Dinkić nem adhatott tanácsot Silviónak
Betűméret:
Nem is értem, miért vagyok ilyen nyugodt ebben a gyönyörű szép nyári időben, amikor ekkora veszélyek elé néz az emberiség? Úgy viselkedek, mint a Titanic úri társasága, akik önfeledten tangózva, pezsgőzve múlatták idejüket, miközben nagyon is sebezhető luxushajójuk egyre közelebb került az alattomos víz alatti jéghegyhez.Pedig bennünket most nem egy közönséges jéghegy fenyeget, hanem sokkal, de sokkal nagyobb veszély: az Anunnakik. A gonosz földönkívüliek, akik meg akarják semmisíteni bolygónkat. Vagy csak elfoglalni, ezt még nem tisztázták az ufológusok, de végtére nekünk egyre megy. Három gigantikus méretű csillagközi űrhajójuk már a Jupiternél tart, és fénysebességgel száguld a Föld felé, ahová állítólag jövő decemberben érkeznek meg. Vagy az idén novemberben (a digitron is tévedhet).
Van még tehát szűk négy hónapunk, hogy felkészüljünk az apokalipszisre. Még szerencse, ha novemberben jönnek, és nem, mondjuk, jövő tavasszal, így a télire valóval már nem lesz gondunk.
Hogy kik ezek a fura nevű Anunnakik, akiknek kisbolygó méretű repülő objektumait, ha hinni lehet a bulvársajtónak, az alaszkai HAARP űrvizsgáló rendszer műszerei fedezték fel? Egykori földlakók, hangzik a tudós magyarázat, akik több ezer éve, valamikor a sumér civilizáció virágzása idején kirajzottak a világűrbe, és egy távoli galaxison telepedtek le.
Hogy az UFO-szakértők erre honnan jöttek rá, azt nem tudom, mint ahogy azt sem értem, hogy honnan szedték a sumérok az űrhajót? De ne legyünk szőrszállhasogatók, ne foglalkozzunk ilyen csekélységekkel, fogadjuk el az aggódó űrszakik figyelmeztetését, és készüljünk a szörnyű találkozásra.
Igazából az sem világos előttem, hogy az Anunnakik miért akarják elpusztítani egykori otthonukat, ahelyett hogy valamilyen kedves űrbéli ajándékkal lepnének meg minket, távoli rokonaikat?
Ki tudja, talán a világtörténelemben kell keresni a magyarázatot, ennyi gyalázatos háború és Földünk ilyen méretű kizsákmányolása után nem is csoda, hogy a magasabb intelligenciájú lények legszívesebben tabula rasa-t csinálnának a jobb sorsra érdemes Kék Bolygón.
Ám nemcsak az agresszív űrvendégektől kell tartanunk, a világválság is újfent fenyeget. Jön a Recesszió 2. nevű krízis, állítják egyes gazdasági mindentudók, amikor is az itteni gazdaság térdre hull, és soha nem látott méreteket ölt a drágaság és a munkanélküliség.
Aki eddig öt évet várt az állásbörzén egyetemi oklevelével egy takarítói állásra, az mostantól tíz évet fog várni. Aki eddig a nyugati országokba szakadt hozzátartozójának a segítségére támaszkodott, felkészülhet, hogy a jövőben innen utalgat havi kétszáz dinárt az éhező amerikai nagybácsinak.
Merthogy, ahogy olvasom, az amerikai gazdaság is nagy szakadék szélén áll, Obama elnök ádáz harcot vív a szenátusban, hogy engedélyezzék az államadósság növelését, különben kormánya nem tudja visszafizetni a hiteleket.
És akkor hol vannak még az uniós gondok? Kiderült, hogy nemcsak a görögök vannak súlyos válságban a mozdonyvezetők kézmosási extrajuttatásai meg a hivatali gépkocsivezetők motormelegítési pótlékai miatt, hanem a portugáloknak és az olaszoknak is fel kell kötniük a gatyaszárat, hogy ne fuccsoljon be a gazdaságuk.
Itáliában olyan komoly a gubanc, hogy Silvio Berlusconi lemondta a híres bunga-bunga partikat, nem válaszolt a szexi Ruby SMS-eire, sőt, a héten kénytelen volt elhalasztani nagy fontosságú belgrádi látogatását is. Ugyanis halaszthatatlan teendői akadtak a parlamentben, mivel a világ hatodik legnagyobb gazdasági hatalma is óriási gazdasági megrázkódtatások előtt áll.
Hogy az olasz kormányfő hitelt szeretett volna kérni Belgrádban, vagy tanácsot kért volna Dinkićtől recesszió-ügyben, netán az itteni kocsivásárlók megértésére kívánt apellálni, hogy kragujavaci autógyáruk nem győzi az óriási megrendeléseket - nem tudni, de hogy látogatásának elmaradása csak súlyosbítja helyzetüket, az szent.
Még szerencse, hogy nálunk politikusi körökben közelről sem ilyen nagy az aggodalom a várható újabb krízis miatt, a pártokat sokkal intenzívebben foglalkoztatja a tavaszi választásokra való felkészülés, mint a gazdasági gondok.
A kormánykoalíció Novak Đoković teniszsikerei mellett a koszovói tárgyalások eredményeire a legbüszkébb, vagyis arra, hogy húsz év után sikerült megállapodni a pristinaiakkal a koszovóiak szabad mozgásáról és az egyetemi oklevelek kölcsönös elfogadásáról.
Ha ilyen tempóban haladnak a tárgyalások, akkor akár már újabb húsz év után arról is meg tudnak állapodni, hogy ki fizesse ki a szerbek villanyszámláját. A konok sipik ugyanis az égvilágért se akarják belátni, hogy az államalkotónak az áram ingyen jár.
Az ellenzék pedig közben buzgón készül a hatalomváltásra. A radikálisok a hágai vajdával indulnának rohamra, a haladók élén Tomislav Nikolić és Aleksandar Vučić serénykedik.
Ha az ember jobban belegondol, lehet, hogy az Anunnakik érkezése se olyan nagy katasztrófa.
J. Garai Béla
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




