2012. május 22., kedd
Júlia, Rita, Emil napja
Júlia, Rita, Emil napja
Mi mást kívánhatnék egy ilyen viharos, földrengésekben, árvizekben, gazdasági csapásokban bővelkedő év után, amilyen a 2011-es volt, mint hogy legyünk derűlátóak, és bízzunk benne, hogy 2012 nem lesz ennél kellemetlenebb! És hogy jövő ilyenkor sem élünk sokkal rosszabbul.
Bevallom, jómagam ennyivel beérném, nekem ez lenne az úgynevezett fenntartható fejlődés, ami tulajdonképpen a lejtmenet eufémisztikus megnevezése. A politikusok szokták így magyarázni, hogy miért nem emelkedett az életszínvonal, amint azt nagyvonalúan megígérték? Hanem éppenséggel csökkent. Ám ezt a fenntartható trendet a továbbiakban is szavatolni tudják nekünk.
A szebb és boldogabb újéveknek, úgy tűnik, átmenetileg befellegzett, jó lesz átírni az előre legyártott üdvözlőlapokat. Csak ennél rosszabb ne legyen! – gratulációban ez most a trendi és nem csak nálunk.
Odaát is, ahol az óévben kissé mintha megfeneklett volna a fideszes gyorsnaszád és a nagy csinnadrattával beharangozott elrugaszkodásból, az ellenzék szerint, Európától való elrugaszkodás lett, lásd: sajtótörvény, az alkotmánybíróság jogkörének megkurtítása, fékek és ellensúlyok lebontása - és mindez a jobboldali fidesz-hatalom bebetonozása céljából.
Az apokaliptikus próféciákban viszont nem hiszek: lám, 2011. október 21-én sem jött el a Végítélet Napja, pedig hogy fogadkoztak a váteszek! Valami azt súgja, hogy világvégével és globális összeomlással jövőre sem kell számolnunk – érjük be annyival, hogy csupán apróbb részletekben romlanak körülményeink.
Ami, valljuk be, még mindig százszor jobb, mint a világvége vagy itthon a radik választási győzelme.
Apropó választás: az a csillagjós még nem született meg, aki meg tudná jövendölni a tavaszra esedékes erőpróba kimenetelét. Azt, hogy miként dől el az Európára is, Koszovóra is esküsző (és mind a kettőt elbliccelő) demokraták és a szerb haladók párviadala.
Vagy azt, hogy miként szerepelnek a magukat harmadik befutónak hirdető szocialisták és a szintén a harmadik helyre pályázó liberálisok? Ivica Dačić és Čedomir Jovanović is már magabiztosan készülődik arra, hogy áttereli az országot az általuk forszírozott vágányra: ki keleti, ki nyugati irányba.
Vagy hogy ki kivel és mi célból fog szövetkezni a választások után? És hogy ennek következtében lesz-e olyan kormány, amely el tudja intézni nekünk az uniós tagjelöltséget?
Mint ahogyan olyan tenyérjós sem akad, aki megmondaná, hogy hoz-e fordulatot számunkra a négyfogatos Magyar Fordulat? Vagy marad a VMSZ-es egyeduralom ezen a dudvát és muhart termő vajdasági ugaron, és a kölcsönös „haragszom rád” köztük és a többiek között?
Azt sem tudni, hogy a volt déli tartományban milyen szelek fognak fújni, de hogy a leendő belgrádi kormány sem fogja egyetlen kardcsapással átvágni a koszovói gordiuszi csomót, arra nyugodtan mérget vehetünk.
Már azzal is beérnénk, ha a felek akár csak egy-két veréblépéssel is közelednének a kompromisszumhoz. A brüsszeli intelmek után a napokban történt némi haladás: a Cvetković-kabinet rendeletbe foglalt néhány Pristinával kötött megállapodást – köztük a szabad határátforgalomról szólót - és mégsem dőlt össze a világ! Bár a nyakas mitrovicai gerendaforradalmárok egyelőre harsányan tiltakoznak, bizonyos jelekből ítélve előbb-utóbb be fogják adni a derekukat.
Érdekes módon rögtön megfeledkeztek a patriotizmusról és az anyaországgal való örök egybetartozás hangoztatásáról, amint zsebre megy a játék.
Miután az új rendelet szerint határátlépéskor nagyjából fele annyi biztosítást kell fizetniük az autósoknak koszovói (RKS) rendszámtáblával, mint a mitrovicaival, rögtön felkeresték a pristinai belügyet. Néhány nap alatt csaknem ötezren igényelték az eddig büszkén elutasított koszovói papírokat.
Mint ahogy azt is nehéz lenne megjósolni, hogy jövő ilyenkor közelebb leszünk-e Európához vagy távolabb? A kedvezőtlen októberi brüsszeli döntés után rekordszintre, 28 százalékra süllyedt az uniós tagságot elutasítók aránya, amit patrióta elemzők a szerb nemzet önérzetességével magyaráznak: ha nem kellünk nektek, ti se kelletek nekünk!
Mások szerint viszont a szerbiai átlagpolgár attól fél, hogy a tagság fejében le kell mondania Koszovóról.
Ami szerénységemet illeti, töredelmesen bevallom: ha fájó szívvel is, én már meg tudnék békülni a gondolattal, hogy elveszítettem Koszovót.
Néha biztosan hiányoznának a mitrovicai barikádokról szóló napi tudósítások, de olyankor feltenném az Örömódát a CD-lejátszóra, és próbálnék megvígasztalódni.
J. Garai Béla
Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy a szerbiai elnökválasztás második fordulója a keserű kijózanodást hozta nekünk. A ráébredést arra a régi igazságra, hogy... >>
Már csak abban bízhat az ember ebben a nagy hajcihőben, ami a voksolás körül zajlik, hogy megússzuk utcai zavargások nélkül, és az elnökválasztás május huszadikai... >>
Egyelőre még teljesen zavaros a víz a választási pocsolyában, a dicsekvések tömjénfüstjében nehéz kivenni, hogy valójában ki mennyit teljesített: ki győzött és ki az,... >>
Magyar nemzetpolitika