




Kína bejelentette, hogy következő űrmissziója három asztronautát visz fel, akik a tavaly felbocsátott kísérleti modulban élnek majd.
A Hszinhua Hírügynökség a kínai űrprogram meg nem nevezett szóvivőjét idézve pénteken közölte, a Sencsou-9 űrhajó valamikor június és augusztus között indul egy Long March 2F rakétán.
A jelentés szerint az asztronauták manuálisan dokkolnak majd a Tienkung-1 modulon, és tudományos kísérleteket végeznek el a fedélzeten. A hírügynökség arról nem szólt, milyen hosszú ideig tart majd a küldetés.
Kína tavaly végezte el első sikeres űrrandevúját, amikor az automata Sencsou-8 űrhajó távirányítással dokkolt a Tienkung-1-en.
Kína két űrdokkolási missziót tervezett be az idei évre, és szeretné az emberes űrállomást 2020 körül befejezni, mely a Nemzetközi Űrállomástól (ISS) függetlenül működne. A mintegy 60 tonnásra tervezett komplexum lényegesen kisebb lesz a 16 nemzetet felölelő ISS-nél.
Kína űrprogramja egyenletesen fejlődik 2003 óta, amikor a harmadik olyan országgá vált, mely embert juttatott az űrbe. Ezt további kétemberes misszió követte - az egyik során űrsétát is végrehajtottak - emellett Kína jövőre saját holdrobotot is szeretne elindítani.
(MTI/AP/Hszinhua)
Amerikai kutatók szerint a testnek hasznos telítetlen zsírok a memóriát is megvédik. Ugyanazok a telítetlen zsírok, amelyek a testnek jót tesznek, kognitív... >>
A területének mára egyharmadát elveszítő Holt-tenger megmentéséért küzdenek a természetvédők, akik a hét végén indítják útjára azt az európai uniós támogatással... >>
A nemzet és az állam fogalma nem ugyanaz, és a konzervatív felfogás természetesnek tartja a nemzet létét - mondta Schöpflin György (a képen), az Európai Parlament (EP)... >>