A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Clinton és a geográfia
Betűméret:
Bill Clinton megbukott a nyugatbalkáni földrajzból. Összetévesztette Crna Gorát Macedóniával.A hétvégén Budvában tartott, általa kezdeményezett balkáni konferencián a volt amerikai elnök többek között arról beszélt, hogy milyennek látja Európát a 21. században (egységesnek, békésnek és demokratikusnak), majd arra buzdította a nyugatbalkániakat, hogy a múlt helyett a jövőre összpontosítsanak.
„Ha szembenézünk a problémákkal és a közös jövőre koncentrálunk, akkor az egész térség fényes távlatok előtt áll. Macedónia is, az önök országa, mely oly gyönyörű! Ne tegyék tönkre!” – hangoztatta átszellemülten a kissé szórakozott, tengeren túlról érkezett magas rangú szónok.
A kínos baki hangos derültséget váltott ki a megjelentek között, de nem maradt visszhang nélkül Belgrádban sem. Ahol kimondatlanul is annak bizonyítékát látták az elszólásban, hogy olyan jelentéktelen államocskákról van szó (mármint Montenegró és Macedónia esetében), hogy még a Fehér Ház egykori irányítója is összekeveri őket!
Bill Clinton pedig - akinek máig sem bocsátották meg a Szerbia elleni bombázások elrendelését (mintha a NATO puszta dacból hajtotta volna végre a légicsapásokat, és nem az esztelen koszovói etnikai tisztogatás megfékezése végett!) - akaratlanul is némi szatiszfakcióval szolgált a patriótáknak. Azoknak, akik amúgy is görbe szemmel néznek a hálátlan „djetićekre”.
Az amerikai vendég mentségére legyen mondva: az óceánon túlról szemlélve valószínűleg tényleg annyira jelentéktelennek tünnek az itteni nemzeti államocskák, hogy csak nagyítóval lehet megtalálni őket a térképen. Száz közül ha egy amerikai politikus rájuk tudna bökni az atlaszon. Szerbiával és a térség többi „birodalmával” egyetemben.
Ez azonban cseppet sem gátolja az érintetteket abban, hogy a világ közepének higyjék országukat. Annyit ismételgetik a helyi kiskirályok, hogy Szerbia „regionális hatalom”, hogy Montenegró a Nyugat-Balkán „üzleti központja”, hogy Horvátország „a régió vezető ereje”, hogy végül maguk is elhiszik ezt a semmitmondó maszlagot.
A még a „nagy” jugó-korszakból és az el nem kötelezettség idejéből örökölt elbizakodottság és fennhéjazás nyilvánul meg Belgrád Koszovó-politikájában és a feketehegyiek lekezelésében is. Mintha valóban egy nagyhatalom leckéztetné demokrációból és európaiságból aprócska szomszédait!
Ennek az önhitt és fölényeskedő magatartásnak volt ékes bizonyítéka az elmúlt napokban, hogy Szerbia nem küldött hivatalos delegációt a montenegrói függetlenség ötödik évfordulójára rendezett ünnepségekre, sem a kormányzó Demokratikus Szocialista Párt (DPS) kongresszusára. Sorra érkeztek a gratulációk a szomszédoktól – csak éppen a volt „nagyobbik testvér” feledkezett meg a jubielumról.
Nem véletlenül, hisz Belgrád továbbra is durcásan fumigálja déli szomszédjának döntését, hogy kiválik az államközösségből, és önálló államként keresi a boldogulást. Nemcsak a konzervatív ellenzék nem akar tudomást venni a változásról, hanem a magukat européernek mondó kormányzó demokraták sem.
Pedig a 2006. májusában megtartott függetlenségi referendum ma már történelmi tény, és aligha képzelhető el olyan szituáció, hogy a feketehegyiek többsége megszavazná a visszatérést a közös államba. Milo Đukanović, a függetlenség atyja, azon munkálkodik, hogy leküzdje a még fennálló megosztottságot, és megerősítse a nemzeti öntudatot a külön crnagórai nyelv bevezetésével és a Szerb Pravoszláv Egyházból (SPC) kivált Crna Gora-i pravoszláv egyház favorizálásával.
Attól tehát, hogy Boris Tadić nem ment el Podgoricába gratulálni, aligha oldódik a feszültség a két volt tagköztársaság között, és a montenegrói kormány sem fogja visszavonni a koszovói függetlenség elismeréséről szóló döntését.
Csak az ultrakonzervativok meggyőződése erősödik, hogy Đukanović és társai a szerbség legnagyobb ellenségei közé tartoznak. Vojislav Koštunica máris nemzeti katasztrófát vizionál, ha Belgrád feladja elveit Koszovó, a boszniai Szerb Köztársaság és a Szerb Pravoszláv Egyház montenegrói pozicióinak védelme szempontjából. Szerinte Szerbiára hármas nyomás nehezedik az uniós csatlakozás fejében, s ez ellen védekezni kell.
Clintonra visszatérve, a szerb hazafiak blogbejegyzéseiben úgy kommentálják az amerikai exelnök gesztikulását budvai szónoklata közben, hogy meg akarta mutatni a közönségnek: megvan a karórája.
Nem járt úgy, mint utódja, Busch elnök 2007-ben Albániában, ahol valaki lecsatolta értékes óráját, amikor elvegyült az őt lelkesen üdvözlő tömegben.
Mintha azt mondanák: lám, ilyenek ezek a hálátlan góracok meg az albán barátaik!
J. Garai Béla
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
