A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Csoda Hágában
Betűméret:
Jean-Claude Antonetti főbíró alig tudta visszafogni indulatait. Legszívesebben papírkosárba dobta volna a kézzel írt, vaskos beadványt, amit titkára tett az asztalára a reggeli kávé mellé. Csak a cirill betűs aláírást tudta kisilabizálni: Vojislav Šešelj. – Mit akar már megint ez a makacs balkáni, ez a kukacos, anyaszomorító haramia?! – sziszegte a fogai között, miközben úgy érezte, hogy vérnyomása kétszázra ugrik. – Milyen újabb provokációra készül nagy tekintélyű bíróságunk, a Nemzetközi Törvényszék ellen? Lefordították már angolra a szöveget?
– Igen, főbíró úr. Azt írja, hogy szenzációs bejelentésre készül, ami a lapok első oldalára fog kerülni.
– Ismerem a fickót! Biztosan ismét éhségsztrájkba akar kezdeni a mielőbbi hazatérése érdekében, mint tavaly.
– Nem, most nem erről van szó, éppen ellenkezőleg. Arra figyelmeztet bennünket, hogy ne is próbálkozzunk a júniusra tervezett szabadlábra helyezésével, mert meg fogja fellebbezni a döntést.
– Micsoda?! Nem akar hazamenni? – törölgette verejtékező homlokát az egykor higgadtnak ismert jogász. – Hét év után is a nyakunkon akar maradni?! Amikor eddig folyton azzal szekírozott bennünket, hogy semmit se tudunk rábizonyítani, és önkényesen tarjuk fogva őt, a nagy nemzeti vezért, mégpedig azért, hogy megkíméljük jelenlététől a nemzetáruló belgrádi kormányt?
– Most azt írja, hogy meggondolta magát – válaszolt a titkár.
– Megőrül az ember! – kapott fejéhez a legbrutálisabb háborús bűncselekményeken edzett ítész. Arca lilás színezetet öltött, keze annyira remegett, hogy mind kilötykölte a finom neszkávét.
– De hogyan képzeli ez a buggyant alak, ez az akasztófára való martalóc, hogy itt marad nálunk, Hágában még akkor is, ha hét évnél rövidebb büntetést szabunk ki rá, és ezzel automatikusan szabadulhat?
– Azt mondja, akkor inkább beismer néhány vádpontot, csakhogy még néhány évet maradhasson. Például kész elismerni, hogy tényleg volt rozsdás kanala, amivel a horvátok szemét akarta kivájni. Vagy hogy valóban megrendelte a szendvicseket a kiköltöző magyaroknak. Úgy számolja, hogy ezzel még legalább plussz öt évi ingyen koszt-kvártélyra tenne szert a törvényszéki fogdában.
– Mégis, mivel indokolja ezt a pálfordulást? Hiszen eddig minden rigolyáját elviseltük! – kapott a fejéhez a nemzetközi hírű ítész, mert úgy érezte, hogy rögtön felrobban. – Beleegyeztünk, hogy anyanyelvén és cirill betűkkel juttatjuk el neki a periratokat, mert állítólag a latinbetűket nem ismeri. Azt is elhittük neki, hogy fél a számítógéptől, hogy megrázza, ezért csak papíron kapta az anyagokat.
– Pedig nem volt könnyű ószláv betűkkel szerelt nyomtatót találni – vetette közbe segédje. – Egész Hágát felfordítottuk, mire akadt egy.
– Aztán felkutattunk neki egy könyvkiadót, aki hajlandó kiadni történelminek nevezett műveit angol nyelven, köztük A Vatikán szerepe a genocid természetű horvát nemzet létrehozásában címűt. Külön bőrkötésben pedig a volt főügyészünkről, Carla del Ponteról szóló és csak felnőtteknek szánt könyvét, amelynek A kurva Del Ponte karmai között címet adta.
– Ez se egy eurójába került a bíróságnak – bólogatott a titkár.
– Szemet hunytunk afölött, hogy cellájából irányítja pártja munkáját, és előben kapcsolódik be a radik belgrádi demonstrációiba. Arról nem beszélve, hogy tavalyi éhségsztrájkja után beiktattuk a fogdai étlapba nemzeti eledelét, a hagymás csevapcsicsát. Kockáztatva ezzel, hogy az egész környék fellázad az elviselhetetlen balkáni illatok miatt!
– Le is mondott menten a holland főszakács a történtek miatt.
– És mindezt hiába tettük! Tovább folytatta a macerálást nap, mint nap. Már féltünk bejönni a tárgyalóterembe, nézni a cinikus mosolyát. Hallgatni sátáni hahotáját, amikor az etnikai tisztogatásokról beszéltünk. Nem csoda, hogy a bírói tanács több tagja az ideggyógyászaton kötött ki, egy gyors-, és gépírókisassszony pedig öngyilkosságot kísérelt meg, amikor őt is lekurvázta, amiért nem elég gyorsan jegyezte szavait.
– És mert latin betűkkel írta a nagyszerb birodalom határvárosait: Viroviticát, Karlovacot, Ogulint és Karlobagot – fűzte hozzá hivatali segédje.
– Az ügyészségről néhányan előzetes nyugdíjaztatásért folyamodtak, mondván, nem bírják elviselni a lelki megterhelést, ami a Šešelj-perrel jár. Inkább más bíróságot választottak, ahol közönséges, ártalmatlan rablógyilkosokkal foglalkozhatnak.
– A foglárok rendkívüli béremelésért kezdtek sztrájkba, mert a vádlott őket is folyton macerálta, hogy nem tanultak meg szerbül – egészített ki a titkár.
– Annyira kikészített mindannyiunkat, hogy én már magam adtam neki tippeket a tárgyaláson, hogy miként bújhat ki a felelősség alól, csakhogy minél előbb megszabaduljunk tőle. És tessék, most ez a hála! – sóhajtott a főbíró.
– Azt írja, hogy mindezt méltányolja nekünk, de úgy érzi, hogy még nem végezte el küldetését. Ezért meghosszabítja itt-tartózkodását.
– Miféle küldetést?!
– Azt, amit diadalmasan bejelentett a szerb sajtóban, amikor hét évvel ezelőtt önként feladta magát a bíróságunkon. Megígérte híveinek, hogy szétzúzza ezt a szerbellenes intézményt, ahogy fogalmazott. Úgy gondolja, hogy még nem végezte el teljesen a munkáját.
Jean-Claude Antonetti főbíró úgy érezte, hogy meginog alatta a talaj. Sok mindent átélt már hosszú bírói pályája alatt, de ilyen kimerítő esettel még nem volt dolga. Ereje elhagyta, seppegve szólt segédjéhez:
– Legyen szíves titkár úr..., kérjen egy beutalót az idegszanatóriumba. Azt hiszem, hosszabb pihenőre lesz szükségem.
J. Garai Béla
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
