethlen Gábor Alap kuratóriumi elnöke most a várható anyaországi támogatások odaítélése kapcsán azt nyilatkozta, hogy az elsődleges alapelv a szülőföldön maradás, ám a rendelkezésre álló 12 milliárd forint leosztásakor átláthatóvá teszik a pályázati rendszert és szigorúan ellenőrzik az eszközök felhasználását.
A magyar adófizetők joggal várják el mind az átláthatóságot, mind az ellenőrzést. Mi, a kedvezményezettek úgyszintén. És itt jövök én, önmagamnak ellentmondva némi lelkesedéssel. Nem tudom, mi változik a jövőben átláthatóság és ellenőrzés tekintetében, de remélem, hogy esetünkben, a vajdasági magyarok esetében, egyértelműen látni fogjuk, hogy a szerb állam teljesíti-e alapfeladatait a kisebbségi intézményrendszer fenntartása tekintetében, vagy az anyaországi támogatások tudatában némileg visszavonul. Konkrétan, nem szeretném, ha bekövetkezve a szállóigéként több helyszínen is hallott „munkamegosztás”, mely szerint a Magyar Nemzeti Tanács testületeinek fenntartását és tisztségviselőit a szerb állam, az általa alapítóként működtetett intézményeket pedig majd az anyaország pénzeli.
Az anyaországi támogatásnak a kisebbségbe sodort emberek életérzése tekintetében van igazán nagy súlya. Aki érzi és majd megérezheti, hogy létének egyengetéséhez van egy gondoskodó háttér, az bátrabban lép és nyugodtabban alkot a szülőföldjén.
A támogatás igazán ebben a vonatkozásban kell.
Kisebbségben élni különleges sors, és el nem veszni nemcsak e sorsnak szűk körben történő idealista vállalása, hanem az anyanemzet erősítése is. Nagyon világosan fogalmazott erről Bojan Pajtić, a vajdasági kormány elnöke 2008-ban, amikor vajdasági pénzekből csaknem 500 ezer euróval támogatták a szerb pravoszláv egyház tulajdonában levő budapesti Thökölyánum épületének korszerűsítését. Ő akkor azt mondta, hogy Vajdaság ezzel kiküszöböli azt az igazságtalanságot, hogy a szerb anyaország 1918 óta semmit sem ruházott be a létesítménybe... Vagyis, igazságtalanság megfeledkezni a kisebbségben élő nemzettársakról, mert létezik „határon átívelő” felelősség is az anyaország részéről. Ez azonban nem menti fel az adott államot a kisebbségei iránti kötelezettségei alól.
Friedrich Anna
A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.
Vannak emberek, akik nem éreznek testi fájdalmat. Meghorzsolják a kezüket, odanyúlnak a forró kályha lapjához, az ujjukkal játszanak a gyertya lángjával – és az idegrendszerük nem riasztja őket, hogy baj van. A jelenségről esettanulmányok alapján már több évtizeddel ezelőtt tanultunk a belgrádi pszichológia tanszéken,...
2026. MÁJUS 4.
[ 13:23 ]
Miközben a magyar Országházban a javában tartanak az új összetételű Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyezkedések a győztes Tisza Párt, az ellenzékbe került Fidesz-KDNP, és a harmadikként bejutó, korábban is ellenzékből politizáló Mi Hazánk Mozgalom politikusai között, úgy tűnik, a szavazók körében...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 21:50 ]
Azon felül, hogy az április 12-ei választások után a Tisza párt és hívei a kétharmados választási győzelmüket ünneplik Magyarországon és a világban, jónéhány magyar közvéleménykutató a prognózisaira hivatkozva saját szakmaiságával dicsekedhet, lévén, hogy az általuk jósolt választási eredmények be is...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 11:57 ]
