Szentségtörő szentencia
Betűméret:
Az igazság keserű pillanatát élhették át azok a szerb tévénézők, akik vasárnap este végignézték a „két Vuk” tévéduelljét a B92-n. Vuk Draškovićnak, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) vezetőjének, az egykori szerb-montenegrói államközösség külügyminiszterének és Vuk Jeremić jelenlegi külügyminiszternek a szópárbaját. Főleg azoknak lehetett részük keserű csalódásban, akik úgy tekintettek a Biztonsági Tanács nálunk sokat emlegetett 1244. sorszámú Koszovó-határozatára, mint szentírásra, amelynek segítségével Szerbia - a Tadić-Jeremić kettős hősies fáradozásával - visszaszerezheti az elvesztett Koszovót. Az idősebbik Vuk érvelése azonban kíméletlenül kipukkasztotta ezt az üres propaganda léggömböt, akkora „durranást” okozva, hogy ifjabb névrokona szóhoz is alig jutott.
Kiderült, hogy a szóban forgó határozat még csak írott malasztnak sem tekinthető, nem hogy hivatkozási alapnak. Mert nem csak hogy nem erősíti meg Szerbia szuverenitását Koszovó felett, hanem még jogi alapot is teremt a függetlenség kihirdetésére!
A Drašković által felidézett részleteket azonban hogy, hogy nem, eddig elhallgatta a hivatalos politika, Vuk Jeremić pedig állítólag nem is hallott róluk.
Nem is csoda, hiszen éppen az derül ki belőlük, amire nem szívesen emlékeznek Belgrádban: hogy a világszervezet Szerbiát tette felelőssé a Koszovóban (a Milošević-rezsim által végrehajtott etnikai tisztogatást követően) bekövetkezett humanitárius katasztrófáért, és ezért nemzetközi fennhatóság alá helyezte a területet. A kormány részéről előszeretettel idézgetett szakasz pedig, amely állítólag megerősíti Szerbia ottani szuverenitását, csak három éves átmeneti időszakra szól, ami után tartósan rendezik a terület jövőjét.
A három év elmúlt, az ottani lakosság – mármint az albán többség – pedig a függetlenség mellett foglalt állást, mutatott rá Drašković. Koszovó elveszett Szerbia számára! - mondta ki a szentségtörésnek számító szentenciát, hozzáfűzve: minden további erőlködés ennek a ténynek a megcáfolására vagy elkendőzésére nem csak hiábavaló, hanem súlyos károkat is okoz az országnak. Ennek a téves politikának az erőltetésével az állami vezetés Szerbia európai jövőjét teszi kockára.
A határozat része a kumanovói békeszerződés is, emlékeztetett rá a volt külügyminiszter, akitől senki sem vitathatja el a dolgok ismeretét, hiszen maga is részt vett a tárgyalásokon. Márpedig a békepaktummal Belgrád vállalta, hogy kivonja csapatait a déli tartományból, és „eltávolít mindent, ami a szerb hatalmat képviseli”. Az utolsó tisztségviselőnek is el kellett hagynia Koszovót, a határokon még a zászlókat is leszedték.
A határozatban arról is szó van, hogy Koszovó egységes vámterület, tehát teljesen indokolatlan az észak-koszovói szerbek követelése, hogy nem lehet albán vámos a jarinjei és brnjaki határállomásokon.
Vuk Jeremić a tőle megszokott „igazságokat” hozta fel az eddigi Koszovó-politika állítólagos sikereiről, legfőbb érve pedig az volt Drašković ellen, hogy korábban „másként” beszélt, most meg kapitulációt szorgalmaz, holott a Koszovó függetlenségét támogató nyugati országok „nagy gondban vannak” Belgrád állhatatossága miatt.
A kamerák előtti disputa is része volt annak a nagy vitának, amelyet a Fordulatot! címmel közreadott manifesztum robbantott ki az elmúlt napokban a szerb politikai színtéren. A Čeda Jovanović, Vuk Drašković és Žarko Korać, valamint számos ismert belgrádi értelmiségi által aláírt programnyilatkozat szinte forradalmi hevülettel és kategorikusan azt követeli az államvezetéstől, hogy hagyjon fel téves Koszovó-politikájával, és helyezze előtérbe az uniós felzárkózást.
A „Szerbiát Európába, Európát Szerbiába” jelszó jegyében készült dokumentum végzetesen elhibázottnak minősíti a kormány politikáját, és azt állítja, hogy Tadićék az Európa-ellenes erők hisztériájának befolyása alá kerültek. Sürgetik, hogy Szerbia haladéktalanul fogadja el a koszovói szerbeknek autonómiát biztosító Ahtisaari-tervet, és törekedjen megbékélésre a szomszédaival, különben teljes elszigeteltségbe kerül.
Miután Jovanović arra szólította fel Tadić elnököt és Irinej patriárkát, hogy csatlakozzanak az aláírókhoz, az államelnök a lehető leggyorsabban válaszolt a felhívásra – nehogy valaki még azt higgye, hogy hezitál és meggondolásra érdemesnek tartja a kiáltványt.
Mint várható is volt, Boris Tadić a követelést nem tartja elfogadhatónak, mert azzal úgymond lemondanának a legitim állami és nemzeti érdekekről. Szerbia nem egyezhet bele „saját testének megcsonkításába”. Szerinte egész Európa tudatában van, hogy Szerbia legitim érdekeit védi Koszovóban, ezért nem is követelik Belgrádtól, hogy nyilvánosan ismerje el a pristinai kormányt.
Az államelnök illúziónak tartja a kiáltvány összeállítóinak vélekedését, hogy az eddigi irányvonal megváltoztatásával, vagyis Koszovó elvesztésének beismerésével meggyorsíthatnák az európai integrációt.
Egyelőre itt tart a vita, vagyis a hatalom jottányit sem hajlandó engedni saját igazából. Úgy látszik, sok tévépárbajra és manifesztumra és újabb diplomáciai baklövésekre lesz még szükség ahhoz, hogy valami is változzon az állami politikában.
J. Garai Béla
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




