Ruszkik a barikádokon
Betűméret:
Alighanem Luca széke is előbb készül el, mint a szerb szkupstina legújabb Koszovó-határozata. A deklaráció körül zajló huzavona arra világít rá, hogy nem csak az úgynevezett patrióta ellenzék és a hatalmi tábor között kibékíthetetlen az ellentét a koszovói probléma megítélésében, hanem a kormánykoalíción belül sincs egyetértés. Akárhogyan is módosítgatják a még csak nagyvonalakban összeállt dokumentumot, egyszerűen képtelenség nemzeti konszenzust építeni rá, bármennyire is ez volt a kormányt irányító demokraták szándéka.
Vagyis az, hogy a parlamentben megszavaztatott újabb Koszovó-határozattal alapot teremtsenek a Pristinával való párbeszéd folytatásához - Brüsszelnek ugyanis ez az első számú feltétele az uniós tagjelöltség odaítéléséhez.
Márpedig ha a hatalmi tömb pártjai lovon akarnak maradni a következő választások után is, akkor nincs más választás, mint a tagjelölti státus megszerzése december 9-én. Akár sírva is. Minden halasztás, minden dátumeltolódás a magukat haladóknak becéző ex-radikálisok és hasonszőrű cimboráik malmára hajtja a vizet.
És itt lépnek a képbe a koszovói szerbek, mint bonyolító tényező. Mostanában (mit mostanában, legalább húsz éve!) több főfájást okoznak a kormánynak, mint akár a gazdasági világválság vészesen közelgő második hulláma. Míg ez utóbbi problémáról és a krízist kivédő intézkedésekről alig hallani, a keményvonalas barikádépítők akcióival tele van a sajtó.
Természetesen nem a nemzetközi békeerőket gerendatorlaszokkal és kavicshegyekkel bosszantó durcás tiltakozók a fő bajkeverők, hanem támogatóik és megbízóik. Ők csak amolyan hazafias jelmezbe öltöztetett, zászlót lobogtató bábúi ennek a politikai játszmának, amelynek igazi célja Szerbia európai felzárkózásának a megtorpedózása. És úgy látszik, a rendezők eredményes taktikát választottak.
Félő, hogy igaza lesz annak a belgrádi elemzőnek, aki szerint az észak-koszovói barikádok nemcsak a KFOR közlekedését hiúsítják meg a kies jarinjei tájakon, hanem azt is, hogy az ország decemberben elnyerje a forrón óhajtott úniós tagjelöltséget.
Egészen bizonyos, hogy nem a jarinjei barikádok tövében, a KFOR-katonákkal vívott csihipuhi szünetében született meg az elhatározás, hogy tűzzel-vassal meg kell akadályozni a dialógus folytatását elősegítő deklaráció elfogadását, hanem az őket támogató belgrádi pártközpontokban. A lényeg az, hogy az agilis rigómezei deputátok, akik már-már amolyan patrióta árnyékkormánynak képzelik magukat, ellenvetést nem tűrő stílusban megüzenték Cvetkovicéknak, hogy azonnal vonják vissza a tervezetet, mert nem állnak jót magukért. Mi több, azt is követelték, hogy szakítsák meg a dialógust Pristinával, és nyilvánítsák semmissé a koszovói albánokkal eddig elért néhány megállapodást!
Az már csak hab a tortán, hogy Borislav Stefanović tárgyaló kormánymegbízott leváltását is követelték, aki a határátjárók körüli huzavonában olyan megoldást merészkedett felajánlani Pristinának, ami nekik nem tetszik. Nevezetesen, hogy integrálják a vámszolgálatot, az albán és a szerb vámosok közösen végezzék munkájukat az EULEX ellenőrzése mellett. Stefanović óriási vétsége az, hogy a közös vámszolgálat pristinai igazgatás alá került volna.
Követeléseik alátámasztására nyomatékként elővették a régi jó orosz kártyát: levelet intéztek Vlagyimir Putyin miniszterelnökhöz, és segítségét kérték „megmaradásukhoz”. Sőt, még tovább mentek: legfrissebb sajtóhírek szerint húszezer koszovói szerb orosz állampolgárságért folyamodott a moszkvai Dumához!
Talán azt gondolják: ha a Kreml eleget tesz kívánságuknak (bár erre vajmi kevés a kilátás), és orosz bumaskával a zsebükben védelmezik barikádjaikkal Jarinjét és Brnjakot, az albánok rögtön megfutamodnak a koszovói „ruszkik” elől!
Mit tehet Belgrád e követelésekkel szemben?
A jelenlegi erőviszonyok közepette semmit, hiszen a lázadó észak-koszovói káderek egytől-egyig a nemzeti előjelű ellenzéki pártok, Vojislav Koštunica szerb demokratáinak és Tomislav Nikolić haladóinak kézi irányítása alatt állnak, és alig van rájuk befolyásuk. Ráadásul a szerb ortodox egyház maradéktalan támogatását élvezik, akikkel Tadićék ugyancsak nem mernek ujjat húzni.
A kormány eddig még csak meg sem kísérelte lecserélni az ellenzéki pozicióból politizáló helyi vezetőket, mert maga ellen fordítaná a szerb közvélemény számottevő részét, amely hősöket lát a gerendagörgetőkben és szentül hiszi, hogy azok az egész nemzet fennmaradásáért harcolnak (és nem csak pitiáner csencselői érdeikeikért). Másrészt azért sem léphet fel ellenük, mert a szerb államnak Jarinjetől délre semmilyen ingerenciája nincsen, ha csak a makacs útlezárók irányította intézményeket nem tekintik hatalmi szerveknek.
Ennyi zavaró tényező közepette Belgrád alkalmazkodni kényszerül az adott helyzethez, és megkísérli rezolúció nélkül folytatni a dialógust Pristinával, ha már Brüsszel ennyire ragaszkodik hozzá. Erre utal az államelnöknek a kudarc leplezését célzó kijelentése, miszerint a Koszovó-határozat „kívánatos, de nem pótolhatatlan”.
Vuk Jeremić külügyminiszter pedig már megkezdte a közvélemény felkészítését az esetleges december 9-iki fiaskóra: teljesen mindegy, vélekedett a napokban, hogy néhány hónappal előbb, vagy később lesz meg a tagjelöltség.
Amiben igaza is lehet, a maga szempontjából. Neki valószínűleg tényleg mindegy.
J. Garai Béla
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




