Tűlevél
Izgalmas uborkaszezon
Betűméret:             
Minden, csak nem uborkaszezon az idei nyár, legalábbis a szó régi, békebeli értelmében.
Az igazi uborkaszezon akkor telepedett ránk, amikor leállt a társadalmi élet, a derék politikusok kivették jól megérdemelt vakációjukat és családostul-titkárnőstül elmentek lubickolni a tengerre, a parlamentben lehúzták a redőnyt, és a peches szerkesztők, akik nem mehettek el szabira az ilyen az unalmas kánikulai időkben, nem tudták mivel megtölteni az első oldalt.
Az idei nyár egyáltalán nem ilyen. Nem csak az uborkaszezonnak lőttek, hanem az uborka, mint zöldségféle már egymagában is akkora izgalmat gerjeszt, hogy évtizedes barátságok szakadnak meg tőle a nyugati államok között. Például a németek és a spanyolok között. Az előbbiek ugyanis a spanyol uborkát tették felelőssé a halálos kimenetelű hasmenés-járványért, amit a büszke ibériaiak vehemensen cáfolnak.
Akkora az aggodalom és a ribillió egy közönséges salátaféleség miatt, hogy hetekre biztosított a címlapsztori!
Az igazi slágert azonban a szerb hatóságok szolgáltatták a nemzetközi médiának a hírhedt srebrenicai tömeggyilkos kézrekerítésével. A tizenhat év után elcsípett nyakas tábornok igazi szupersztárrá avanzsált a világsajtóban: több fénykép jelent meg a nagy-szerb projektum megroggyant stratégájáról, mint annak idején a balsorsú kelet-boszniai bányászvároska, Srebrenica lerohanásáról.
Címoldalon idézik a hágai bíróságon elhangzott szavait, találgatják betegségeit, folytatásokban számolnak be elfogásának körülményeiről. Ezekben a napokban Ratko Mladic körül forog a média, a kutyát sem érdekli a celebek házasodása és válása, vagy az, hogy jön-e a baba Vilmos herceg és Kate mézeshetei után?
Érthető módon szűkebb környezetünket még inkább foglalkoztatják a vele kapcsolatos történések. Világosan kitapintható az őszinte aggodalom egészségi állapotáért nemcsak a vele nyíltan szolidaritást vállaló ellenzéki radikálisok körében, hanem kormányberkekben is.
Vajon tényleg annyiféle nyavalyában szenved, ahogy a bulvársajtó megírta? Igaz, hogy két éve titokban egy belgrádi klinikán kezelték?
Gondolom, a betegségek egy részét a srebrenicai hadműveletek idején szerezte, talán meghűlt, amikor órákon át szelektálta a kivégzendő bosnyák férfiakat.
Z. Stanković egészségügyi miniszter odáig ment a vádlott állapota miatti aggodalmában, hogy javasolta: küldjön az ország külön orvoscsoportot a hágai fogdába, elsősorban Mladić tábornok megvizsgálására. Valószínűleg úgy gondolja, hogy ennyivel tartozunk a nagyszerb birodalom megteremtéséért tűzzel-vassal harcoló hadfinak.
Nem hallottam róla, hogy saját miniszteri fizetéséből kívánja fedezni az orvosszakértők hágai kirándulásának költségeit, ha már kirukkolt a javaslattal. Inkább attól tartok, hogy ezt is nekünk, adófizetőknek kell majd állnunk, akárcsak a másfél évtizedes hajsza sokmilliós kiadásait.
Hiába, a kiadatás után is sokba kerül nekünk ez a Mladić, erre nem számítottunk.
Az azonban kissé meglepett, hogy a holland egészségügy annyira fejletlen, hogy nem tud megbirkózni egy hetven éves férfiú egészségügyi problémáival - gondolom, ezért kellenek ott a mi szakembereink, hogy kicsikét kioktassák a hollandusokat. Ha már ennyire lemaradtak mögöttünk a színvonallal.
A hazai nagygazdák is sokat segítettek az unalmas uborkaszezon átvészelésében. Ők is bőven szolgáltattak híranyagot.
Abban valószínűleg igazuk van eme mezőgazdasági vállalkozóknak (merthogy zömmel 30-tól 100 hektárig terjedő területen gazdálkodnak, és a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük őket ágról szakadt földműveseknek), hogy tiltakoznak, amiért a kormány felelőtlenül megváltoztatta a gazdálkodási feltételeket, méghozzá év közben, s emiatt kár érte őket. Ez nem vitás.
Ám hogy a traktoros útzárlattal a fél országot megbénították, hogy emberek tízezreinek okoztak óriási gondokat, akik miattuk nem tudtak eljutni munkahelyükre, hogy miattuk több üzemnek le kellett állnia, az már nem tiltakozás, hanem büntetendő obstrukció.
Semmivel sem kisebb a hatalom felelőssége, hogy mindezt tétlenül szemlélte, s hogy a belügyi szerveket arra utasította, hogy akadályozzák meg az erőgépek Belgrádba jutását, azzal a cinikus logikával, hogy hadd blokkolják a vajdasági utakat, kit érdekel?
Az igazi hab a tortán pedig az volt, hogy az államvezetés végül teljes mértékben meghunyászkodott előttük! És belement abba, hogy a százhektárosok is kapjanak szubvenciót a mezőgazdaság számára nagy nehezen összekapart pénzből. Ráadásul a követelést egy nappal az után fogadták el, hogy az államfő összevont szemöldökkel megintette a sztrájkoló nagygazdákat: nincs pénz számukra a költségvetésben!
Kíváncsian várom: mi lesz, ha hasonló módszerhez folyamodnak az összehasonlíthatatlanul sanyarúbb helyzetben levő vasesztergályosok és textilmunkások, tanárok és kishivatalnokok? És ők is lezárják a főbb útvonalakat? Nekik és a többi éhenkórász melósnak alighanem több okuk lenne a tiltakozásra: az elmúlt három évben 150 euróval csökkent az átlagfizetés értéke, csaknem félmilliónyian kaptak felmondást, közben az árak megduplázódtak.
Már hallom a ledorongoló kommentárokat a kormánypolitikusok részéről, hogy a felelőtlen, csóró melósok mekkora kárt okoznak a nemzetgazdaságnak! És arra is várhatnánk, hogy az ellenzékiek szolidaritást vállaljanak velük.
Hiába, a médiasztársághoz nálunk legalább száz hektár szántóföld, kétszáz lóerős traktor vagy etnikai tisztogatói múlt kell.
J. Garai Béla
A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó