A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Kényeztetett hágai delikvens
Betűméret:
A bulvárlapok kimondottan meleg, emberbaráti stílusban írtak róla, még a delikvens utolsó, fájdalmasan letargikus mondatát is feljegyezték: „Mindennek vége!”, ami azelőtt hangzott el mélyről fakadó sóhaj kíséretében, hogy a surčini légikikötőben becsukódott mögötte a külön erre a célra beállított és őt Hágába szállító, luxus kivitelezésű kormánygép ajtaja.
Rokonszenves hangvételű beszámolókat olvashattunk családjáról is, idős, beteg édesanyjáról, aki első pillanatban kéményseprőknek nézte a fekete álarcos különítményeseket, akik fia kíséretében érkeztek az újvidéki Arany János utcai családi házba, és aziránt érdeklődött, hogy ki hívta őket?
Ami pedig a hatalmi köröket illeti, akkora volt a megkönnyebbülés, mintha a kormány bölcs intézkedéseinek hála, váratlanul felére csökkent volna a munkanélküliség, megugrott a GDP, az átlagbérek pedig utolérték a feketehegyiek szintjét – hogy ne legyünk szerénytelenek.
Holott csak arról volt szó, hogy – amint az államfő fogalmazott – „sikerült lezárni a Hágával való együttműködés legnehezebb szakaszát”, ahogyan nálunk a háborús bűnösök extradícióját nevezik eufemisztikusan.
Magyarán: elcsípni és kiadni az utolsó szerb hágai szökevényt, akinek hét évig képtelenek voltak a nyomára lelni. S ami miatt az ország nem teljesíthette egyik legfontosabb nemzetközi kötelezettségét az ENSZ által alapított tribunállal szemben.
A nagy eufóriával magyarázható, hogy igyekeztek a végsőkig a vádlott kedvébe járni: a biztonsági kockázattal mit sem törődve, lehetővé tették számára, hogy kétszer is ellátogasson újvidéki otthonába, és elbúcsúzzon hozzátartozóitól. Ezekben a napokban többször volt lezárva az Újvidék-Belgrád autópálya a Gorant szállító, szirénázó autókonvojok miatt, mint a beškai híd javítása miatt.
Mi több, arra is kiterjedt a figyelmük, hogy horvátországi élettársa és kislányuk is felkereshesse cellájában.
Eddig nem tapasztaltuk, hogy a közönséges kasszafúrókkal és rablógyilkosokkal is ilyen tapintatosan bántak volna, mint egy feltételezett háborús bűnössel, de talán még ezt is megérjük demokráciánk további kibontakozása során.
Egy kicsit nyilván azoknak a patriótáknak is szólt ez a gesztus, akik ma is konokul tagadják e „nemzeti hősök” bűnösségét, és nem tudják megemészteni a nemzetközi felelősségre vonást. Hátha nagyobb megértést tanúsítanak a kormánypártokkal szemben a tavaszi választásokon.
Hogy közben csak elvétve olvashattunk a vádirat tartalmáról, az egykori krajinai „elnök” gonosztetteiről, köztük az ovčarai mészárlásról, az már senkit sem lep meg. Az áldozatokat nyugosztalja az a Magasságos, béke poraikra, a világ mégis csak az élőké. Goran pedig kétségkívül ez utóbbiak közé tartozik, olyannyira, hogy súlyos nélkülözésekkel járó bujdosása alatt még arra is futotta erejéből, hogy újabb családot alapítson, a meglevő mellé. Állítólag nem is egyet.
Merthogy – ezt is megszellőztették a bulvárlapok – nem csak Szlavóniában talált új élettársat, hanem a testvéri Oroszországban is, ahol szintén bujdosott egy ideig. És nehezen viselte a társtalanságot.
Az sem okozna különösebb meglepetést, ha a kormány beleszáll a hozzátartozók hágai látgatásainak költségeibe, amit ügyvédjük már megpendített, holott a támogatás törvényesen csak azoknak a vádlottaknak az esetében járna, akik önként adták fel magukat. Nem úgy mint Radovan Karadžić, Ratko Mladić és Goran Hadžić, akik hosszú évekig túszukká tették az országot, mindannyiunkat beleértve. Arról nem beszélve, hogy mekkora összegeket költöttek kézrekerítésükre az adófizetők pénzéből.
Apropó pénz. Money Makes the World Go' Round (A pénz mozgatja a világot), állítja az ismert dal szerzője, s úgy látszik, ez Hadžić esetében is így volt. Vladimir Vukčević, a háborús bűncselekmények ügyében eljáró különleges bíróság ügyésze vallotta be, hogy a szökevényhez is a piszkos anyagiak vezették el őket. Megneszelték, hogy páciensük pénz nélkül maradt, mert valószínűleg elillantak azok a milliók, amelyeket még elnökösködése alatt, a háborús években harácsolt össze Szlavóniában, az olajkutak és tölgyfaerdők kiaknázásából. Meg a cigarettacsempészetből és a lopott nyugati személygépkocsik forgalmazásából.
Annak a Modigliani-festménynek az esete ébresztett gyanút bennük, amelyet Hadžić komája, Zoran Mandić újvidéki patrióta műgyűjtő akart pénzzé tenni tavaly decemberben. A több tízmilliót érő alkotás állítólag Hadžićé (első elnöki fizetéséből vette), de Mandić ezt tagadja, és magáénak mondja a képet. Mindegy, fontos a végeredmény: az, hogy a telefonlehallgatások során nyomába jutottak annak a cinkosnak, aki a kritikus napon elindult a pénzzel Krušedol felé, és így akarva, vagy akaratlanul kelepcébe csalta a szökevényt.
Az a feltevés még nem igazolódott be, hogy Hadžić és segítője rendezte volna meg a lebukást azzal a hátsó szándékkal, hogy megosztozzanak az egymillió eurós nyomravezetői díjon, amit a kormány ajánlott fel. Mindenesetre ez a teória is felbukkant a médiában.
Az egyedüli vígasztaló körülmény az újabb kiadatási sztoriban az, hogy az utolsóként elfogott vádlott esetében még a szívet melengető sajtóbeszámolók sem tudtak nagyobb érdeklődést kicsiholni az emberekből. Három nap után, ameddig a csodák szoktak tartani, a kutyát se érdekli a dolog, még ebben az uborkaszezonban sem. Hol vagyunk már azoktól az időktől, amikor attól kellett tartani, hogy egy „hős” Hágába szállítása zendülést fog kiváltani?!
Attól tartok, hogy a jövő héten, az igaz hazafiak legnagyobb csalódására, már sokkal többen nézik majd a török Seherezádé szerelmi históriáit, mint Goran hágai tárgyalását.
J. Garai Béla
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
