A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Egészségtelen illúziók
Betűméret:
Még ki sem hevertük a globális gazdasági válság következményeit, máris újabb pusztító hullámot prognosztizálnak a hozzáértők – újabb elbocsátásokkal, megszigorításokkal, fizetés-, és nyugdíjlefaragásokkal. Közben az a bizonyos „szárazföld”, vagyis az uniós csatlakozás várva várt időpontja egyre inkább ködbe vész.
Komoly elemzők erre vonatkozóan ma már alig mernek jóslatokba bocsátkozni. Különösen azután, hogy a napokban maga az államfő igyekezett felkészíteni a polgárokat az újabb halasztásra, diplomatikusan úgy fogalmazva: lehet, hogy az idén nem sikerül megszerezni a tagjelölti státust.
Értsd: 2011-ben erre már keresztet vethetünk. Kész, elvégeztetett. Annak ellenére, hogy legalább két éve ezzel az ígérettel áltat bennünket a kormány.
Igaz, Szerbia D-napja – amikor az Európai Bizottság státus ügyben kimondja az „igent” vagy a „nemet” - csak egy hónap múlva következik el, ám Boris Tadić mintha már most feladott volna minden reményt.
Vuk Jeremić külügyminiszter pedig azzal próbálta vígasztalni a közvéleményt, hogy a tagjelöltség megszerzésének időpontja nem is annyira fontos – a lényeg az, hogy az ország tovább haladjon „a reformok útján”.
Erre mondják azt, hogy savanyú a szőlő.
Körülbelül olyan ez, mint amikor a túlvilágon azzal vígasztalják a pácienst, hogy az operáció jól sikerült.
A múlt héten lezajlott Szerbia-EU fórumon világos választ kaphattunk arra, hogy honnan ez a pesszimizmus, miért is következett be az újabb eltolódás. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke fogalmazta meg a tényállást: a csatlakozás alapvető feltétele a regionális együttműködés. Különösen itt, a háború dúlta Balkánon.
Hétköznapi nyelvre lefordítva: Belgrádnak rendeznie kell kapcsolatait Pristinával. A normalizáció pedig többek között azt jelenti, hogy meg kell szüntetni az észak-koszovói párhuzamos szerb intézményeket.
Nincs kerülőút, nincs engedmény, a koszovói kormánnyal folytatott eredményes párbeszéd, a feszültség megszüntetése az a kőbe vésett feltétel, ami nélkül nincs társulás.
Azért fontos ez Brüsszel számára, mert a nyugat-balkáni államok felzárkózásával pont kerülne az utolsó európai polgárháborúk végére, mondta a belga politikus.
Belgrádnak egyelőre minderre az a válasza, hogy „Nem adjuk fel észak-koszovói intézményeinket.” „Szerbia nem lépheti át szuverenitása védelmezésének vörös vonalát.” „Koszovó nem eladó”.
Hogy ebben az állásfoglalásban mennyi az őszinte meggyőződés, hogy szívós ellenállással – akár az uniós perspektíva feladásának árán is – megmenthető a „nemzet bölcsője”, és mennyi a pragmatikus számítgatás a kormánykoalíció részéről, hogy így átvészelheti a következő választásokat, ezt nehéz eldönteni, de a mindannyiunkat érintő következmények tekintetében végeredményben ez szinte mellékes.
Közben a kormány manőverezési tere egyre szűkül. Már nemcsak az ellenzéki liberálisok és egyes civil szervezetek követelik a koszovói politika megváltoztatását, hanem mind többen a koalíción belül is.
A gyökeres fordulatot sürgető Čedomir Jovanović (LDP) és az örök lázadó Vuk Drašković (SPO) után, aki már „szomszédnak” látja Koszovót, a napokban a szerb politika nagy öregje, Dragoljub Mićunović, a kormányzó Demokrata Párt Politikai Tanácsának és a parlament külpolitikai bizottságának elnöke is csatlakozott az elégedetlenkedőkhöz.
Kimondta: Szerbia „egészségtelen illúziókban” ringatja magát Koszovó tekintetében. És csak az idejét vesztegeti azzal az önáltatással, hogy jelentős befolyással rendelkezik a déli tartományban.
„A Koszovó feletti szuverenitásról szóló mese tisztára virtuális, és semmi köze a valósághoz”, mondta ki a kellemetlen verdiktet Mićunović.
Az illúziókeltés súlyos következményeinek szemléltetésére szerinte az az egy adat is elegendő, hogy a vámpecsét körüli civakodás miatt az óriási kereskedelmi deficittel küszködő Szerbia évi négyszázmillió eurós kiviteltől esett el.
Még kíméletlenebb bírálatában Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt vezetője, aki szerint a kormány nem is a koszovói szerbek érdekeit védelmezi demagóg szólamaival, hanem magának Szerbiának a megújhódását akadályozza.
Predrag Simić volt párizsi szerb nagykövet pedig a hivatalos Koszovó-politika abszurditását egy különös feltevéssel szemlélteti. Mi történne, ha a nemzetközi közösség egy nap mégis úgy döntene: itt van nektek Koszovó, törjétek a fejeteket, hogy mit csináltok vele.
Ugyan mihez kezdene Szerbia? Miből tartaná el a kétmillió albánt? Akik ráadásul lépten-nyomon szembefordulnának a belgrádi gyámkodókkal.
Arról nem beszélve, hogy a demokrácia szabályai alapján Szerbiának egy szép napon albán elnöke is lehetne.
Ezzel a „veszéllyel” még a déli tartomány legeltökéltebb védelmezői sem számolnak. Az illúzióknak is vannak határaik.
J. Garai Béla
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
