A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Kérdések Iustitiához
Betűméret:
Most meg mi történik? Az 1942-es újvidéki razzia során elkövetett háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor ügyében eljáró budapesti Fővárosi Bíróság bizonyítékok hiányában kimondott felmentő ítéletét követően felhördült a szerbiai közvélemény – amire természetesen joga van – magas politikai szinteken ítélték el az ítéletet és Újvidéken és Belgrádban odaáig is elmentek, hogy tiltakozó megmozdulásokat szerveztek – amire szintén adatott a jog – ám a tiltakozók maguk mondtak ítéletet: Bűnös! – ez volt a jelszavuk.
Most, amikor az oslói szörnyű tragédia kapcsán az elkövetőről beszél a világ, így fogalmaz: Anders Behring Breivik vádlott, s szerbül is leginkább így olvasom a minősítéseket: „monstrum, osumnjičeni za napad...” Mert a bíróság nem mondta ki még, hogy bűnös.
Ha a Képíró-ügybe nem gyűrűznének be a nemzeti érzelmek és a razzia asszociációjaként megjelenő sok-sok más borzalom, a környezetemben élő emberek bizonyára nem lennének ennyire érzékenyek a megfogalmazásokra. Most azonban minden mozzanatra odafigyelnek, kérdeznek, gondolkodnak. Az újvidéki razzia szörnyűségét senki sem vitatja el és mélységesen együttérez a zsidó, szerb, cigány (és magyar!) áldozatokkal. És mindenki azt mondja: ez a magyar történelem szégyenfoltja, olyasmi, amit nem szabad sohasem elfelejteni, tisztelvén az áldozatok emlékét és együttérezvén a túlélőkkel, hozzátartozókkal. Ami történt, szörnyű bűncselekmény volt és semmi sem igazolhatja, még akkor sem, ha azt annak idején a magyar katonák elleni folyamatos partizánakciókkal, mai szóhasználattal élve, terrortámadásokkal „magyarázták”. Ami történt, azt az akkori magyar rezsim is elítélte, a fő felelőseknek tartott személyeket a háború után kiadták az akkori Jugoszláviának, Újvidéken ki is végezték őket... De történt közben olyan megtorlás, amit a razziával „igazoltak”, és ezrével öltek itt magyarokat, akiknek hozzátartozói még ma sem - csaknem 70 év után sem - egyetlen egy emberre sem mondhatják, még elfogultan és igazságtalannak tartott bírósági ítélet tudatában sem, hogy bűnös! Mert nevek nincsenek. Volt több tízezer magyar áldozat 1944-ben és 1945-ben, s még ma sincs egyetlen név sem, akiről tudni, hogy részt vett a kivégzésekben. És senki sem állt még bíróság elé amiatt sem, hogy gyűjtőtáborokba hurcolták az itteni németeket, s hagyták őket éhen halni, megfagyni, betegségben másvilágra távozni, hogy a több százezer németből alig maradjon pár ezer... Amikor a második világháború idején itt, a mi környezetünkben elkövetett háborús bűnökről van szó, óhatatlanul ezek a kérdések is felmerülnek, bármennyire is igyekszünk elkülöníteni a holokauszt szönyűségeit a többi más borzalomtól... A partizánok között, még a katonai közigazgatás idején nem voltak olyan tisztségek, mint mondjuk a „csendőrszázadosi”, amilyen minőségben Képírót bíróság elé állították? – kérdezi hangosan gondolkodva a kolléga, aki maga is a magyarok elleni megtorlás egyik áldozatának a közeli hozzátartozója. A kérdés persze messzire szól: hol vannak a partizán „csendőrszázadosok” legalább az objektív felelősség szintjén, legalább a bocsánatkérés, az erkölcsi elégtétel szintjén? Ehelyett az érintett magyar családoknak szerb bíróság előtt, egyenként kell kérniük a bosszúból megölt hozzátartozójuk rehabilitációját (és tegyék is meg, ne csak erkölcsi elégtételként, hanem azért is, mert bizonyára mindez összefügg majd a vagyon visszaszármaztatásával is).
Ebben az egész igazságszolgáltatási zűrzavarban az újvidéki zsidó hitközség józansága a példaértékű. Kimondta, hogy tagságát nem szólítja fel a Képíró-ügy miatti újvidéki tüntetésen való részvételre, mert el akarnak kerülni mindenfajta manipulációt (ami által netán ellenséges üzenet irányulna a magyarok és a magyar állam ellen). Az, ahogy a a jeruzsálemi nácivadász Simon Wiesenthal Központ évtizedek során végzi a dolgát, szintén példaértékű. Módszeresen kereste, és „utolsó esélyként” ma is keresi azokat szerte a világban, akik felelősek lehetnek a holokausztért. Ismétlem önmagam, amikor leírom: tanulni kellene ettől a központtól. Nemcsak elszántságban, hanem a módszeres nyomozás tekintetében is. Különösen most, amikor (ennyi év után, végre) megnyitották a szerbiai levéltárakat és többet lehet tudni a magyarok elleni megtorlásokról és netán az elkövetőkről is. Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ vezetője itt járt Újvidéken – igaz, mással volt elfoglalva –, de talán majd újra eljön és példamutató magatartásként valahol fejet hajt a magyar áldozatok előtt is és netán magyar kutatókkal is találkozik, hogy módszereikről, nyomozási és tényfeltárási tapasztalataikról beszéljen. Mert a Képíró-ügy kapcsán most már világos: magyarok elleni megtorlások kapcsán hasonló perek nem lesznek, de lehetnek adatok, amelyek valami módon megnyugvást hozhatnak, mert legalább bizonyos „csendőrszázados elkövetők” nevei ismertek lesznek.
Friedrich Anna
A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.
Vannak emberek, akik nem éreznek testi fájdalmat. Meghorzsolják a kezüket, odanyúlnak a forró kályha lapjához, az ujjukkal játszanak a gyertya lángjával – és az idegrendszerük nem riasztja őket, hogy baj van. A jelenségről esettanulmányok alapján már több évtizeddel ezelőtt tanultunk a belgrádi pszichológia tanszéken,...
2026. MÁJUS 4.
[ 13:23 ]
Miközben a magyar Országházban a javában tartanak az új összetételű Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyezkedések a győztes Tisza Párt, az ellenzékbe került Fidesz-KDNP, és a harmadikként bejutó, korábban is ellenzékből politizáló Mi Hazánk Mozgalom politikusai között, úgy tűnik, a szavazók körében...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 21:50 ]
Azon felül, hogy az április 12-ei választások után a Tisza párt és hívei a kétharmados választási győzelmüket ünneplik Magyarországon és a világban, jónéhány magyar közvéleménykutató a prognózisaira hivatkozva saját szakmaiságával dicsekedhet, lévén, hogy az általuk jósolt választási eredmények be is...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 11:57 ]
