Levelek a Rózsa utcából
Pont Jeruzsálem falán
Betűméret:             
Búcsúzik a nyár tőlünk, én meg búcsúzom Németországban élő barátnőmtől. Már várja, hogy itthonról haza menjen, egy kis nyugatias légkörbe. Majd Bajorországban elmegy valamelyik sörfesztiválra, és akkor csak rám gondol, ígéri. Jó oka lesz erre, mondja, hiszen a németek önfeledten tudnak szórakozni, mindenki mosolyog és kedves a másikhoz, és ez a hangulat a nagy társaságokban mindig emelkedettebbé válik és szüksége is lesz erre, hiszen itthon mindenki feszült körülötte, és lám, velem sem éppen vidám hangulatban beszélget. A sör igazán jót tesz, de amilyen a te hangulatod, most inkább egy kis vörösbort meg csokoládét ajánlanék, hogy előjöjjenek a boldogsághormonjaid – vígasztalgat, pedig lényegében semmi ok erre. Velem és az én világomban minden rendben van, mondom a pszichoterápiás bölcs mondatom, és ahogy hangosan kimondom, az igazság is kibuggyan belőlem: az itteni magyar közállapotokat érzékelő énem nyugtalan és azt súgja, semmi sincs rendben körülöttem, s ez az, ami látszik is rajtam és tényleg némi csokoládé lehet rá a pillanatnyi orvosság.
Az ok a Magyar Szóban most már több mint egy hete folyó vita, ami reményeim szerint lezárult és egy hét múlva már csak homályos rossz emlék lesz. Valaki az újságban megtámadta a vajdasági magyar közéletünk jelenéről írt esszéibe foglalt kemény kommentárokkal és elemzésekkel a Családi Körben heti rendszerességgel jelentkező írónkat, Végel Lászlót. Egy 1989-es emlékbizottságban vállalt tagsága miatt. Hogy mi miért volt, okok okozatok, események és összefüggések bonyolult rendszerben fonódnak össze, és mert emberek vagyunk, sebezhetők is – ez nem vitás. De eközben itt a vitakörön túl is emberek vagyunk, megvannak a magunk ismeretei is, és gondolkodni is tudunk és egy ilyen támadásra nagy általánosságban csak legyintünk és megyünk tovább. És mondunk egy magyarázatot: valaki lejáratási kampányba kezdett, mert jönnek a választások, és nem árt, ha a kellemetlenkedő emberek is tudják, a saját jól felfogott érdekükben hogyan cselekedjenek. Vagy a másikat: valaki jót szórakozik egy kicsit ily módon. Tehát, mert gondolkodunk, akár az összeesküvés-elmélet, akár a véletlen egybeesés (hogy a Magyar Szót idézve a Hét Nap is lehozta a vitát) van a háttérben, nyugodtan kimondjuk: a világ nem dől össze ebben a kis magyar folklórban sem. Igaz, a nyoma még itt van a levegőben, és bár a miértek kérdéséről tudnánk is kit kérdezni, értelmetlennek látszik...
Barátnőm tehát csokoládét kínál, lehet, hogy megoldás. Meg egy kis hangulatoldó beszélgetés. Történetesen éppen Ridley Scott filmjéről, a Mennyei királyságról, amelynek drámai jelenetei pecsétként ülnek emlékeinken. Ez sem hangulatemelő, de emberi mivoltunkat erősítő manna, ami most könnyebbséget hoz. Mit is akart mondani a szerző? – tesszük fel a költői kérdést, ám a beszélgetésben mégis a részletekben veszünk el, szinte észre sem vesszük. Jeruzsálem 1187-ben elesik, beveszi Szaladin szultán muzulmán vezető. A keresztények szabad elvonulást kapnak Szibilla királynővel együtt, mert a városvédő Balián ibelini gróf hősiessége és tudása elkápráztatja Szaladint. A gróf úgy védte a várost, hogy bevehetetlennek tűnt. Ám a támadók között is voltak okos emberek, és Jeruzsálem falainak gyenge pontjára következtetve végül csak arra az egyetlen egy pontra küldték a lövedékeket. Csak oda, oda, kitartóan, célzottan. És az erős várfal meggyengült. A film szerinti gróf tehát elvonul, valahol a térségben megbújva él hétköznapi életet, amikor megérkezik Oroszlánszívű Richárd, hogy az újabb keresztes hadjáratban Jeruzsálem visszafoglalására buzdítsa. „Én csak egy kovács vagyok”, mondja a film végén a gróf. És a filmnek köszönve ezer év utáni távolságból jól láthatjuk, mennyire értelmetlen minden háború, minden harc és mennyire értékes minden emberélet, és minden tudás, amit azonban mégis meg lehet sebezni. És akkor megmutatom barátnőmnek a Magyar Szóban megjelent karikatúrát neves írónkról, rajta az évszámmal: 1989. Mint egy pontról, amelyre – függetlenül, hogy van-e valós alapja vagy sem – sok felől lőni lehet. Csak oda, oda, kitartóan, célzottan. Karikatúrával is. Majdcsak meggyengül, mint Jeruzsálem fala. És utána már bölccsé válik az ember és már nem megy hadba, hanem éli inkább a kovács hétköznapi csendes életét.
A csokoládé csak nem érkezik, barátnőm is inkább az előző témánkhoz tér vissza, hogy elhessegesse nyomasztó gondolataim. Tudod, a bajor kocsmákban az asztalokon ott áll egy edényben a zsír meg a kenyér, és a sör mellé mindenki kenhet magának egy jó zsíros kenyeret, hogy jobban csússzon az ital. Ki kitől vette át a zsíros kenyér ötletét, kérdezzük most már nevetve. Vajon magyar, vagy német találmány-e? A választ persze nem tudjuk, de nem is fontos. Elragad bennünket a hangulat gondolatbeli varázsa, hogy valahol a sokféle emberek forgatagában mindenki mindenkire önfeledten mosolyog és örül az életnek. Mi lenne, ha elmennénk kovácsnak?
Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Zászló - illusztráció
2026. JÚNIUS 3.
[ 14:22 ]
MI - illusztráció
MI
2026. MÁJUS 29.
[ 22:04 ]
Schengen, megint - illusztráció
2026. MÁJUS 18.
[ 19:34 ]
Vannak emberek, akik nem éreznek testi fájdalmat. Meghorzsolják a kezüket, odanyúlnak a forró kályha lapjához, az ujjukkal játszanak a gyertya lángjával – és az idegrendszerük nem riasztja őket, hogy baj van. A jelenségről esettanulmányok alapján már több évtizeddel ezelőtt tanultunk a belgrádi pszichológia tanszéken,...
2026. MÁJUS 4.
[ 13:23 ]
Miközben a magyar Országházban a javában tartanak az új összetételű Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyezkedések a győztes Tisza Párt, az ellenzékbe került Fidesz-KDNP, és a harmadikként bejutó, korábban is ellenzékből politizáló Mi Hazánk Mozgalom politikusai között, úgy tűnik, a szavazók körében...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 21:50 ]
Azon felül, hogy az április 12-ei választások után a Tisza párt és hívei a kétharmados választási győzelmüket ünneplik Magyarországon és a világban, jónéhány magyar közvéleménykutató a prognózisaira hivatkozva saját szakmaiságával dicsekedhet, lévén, hogy az általuk jósolt választási eredmények be is...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 11:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó